Aranypillanatok - Deák-Bárdos Mihály

2015. 07. 06., írta: Deák Horváth Péter, fotót készítette: Martin Gábor, cikket feltöltötte: MBSZ-szerkesztőség

Deák-Bárdos Mihály az idén, negyven évesen vonult vissza a nemzetközi versenyzéstől, gazdag pályafutását – mint fénylő mérföldkövek – érmek sokasága jelzi. Elképesztő az öt világbajnoki ezüstérem (plusz egy csapat világbajnoki ezüst 2008-ban, Szombathelyen), nem beszélve a hat dobogós szereplésről a kontinensbajnokságokon. Érthető persze, hogy az isztambuli Európa-bajnoki cím az, amit talán a beteljesedésnek lehet nevezni. Egy biztos, ha az elmúlt két évtizedben azt mondtuk, hogy kötöttfogás és nehézsúly, az ő neve egy pillanat alatt eszünkbe jutott. Deák-Bárdos Mihály valóban a súlycsoport megkerülhetetlen egyénisége. Itthon négyszer választották meg az év birkózójának.

Szabad? Nem! Kötött? Igen!
„Junior koromban szabadfogást birkóztam olyan prózai oknál fogva, hogy kötöttfogásban nem tudtam kiharcolni a válogatottságot, ezért aztán szabadfogásúként nyertem a teheráni junior világbajnokságon ezüstérmet. Ez 1995-ben történt, aztán egy évvel később Komáromi Tibi - akkor már a felnőtt válogatott szövetségi kapitánya volt – válaszút elé állított. Azt mondta, döntsem el, hogy szabadfogásban vagy kötöttfogásban akarom-e folytatni a pályafutásomat. Behívtak az alapozó táborba, ott szegezték nekem a kérdést. Sok gondolkodási időt kaptam: fél órát! Gondolkodtam fél órát, aztán a kötöttfogás mellett döntöttem. 1996-ot írtunk akkor, és ha jól meggondolom, aranypillanatnak is nevezhetném, hiszen az  élet  visszaigazolta a döntésemet. Nem is akárhogyan…”

Újabb döntések
„Még mindig nem a nagy döntőkről, inkább a döntésekről beszélek, például arról, amelyik jól sült el. Arra gondolok, hogy elmentem Szegedre Kocsis Ferihez, ott és vele készültem, aztán évekkel később következett egy másik klubváltás, ami a sydney-i olimpia  után  történt. Hazajöttem az olimpiáról – rosszul sikerült -, és miközben mindenki a győzteseket ünnepelte, nem éreztem jól magam,  elvonultam, pontosabban elmentem a Bundesligába birkózni. Ezzel kikerültem egy ördögi körből, csak és kizárólag a birkózással és saját magammal foglalkoztam. Továbbléptem más értelemben is, a Vasasba igazoltam, Bódi Jenő kezei alá kerültem 2001 januárjában, és ez mindenképpen kellett ahhoz, hogy Európa legjobbja lehessek. Vannak az ember életében olyan pillanatok, amikor úgy érzi, hogy lépnie, magyarul döntenie kell, de abban a pillanatban talán nem is tudja, jól döntött-e, csak később kapod meg a választ. Én azt hiszem, ezekben az esetekben jól döntöttem.”

Törökverés Törökországban
„Kétségtelen, hogy életem csúcspontja az isztambuli Európa-bajnokság, ahol aranyérmes lehettem. Törökországban egy törököt,  Fatih Bakir-t  győztem le a döntőben. Távolról sem volt sima meccs, ráadásul az első félidőben még ő vezetett, kapaszkodás után kapott egy pontot. No aztán Komáromi Tibi, a szövetségi kapitány keresetlen szavakkal indult el felém a szünetben, de a lényeg, hogy utána sikerült megpörgetnem a törököt, és megnyertem az Európa-bajnokságot. Majdnem ugyanilyen súllyal esett a latba, amit a bemutatáskor kaptam a  közönségtől. Az nem volt mindennapi: ordítottak, dobáltak, tüntettek, és erre mondta Tibi, hogy nyugodjak meg, majd a végén elhallgatnak ezek a köcsögök. Már bocsánat, de ez hangzott el ( talán Tibi is elnézi nekem, hogy szó szerint idéztem). Mindenesetre igaza lett, a végén tényleg elhallgattak.”

„Ezt a világbajnokságot te nyerted meg !”
„Történt egy mozzanat a pályafutásom során, amikor a 2003-as világbajnokság döntőjében kikaptam az orosz Barojevtől, de egészen furcsa körülmények  között.  Hogy is mondjam, sportdiplomáciai vereséget szenvedtem, mert ebben a tekintetben – finoman fogalmazva – sokkal erősebbek voltak nálunk. Ezután Komáromi Tibi, aki vesztes meccs után pláne nem szokott dicsérni, odajött hozzám, és azt mondta nekem: „Ezt a világbajnokságot te nyerted meg!” Óriási elégtételt jelentettek a szavai. Mit mondjak, jólesett.”