Cikk keresés:    

A kaposvári Eb-részvételért küzdöttek az U15-ösök

2023. 04. 30., írta: Tollár Dániel, fotót készítette: Internet, cikket feltöltötte: Tollár Dániel

Mint arról korábban már beszámoltunk, szombaton az U20-as kötöttfogású válogatóversennyel együtt rendezték meg az U15-ös korosztály kötöttfogású megmérettetését is, majd vasárnap a serdülőkorúak szabadfogásban és női birkózásban is kipróbálták magukat. A fiúknál a legeredményesebb klub az ESMTK lett, míg a lányoknál a Dél-Zselic SE.

Akárcsak a szombati, U15-ös és U20-as kötöttfogású válogatóversenyeknek, így a vasárnapi U15-ös szabadfogású és női viadalnak is a csepeli ÁMK Sportcsarnoka adott otthont.

A 2023. évi Baracsi Imre Emlékversenyen ezúttal a határon túlról, Felvidékről, Kárpátaljáról és Erdélyből érkezett versenyzők is színesítették a júliusi, kaposvári Európa-bajnokságra pályázó mezőnyt.

A fiúk viadalán mind a tizenegy súlycsoportban más-más szakosztály birkózója érdemelte ki az aranyérmet, a csapatpontversenyt pedig az az ESMTK nyerte, amely egy elsőség mellett három ezüstöt és négy bronzot is bezsebelt Csepelen.

A 2023. évi 2. U15-ös szabadfogású válogató győztesei:
38 kg: Kajdi Kornél (Győri AC)
41 kg: Sumejko Kiril (ukrán)
44 kg: Florea Laurentiu (Marosvásárhely)
48 kg: Bódi Csaba (Orosházi BE)
52 kg: Hornyák Zalán (KESI)
57 kg: Farnadi Mátyás (Vasas SC-KIMBA)
62 kg: Tugyi Zétény (Jászberényi BC)
68 kg: Kalina Balázs (ESMTK)
75 kg: Bárány-Almási Tamás (Kiskunfélegyházi BSE-KIMBA)
85 kg: Szikszai Levente (Törökszentmiklósi BDSK)
+ 85 kg: Juhász György (Csepeli BC)

Szabadfogású csapatpontverseny:
1. ESMTK 38 ponttal
2. Kiskunfélegyházi BSE 25 ponttal
3. Marosvásárhely 20 ponttal)

A 2023. évi 2. U15-ös szabadfogású válogatóverseny teljes eredménylistáját ITT lehet megtekinteni!

A lányoknál a legkisebb kategóriában nem volt induló, a maradék tíz súlycsoportból hármat pedig a Dél-Zselic SE nyert meg, így a csapatpontversenyben is az élen zárt.

A 2023. évi 2. U15-ös női válogató győztesei:
33 kg: -
36 kg: Szentpál Vivien (Dél-Zselic SE-KIMBA)
39 kg: Balsai Dominika (Mátra SE)
42 kg: Szentpál Lilien (Dél-Zselic SE)
46 kg: Zsitovoz Mária (ESMTK-KIMBA)
50 kg: Muckova Sofia (szlovák)
54 kg: Hideg Zita (Kiskunfélegyházi BSE)
58 kg: Báger Barbara (Nyársapát-KIMBA)
62 kg: Bereczki Réka (Esztergomi BSE)
66 kg: Brigovácz Barbara (Dél-Zselic SE)
+ 66 kg: Samotiova Dominika (szlovák)

Női csapatpontverseny:
1. Dél-Zselic SE 26 ponttal
2. Szlovákia 19 ponttal
3. Tatabányai SC 19 ponttal

A 2023. évi 2. U15-ös női válogatóverseny teljes eredménylistáját ITT lehet megtekinteni!

A versenyeken közreműködő bírók: Kismóni János (elnök), Kismóni Móric, Kajtán Olivér, Lukács Imre, Major Sándor, Szilágyi György, Vajda Szebasztián, Sípos Zsolt, Seregi Balázs, Major Zoltán. Versenyiroda: Fék Szabolcs, Szabó Patrik.