Peking ezüstérmese felfelé lépeget
2019. 11. 25., írta: TT/DHP, fotót készítette: RT, cikket feltöltötte: Tollár Dániel
Fodor Zoltán, a 2008-as pekingi olimpiai játékok ezüstérmese edzősködik, és manapság – többek között - az U23-as kötöttfogású válogatott munkáját, felkészülését segíti. Persze klubja, a Ferencváros sem szorul a háttérbe az életében. Vele beszélgetett Tomka Tivadar a Sportvilág című rádióműsorban, és most az interjú szerkesztett változatát adjuk közre honlapunkon.
Fodor Zoltán az U23-as válogatotton kívül segédedzőként dolgozik a Kozma István Birkózó Akadémia kötelékében, és ahol lehet, képviseli a Ferencvárost is.
A pekingi olimpián – a sajtó megfogalmazása szerint –ernyőt tartottál a magyar birkózás fölé, hiszen te voltál az egyetlen érmesünk. Azóta mintha kicsit a háttérbe szorultál volna. Így érzékeled magad is?
- Egyáltalán nem érzem úgy, hogy a háttérbe szorultam volna, inkább kényelmesen terelgetem az életemet olyan módon, ahogyan az nekem megfelelő – mondta Zoli. - Szerencsés helyzetbe kerültem a birkózó pályafutásom befejezése után, mert rögtön a Ferencvárosnál kaptam egy edzői állást, aztán pedig szépen lépegettem felfelé a ranglétrán, és most itt vagyok, a 23 éven aluliak között.
Hogyan zárult le a pályafutásod?
- Sorozatos sérülések előzték meg, elszakadt a térdem, a combom, a kezem, majd a gerincemet is meg kellett műttetnem. Ezután még fél évig próbálkoztam, de a derekamban kijött egy sérv, és végül kényszerűségből abbahagytam a birkózást. A tatai edzőtáborban egy erősítő gyakorlat közben, amit Lőrincz Viktorral végeztünk, adódott egy helyzet, amikor egyszeriben elzsibbadt mindkét lábam, kicsit hitehagyottan ültem le a szőnyegre. Az akkori szövetségi kapitány, Struhács György mondta, hogy a következő héten megyünk Szlovákiába, erre azt válaszoltam, hogy én már nem megyek. Hirtelen, ott döntöttem el, hogy vége, de a mai napig nem bántam meg a döntésemet.
Fodor Zoltán úgy gondolja, hogy a lehetőségekhez képest „kifutotta” magát, de a sok sérülés újra meg újra visszavetette. Tizenévesen kicsit elhanyagolta a sérülések utáni rehabilitációt, aminek később a kárát látta. A pekingi olimpián ő volt az úgynevezett sötét ló, és tessék, egészen a döntőig verekedte magát.
- Más tényleg nem gondolt arra, hogy az aranyéremért fogok birkózni, mert nagyon erős csapatunk volt, és inkább Bácsi Péter, Lőrincz Tamás, Deák Bárdos Mihály, Virág Lajos számított esélyesnek. Rajtam nem volt semmiféle teher, egyfajta „bulinak” tartottam az olimpiát, jó hangulatban telt az idő, sportolókkal találkoztam, ahhoz tudnám hasonlítani az élményt, mint amikor egy kisgyereket életében először elvisznek Disneyland-be. Lenyűgözött, mindenre rácsodálkoztam, az egész világ legnagyobb sportcsillagai jönnek velem szemben, mint például Rafael Nadal vagy Lionel Messi.
A meccsek viharos gyorsasággal követték egymást, és Zoltán egyszer csak beszaladt a döntőbe.
- A döntő előtt –sajnos? - már volt időm gondolkodni, felötlött, hogy esetleg olimpiai bajnok is lehetek, de semmi gond, hogy ezüstérem lett a vége.
Az olasz rendőrt, Minguzzit talán nem is tartottuk annyira kemény ellenfélnek, de amikor körülbelül húsz másodperc maradt még a döntőből, megemelt, akkor mi futott át az agyadon?
- Az, hogy kikaptam. Eldobott, kikaptam.
Beszéljünk a családodról is, hiszen van egy sportos, csinos feleséged, ráadásul kétszeres családapa lettél.
- Megbeszéltem a feleségemmel, hogy amikor befejezem a pályafutásomat, jöhetnek a gyerekek. És jöttek, először Zsombor érkezett, aztán megszületett a második kisfiam, Csongor is. Mindent annak szentelek, hogy a családi harmónia megmaradjon.
Fodor Zoltán a Grúz becenévre hallgat, de a Fodzsira is felkapja a fejét.
- Meglehetősen akcelerált gyerek voltam – mosolyodott el az olimpiai ezüstérmes harcos -, és már tizenhét évesen megnőtt a szakállam, ha kicsit hanyagoltam a borotválkozást, innen jött a Grúz becenév, amelyet szobatársam, Kliment László ragasztott rám.
A még mindig fiatal szakember úgy gondolja, hogy edzőként megbecsülik, de ehhez feltétlenül hozzájárul a szerénysége is.
A fiaidból is lehet birkózó?
- Nem feltétlenül. Van már tapasztalatom, hiszen végigjártam ezt az utat, tudom, hogy milyen személyiségeknek alkalmas ez a sport. Zsombor, a kisebbik fiam afféle „csendes gyilkos”, mosolyog, miközben hatalmas csibész, Csongor, a nagyobbik inkább művészlélek, érzékeny, könnyen megbántódik, tehát nem valószínű, hogy őt birkózásra íratom be. Még annyit hadd mondjak el, hogy a feleségem, Viktória nélkül nem működne a család, nagyon erős nő, és tőle otthonról minden támaszt megkapok…
