Cikk keresés:    

Torba, Szilvássy, Takács és mindkét Lévai aranyérmes Dániában

2023. 03. 24., írta: Tollár Dániel, fotót készítette: thormasters.com, cikket feltöltötte: Tollár Dániel

Nyolc érmet, köztük öt aranyat nyertek a magyar kötöttfogású versenyzők a zágrábi Európa-bajnokság előtti utolsó felkészülési versenyen, a dániai Thor Masters-en. A rangos nemzetközi versenyen a 87 és 97 kilogrammos válogatott címeres mez sorsa is eldőlt, miután Takács Losonczit, Lévai pedig Szőkét győzte le a döntőben.

Kiváló magyar eredmények születtek a zágrábi felnőtt Európa-bajnokság főpróbájaként jegyzett dániai Thor Masters kötöttfogású nemzetközi versenyen. A magyar küldöttség a néhány sérülés miatt hiányzó klasszis ellenére is nyolc érmet szerzett Nykobing Falsterben.

A hagyományokhoz híven idén is kétnapos, csoportos lebonyolítás szerint került megrendezésre a versenynaptár egyik legkimerítőbb viadala, a Thor Masters. A zágrábi Eb-re készülő kötöttfogású válogatottnak ez volt az utolsó megmérettetés, így több súlycsoportban, így leginkább a 87 és 97 kilóban is válogatóversenynek számított.

A mieink a dán birkózók mellett horvát, norvég, svájci, ukrán, olasz, cseh, finn, litván, német, francia, amerikai, osztrák, lengyel, szerb, lett és spanyol versenyzőkkel mérkőzhettek meg Nykobing Falsterben.

A pénteki versenynapon két forduló zajlott le, ahol a magyarok közül a legtöbben könnyedén hozták a kötelező győzelmeket, igaz, volt egy-két parázs meccs is, mint például Losonczi Dávidé a svéd vb-ezüstérmes Alex Kessidis ellen, ahol újdonsült U23-as Európa-bajnokunk négypontos hátrányból fordított, és végül 6-4-re nyert.

Másnapra is jutottak izgalmas csaták, ugyancsak a 87 kilóban a magyar címeres mezre szintén jó eséllyel pályázó Takács István újfent legyőzte az Európa-bajnok, vb-ezüstérmes dán Turpal Bisultanovot, ezúttal 3-2 arányban bizonyult jobbnak nála. Mindkét magyar döntőbe jutott.

A 97 kilósok között jeleskedő Lévai Tamás újabb skalpot gyűjtött, most a tokiói olimpiai bronzérmesét, a lengyel Tadeusz Michalikot győzte le 3-0-ra, míg a másik csoportban Szőke Alex régi formáját előidézve jutott a Lévai elleni fináléba.

Eközben Szilvássy Erik egy egészen új súlycsoportban, a 82 kilóban próbálta ki magát. A 87 kilóban Eb-bronzérmes, majd 97 kilót is megjárt csepeli a csoportban is fontos mérkőzéseket nyert meg, így többek között az Eb-bronzérmes horvát Bozo Starcevic-et, valamint a szintén Eb-harmadik svéd Zakarias Berget is felülmúlta, előbbit ráadásul technikai tussal győzte le, döntős lett.

Érdekes szituációkat is tartogatott az idei Thor Masters. Ilyen volt például a 72 kilogrammos, még juniorkorú Lévai Levente versenye. A Honvéd ifjú tehetsége óriási meglepetésre csak az ötödik fordulóban csatlakozott be a versenybe, hiszen cseh, horvát és finn ellenfele is visszalépett ellene, a negyedik körben pedig erőnyerőként pihent, majd az ötödikben végre bemutatkozott, és technikai tussal győzött, döntőbe jutott.

A szombat esti finálékban tehát hét versenyző révén is érdekelt volt a magyar csapat. Elsőként a 60 kilogrammos Torba Erik lépett szőnyegre, aki fordulatos mérkőzésen 4-3-ra győzött német riválisával szemben, majd jött a 72 kilóban a szemtelenül fiatal Lévai Levente, aki a vb-ötödik franciánál bizonyult jobbnak 6-2 arányban.

A harmadik magyar aranyérmet Szilvássy Erik szerezte, miután a döntőben 1-1-es állásnál remek karberántással levitte Eb-ezüstérmes német vetélytársát a 82 kilogrammos döntőben.

A Thor Masters zárásaként két magyar párosítású döntőt is láthatott a közönség. A 87 kilóban elképesztő iramú mérkőzést követően a Honvéd U23-as világ- és Európa-bajnok birkózója, Takács István 1-0-s hátrányban úgynevezett két karos hátra esést hajtott végre Losonczi Dávidon, amiért két pont járt, ezzel megnyerte a válogatónak számító finálét.

A 97 kilóban szintén izgalmas küzdelem alakult ki, végül a világ- és Európa-bajnoki bronzérmes Lévai Tamás örülhetett, miután 2-1-re legyőzte riválisát, a vb-ezüstérmes Szőke Alexet, és ezzel szintén óriási lépést tette a zágrábi Európa-bajnokság felé.

A magyar alakulat a csapatpontversenyt még úgy is toronymagasan nyerte meg, hogy Lévai Levente aranyérmét a Budapesti Honvédhoz számolták. A legtechnikásabb versenyzőnek Takács Istvánt választották a rendezők.

A magyar versenyzők mérkőzései:

1. forduló:
60 kg: Torba Erik – Nikolai Mohammadi (dán) 9-0
63 kg: Ivan Lizatovic (horvát) - Andrási József 8-0
72 kg: Lévai Levente – Jakub Bielesz (cseh) (Lévai mérkőzés nélkül nyert!)
82 kg: Szilvássy Erik – Erik Löser (német) 6-1
87 kg: Losonczi Dávid – Daniel Herrero (spanyol) 8-0
87 kg: Takács István – Zarko Dickov (szerb) 8-0
97 kg: Lévai Tamás – Oskar Johansson (svéd) 4-0
97 kg: Szőke Alex – Vilius Laurinaitis (litván) 4-0
130 kg: Vitek Dárius – Borisz Petrusics (szerb) 6-2

2. forduló:
60 kg: Torba Erik – Adam Silverin (svéd) 8-0
63 kg: Sammy Jones (amerikai) - Andrási József tus 8-2-nél
72 kg: Lévai Levente – Pavel Puklavec (horvát) (Lévai mérkőzés nélkül nyert!)
82 kg: Szilvássy Erik – Bozo Starcevic (horvát) 8-0
87 kg: Losonczi Dávid – Alex Kessidis (svéd) 6-4
87 kg: Takács István – Vjekoslav Luboric (horvát) 9-0
97 kg: Lévai Tamás – August Eriksson (svéd) 8-0
97 kg: Szőke Alex – Markus Ragginger (osztrák) 3-1
130 kg: Vitek Dárius – Delian Alishani (svájci) 4-0

3. forduló:
82 kg: Szilvássy Erik – Filip Sacic (horvát) (Szilvássy mérkőzés nélkül nyert!)
87 kg: Losonczi Dávid – Arkadiusz Kulynycz (lengyel) 9-0
87 kg: Takács István – Lukas Staudacher (osztrák) 8-0
97 kg: Szőke Alex – Filip Smetko (horvát) 4-1
130 kg: Vitek Dárius – Rafal Krajewski (lengyel) 7-1
Erőnyerő ebben a fordulóban: Torba Erik, Lévai Levente és Lévai Tamás.

4. forduló:
60 kg: Torba Erik - Ardit Fazljija (svéd) 3-1
72 kg: Lévai Levente - Matias Lipasti (finn) (Lévai mérkőzés nélkül nyert!) 

82 kg: Szilvássy Erik - Zakarias Berg (svéd) 2-1
87 kg: Losonczi Dávid - Szymon Szymonowicz (lengyel) 2-1
87 kg: Takács István - Ivan Huklek (horvát) 7-1
97 kg: Lévai Tamás - Tadeusz Michalik (lengyel) 3-0
130 kg: Mantas Knystautas (litván) - Vitek Dárius 4-1
Erőnyerő ebben a fordulóban: 
Szőke Alex.

5. forduló:
72 kg: Lévai Levente - Christoffer Dahlen (svéd) 9-0
87 kg: Losonczi Dávid - Damien von Euw (svájci) tus 4-0-nál
87 kg: Takács István - Turpal Bisultanov (dán) 3-2
97 kg: Szőke Alex - Peter Öhler (német) 2-0

6. forduló:
87 kg: Hannes Wagner (német) - Takács István 5-2

Bronzmeccsek:
130 kg: Vitek Dárius - Oskar Marvik (norvég) (Vitek mérkőzés nélkül nyert!)

Döntők:
60 kg: Torba Erik - Christopher Krämer (német) 4-3
72 kg: Lévai Levente - Ibrahim Ghanem (francia) 6-2
82 kg: Szilvássy Erik - Roland Schwarz (német) 3-1
87 kg: Takács István - Losonczi Dávid 2-1
97 kg: Lévai Tamás - Szőke Alex 2-2 (később szerzett ponttal)

Online stream: https://thormasters.com/stream/

A felnőtt vb-ötödik Kecskeméti Krisztián, az Európa-bajnok Fritsch Róbert és a világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes Lévai Zoltán sérülés miatt nem vesz részt a viadalon.