Cikk keresés:    

Varga János tenyere is a megújult Sportcsillagok Falán

2022. 05. 13., írta: Deák Zsigmond, fotót készítette: TE, cikket feltöltötte: Tollár Dániel

A Magyar Sport Napján, május hatodikán a Testnevelési Egyetem (TE) nagy előadója mellett, az Athén terem folyosóján avatták fel a a Magyar Sportcsillagok Falát, amely új formájában 81 legenda kézlenyomatát őrzi, miközben a megsemmisült ereklyéknek is emléket állít.

A 2015-ös tűzvészben elégett relikvia új, méltó helyre került. 1992-ben a Hemingway Alapítvány hozta létre a Sportcsillagok Falát, aminek célja az volt, hogy – kézlenyomatok formájában – méltó emléket állítson a magyar élsport még élő, illetve elhunyt kiválóságainak. Az atlétikai csarnok 2015-ös leégésekor azonban jelentősen károsodott a relikvia: egyes kézlenyomatokat sikerült megmenteniük a szakembereknek, másokat viszont nem. A fal sorsát rendező megállapodást 2020 októberében írta alá Mocsai Lajos, a Testnevelési Egyetem akkori rektora és George F. Hemingway, a Budapest Honvéd labdarúgócsapatának korábbi tulajdonosa. Azóta számos olimpiai, világ- és Európa-bajnoki érmesünk örökítette meg újra kézlenyomatát, amelyek a most felavatott falra kerültek ki. Korábban több mint 160 lenyomatot őrzött a fal, az új Sportcsillagok Falán 81 lenyomat mellett a megsemmisült kéznyomatok egy részének darabjai is megtekinthetők.

Az avatáson Mocsai Lajos, a TE-t fenntartó alapítvány kuratóriumi elnöke, Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke és Sterbenz Tamás, a TE rektora mondott rövid beszédet, köszöntve a jelenlévőket, köztük birkózólegendánkat, a Nemzet Sportolóját, az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Varga Jánost is. Az átadóünnepség zárásaként Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang olimpiai, világ- és Európa-bajnok rövid pályás gyorskorcsolyázó, valamint Vári Attila kétszeres olimpiai és világbajnok vízilabdázó, az egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumi tagja is megörökítette kézlenyomatát.