Alelnöki gyorsértékelés – gyökeres változtatások előtt

2016. 08. 26., írta: Deák Horváth Péter, fotót készítette: MG, cikket feltöltötte: Tollár Dániel

A magyar birkózósport érem nélkül maradt a riói olimpiai játékokon, és erre utoljára 1996-ban, az atlantai olimpián volt példa. Igaz, ilyen arcpirító csalássorozatot sem kellett végigélnünk 1980 óta, mint most Rio de Janeiró-ban. A bírói túlkapásokat követően a Magyar Birkózó Szövetség is tiltakozó közleményt fogalmazott meg – a MOB-bal egyeztetve – az UWW, vagyis a nemzetközi szövetség felé, amelyben jelzi aggályait, és az esetleges jogorvoslat lehetőségét is felveti. Bacsa Péter, az MBSZ ügyvezető alelnöke, korábbi kitűnő nemzetközi bíró is elmondta, hogy a jövő hétfőn, augusztus 29-én esedékes elnökségi ülésen minden fontos kérdés terítékre kerül, amely birkózóink olimpiai szereplésével függ össze.

A magyar birkózók az olimpiai pontok alapján a hazai sportági listán a hatodik helyet foglalják el a riói szereplést illetően. Ez önmagában nem fest rosszul, ám Bacsa Péter távol áll attól, hogy elégedett legyen a szereplésünkkel.

• Az, hogy továbbra is a hat legeredményesebb sportág között vagyunk, önmagában nem rossz, de nem hiszem, hogy ez örömre adhatna okot – kezdte az ügyvezető alelnök. -  Sajnos, kevés sportág szerepelt a várakozásoknak megfelelően az olimpián, és ha csak a birkózást nézzük, akkor egyértelmű csalódásról beszélhetünk.

Nem véletlen, hogy a birkózás kapcsán inkább a mögöttes történésekről, bírói anomáliákról, csalásokról, érthetetlen ítéletekről szóltak a hazai tudósítások, cikkek, interjúk, elemzések, hiszen ezek Rióban bennünket is érzékenyen érintettek. Lehetséges, hogy nem célzottan ellenünk szóltak a sanda ítéletek, pusztán „útban” voltunk. Lehet-e enélkül szakmai értékelést adni?

• Nagyon nehéz leválasztani a szakmai részt az egyéb körülményekről, de próbáljuk meg. Ha tisztán a szakmát értékeljük, akkor érdemes a szakágakra lebontva beszélni a szereplésünkről. Úgy gondolom, hogy a kötöttfogású versenyzőink felkészülése és szőnyegen nyújtott teljesítménye jónak mondható volt, alapos, és meg is tettek mindent az eredményes  szereplésért. Egy-két taktikai hibát véltem ugyan felfedezni, de jobb teljesítményt nyújtottak, mint a tavalyi vb-n. Egy-egy versenyzőnknél érzékelhető volt, hogy már nem fiatalok, harminc évnél idősebbek. Az olimpiai lebonyolítás úgy alakult, hogy délelőtt 10 órakor kezdődtek a küzdelmek, két és fél órával később már a döntők párosítása is kialakult, és volt, akinek négy mérkőzést kellett végigbirkóznia két órán belül. Egy harmincon felüli versenyző, legyen bármennyire felkészült,   sokkal nehezebben regenerálódik -  pláne nagy fogyasztás után -, mint egy fiatal szervezet. Nyolc éve is jórészt a jelenlegi versenyzőkből állt a kötöttfogású válogatottunk, és vegyük ide Módos Pétert is, hiszen ő szintén a kvalifikációért küzdött. Nálunk nincsen olyan számot tevő másod-, illetve harmad vonal, amely tehermentesítené őket, tehát minden évben ott a vébé, Európa-bajnokság, világ kupa, és ha nem az említett klasszisok állnak szőnyegre, akkor az a magyar birkózás eredményességének és financiális támogatásának a rovására megy. Elképzelhető, hogy ennek a nagy generációnak Rió jelentette az utolsó jelentős fellépési lehetőséget. A fiúk valóban mindent megtettek, és lehet, hogy a bírók „furcsa” ítéletei éremtől, érmektől fosztották meg őket.

A válogatott csapat másik fele – két női, valamint két szabadfogású versenyzőnk – nem jutott el az éremmérkőzésekig, vajon hogyan ítélhető meg az ő teljesítményük?

• Az ő esetükben új alapokra kell helyeznünk a két szakág működését, felkészülését, a válogatást. A szabadfogás helyzetéről, létjogosultságáról, lehetőségeiről komolyan el kell gondolkodnunk. Világosan látszik, hogy a szovjet utódállamok, illetve Oroszország, Irán, Törökország, az Egyesült Államok teljes mértékben uralja a fogásnemet. A többi európai ország marginális szerepet játszik, olyan hegemóniát építettek ki a kaukázusi versenyzők, mint mondjuk a kínaiak az asztaliteniszben. Kutya nehéz velük felvenni a versenyt. Új stratégia kell, ez egyértelmű. A lányoknál a világ élvonalától sajnos, nagyon messze vagyunk. A birkózásnak olyan ágáról van szó, amelynél nagy a piaci rés, és az elmúlt hozzávetőleg nyolc évben olyan országok törtek be, mint Argentína, Venezuela vagy éppen a kínaiak, akik a férfiaknál csak epizódszerepet játszanak. Szeretnénk megerősíteni a szakágat, de kevés a hazai versenyző, ezért más utakat is keresünk, nagyobb erőforrásokat szeretnénk ráfordítani, drasztikus változtatás szükséges a nők esetében ugyanúgy, mint szabadfogásban.

A magyar szövetséggel kapcsolatban a sportdiplomáciánk gyengeségét is felemlegették a sajtóban és másutt is. Igazuk van?

• Valóban, most sem volt a sportdiplomáciánk olyan erős, hogy a szőnyegen ránk gyakorolt nyomást kivédjük.  Hozzáteszem, Rióban nem kifejezetten ránk hegyezték ki a dolgot, több nemzet szenvedte el a „furcsa ítéletek” negatív hatását. De ha visszanézünk a múltba, látjuk, egyáltalán nem egyedi esetről beszélhetünk. Gondoljunk csak a moszkvai olimpiára, amikor Tóth István ellen a görög Migiakiszt hozták ki győztesnek, vagy emlékezetes a budapesti, 1986-os világbajnokság, akkor Komáromi Tibi lett az áldozata a kettős leléptetésnek. Farkas Pétert 1996-ban léptették le a budapesti Eb-n a török Yerlikaya ellen, vagy említhetem Bárdosi Sanyi meg nem adott tusgyőzelmét 2000-ben ugyancsak a török versenyzővel szemben, de ne menjünk nagyon messzire, csak a londoni olimpiáig, ott Lőrincz Tamás kárára ítéltek furcsákat a koreai fiú elleni döntőben. Felmerül a kérdés, hogy most miért ilyen a sportdiplomáciánk. Lehetséges, hogy a 2013-ban történt UWW elnökváltás során rosszul felmért döntések miatt kerültünk ebbe a helyzetbe, melynek következtében meggyengültek a pozícióink, és a következő évben Dr. Hegedüs Csabát kiszavazták az UWW elnökségéből.

Realitás-e, hogy egy ilyen lobbiba Magyarország ismét bekerüljön?

• A lapokat újraosztották, és akik az előző asztalnál ültek, azok érezhetően háttérbe szorultak. Nagyon kemény munkát kell végeznünk azért, hogy a sportdiplomáciánkat újra építsük, de ez nyilvánvalóan nem megy egy-két-hónap vagy fél év alatt. Hosszú folyamatról van szó, de már tettünk határozott lépéseket, amelyeknek az első jelei látszanak, hiszen jövőre mi rendezhetjük meg az U23-as Európa-bajnokságot, és szinte biztosra vehetjük, hogy 2018-ban mi leszünk a házigazdái a felnőtt világbajnokságnak. Megpróbálunk bekerülni, visszakerülni a nemzetközi szövetség vezérkarába, és a bírói vonalon is erősítenünk kell.

Mint arról már honlapunkon is beszámoltunk róla, a Magyar Birkózó Szövetség a nemzetközi szövetségnek hivatalos levelet küldött, amely tartalmazza egyrészt a Lőrincz Viktorral kapcsolatos súlyos méltánytalansággal kapcsolatos tiltakozást, másrészt konkrét javaslatokkal is él a magyar szövetség, hogy milyen irányba tartsanak a szabályok, különös tekintettel a bíráskodásra. A szeptember 4-én esedékes kongresszuson ezek a magyar javaslatok is az asztalra kerülnek.