Cikk keresés:    

Ritter Árpád legalább egy kvótát szeretne Budapesten

2021. 03. 15., írta: Krasznai Bence, fotót készítette: MG, cikket feltöltötte: Tollár Dániel

A női birkózóválogatott szövetségi kapitányát, Ritter Árpádot kérdeztük a felkészülés menetéről, a lányok állapotáról, és arról, hány kvótát remél a Budapesten március 18. és 21. között esedékes európai olimpiai kvalifikációs versenyen.

  • „A januári alapozás után Lengyelországban és Ukrajnában táboroztunk. Utóbbi összetartás elképesztően kemény volt; mintegy százhúsz lány dolgozott egyszerre, ugyanott. Minőségi partnerekkel küzdhettünk, a fiatalokon különösen látszott a fáradtság. A felkészülés utolsó szakaszát Balatonbogláron töltjük, minimális birkózással, inkább a technikára helyezve a hangsúlyt. A tempóból tehát visszavettünk, és immár csak a versenyre koncentrálunk” – meséli a női válogatott szövetségi kapitánya, Ritter Árpád, hogyan hangolódik a csapat a budapesti BOK-csarnokban csütörtökön kezdődő európai olimpiai kvalifikációs versenyre.

A nők pénteken és szombaton küzdenek, a lényegi kérdések azonban már előbbi nap eldőlnek – akkor az elődöntőkig zajlik a megméretés, szóval kiderül, kik jutnak a fináléba, s ezzel együtt szereznek ötkarikás kvótát. Ahogyan kötött- és szabadfogásban, úgy a nők között is az esemény első és második helyezettje szerzett kvótát az országának.

A magyar hölgyek közül a legnagyobb esélye a háromszoros világbajnoki bronzérmes, Eb-győztes Barka Emesének van az aranycsatába jutásra – ő az 57 kilogrammosok mezőnyében szerepel.

  • „Jó kedvű és pozitív – így a kapitány. – Már várja a viadalt, amely rendkívül erősnek ígérkezik; több olyan sportoló van ebben a súlycsoportban, aki világversenyeken nyert érmekkel büszkélkedhet. Senkit nem lehet leírni, mindenki ellen tökéletes koncentrációra van szükség. Hetvenöt százalékot adok arra, hogy Emese kvalifikálja magát játékokra.”

A legfelső női kategóriában, 76 kilóban az Eb-ezüstérmes, kétszeres U23-as Európa-bajnok Németh Zsanett képviseli a magyar színeket.

  • „Jó állapotban van, gyors és dinamikus, ráadásul nagyon motivált. Olimpiai és világbajnokok indulnak ebben a súlycsoportban: három kiemelkedő birkózó van a mezőnyben, és további három-négy, aki borsot törhet Zsani orra alá. Nehéz feladat előtt áll tehát.”

Dénes Mercédesz sérülése miatt a háromszoros kadét Eb-érmes Szekér Szimonetta lép szőnyegre az 53 kilogrammosok között. A még juniorkorú, kadét Eb-második Szabados Noémi a 68 kilósok versenyében bizonyíthat.

  • „Szimonetta immár másfél éve szépen dolgozik, a súlya is beállt. Látszik rajta, hogy fejlődni akar. Budapesten a tapasztalatszerzés a legfőbb feladata, a lényeg az, hogy minél több meccset birkózzon, és tisztesen helytálljon. Noéminek erősödnie kell még ebbe a mezőnybe. Az eddig elvégzett kőkemény munkája miatt úgy gondoltuk, megérdemli a lehetőséget. Neki az idén az a legfontosabb, hogy jól szerepeljen a junior-világversenyeken.”

Ritter Árpád azt szeretné, hogy a lányok legalább egy kvótát szerezzenek Budapesten. Mint ismert, a női válogatottból a világbajnok Sastin Marianna (62 kg) egyedüliként kvalifikálta eddig magát az idénre halaszott tokiói olimpiára – ő a 2019-es, nur-szultani világbajnokságon elért ötödik hellyel szerzett kvótát.

A mezőny erősségéről és a magyar lányok esetleges riválisairól ITT írtunk.