Cikk keresés:    

Látni a fényt az alagút végén

2021. 01. 07., írta: Krasznai Bence, fotót készítette: RT, cikket feltöltötte: Tollár Dániel

A Magyar Birkózószövetség (MBSZ) ügyvezető alelnökével, Bacsa Péterrel beszélgettünk a magunk mögött hagyott esztendőről; a nemzetközi eseményeken történtek értékelése mellett a koronavírus-járvány sportágra gyakorolt hatásait is taglaltuk.

Meglehetősen furcsa, akár úgy is fogalmazhatnánk, drasztikus esztendőt tudhat maga mögött a világ. Ennek okozója a koronavírus-járvány, amely eddig szinte elképzelhetetlen korlátozásokra késztette a kormányokat és a szervezeteket, így a sport szereplőit is. Sportágunkban elmaradt például az összes utánpótlás-világverseny – így a hazai rendezésű kadét-világbajnokság is –, halasztották a budapesti európai olimpiai kvalifikációs viadalt, nem beszélve a 2020-ra tervezett tokiói ötkarikás játékokról, amelyet 2021-re ütemezett át a Nemzetközi Olimpiai Bizottság.

Mindezt figyelembe véve, hogyan tekint a Magyar Birkózószövetség (MBSZ) ügyvezető alelnöke, Bacsa Péter a magunk mögött hagyott esztendőre?

  • „Nagy csalódás volt az év, hiszen komoly tervekkel vágtunk neki januárban – eseményrendezést és eredményeket tekintve egyaránt. A felnőtt- és utánpótlásmezőnyben is nagy reményeink voltak; biztos vagyok abban, hogy rendkívül sikeres lehetett volna az esztendő, ha nem szól közbe a pandémia. Persze feltételes módban ezúttal sem érdemes értékelni, szóval csak azt tudom figyelembe venni, ami történt. A sportélet egészét megviselte a járvány, de azt hiszem, a kontakt sportágakat különösképpen; a pandémia még nem ért véget, így bizton állíthatom, 2021-ben is nagy kihívások elé nézünk. A fényt viszont már lehet látni az alagút végén” – vélekedik Bacsa.

Pozitívumként lehet tekinteni arra, hogy két nívós felnőttversenyt is rendeztek tavaly: februárban Róma adott otthont az Európa-bajnokságnak, míg decemberben Belgrádban zajlott az egyéni világkupa. Előbbin két ezüst- és egy bronzérem, valamint két ötödik hely lett a magyaroké, utóbbin pedig egy arany-, négy ezüstéremmel és két ötödik hellyel zárt a válogatott.

  • „Kötöttfogásban a jövő csapata küzdött, tehát javarészt fiatalok alkották a gárdát, akik kemény mezőnyben szerepeltek jól. A világkupa színvonalára sem lehetett panasz; az erőssége olyan volt, akár az olimpia után rendezett Európa-bajnokságoké. Ígéretes évek előtt állhat a fogásnem, a 2024-es párizsi játékokon már igazán ütőképes lehet az egység, amelyben komoly skalpokat szereztek a feltörekvő generáció tagjai – világszínvonalú ellenfeleket legyőzve. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a legkisebb és a legnagyobb súlycsoportunk egyelőre gyenge; ezekben a kategóriákban nagyon sokat kell tenniük az ifjaknak annak érdekében, hogy felérjenek a nemzetközi elit szintjére.”

Az összképet árnyalja, hogy az említett nyolc éremből csupán egyet nyert másik fogásnem sportolója: a már olimpiai kvótás, világbajnoki harmadik szabadfogású, Muszukajev Iszmail (65 kg) a második helyen zárt Szerbiában. A női szakág ötödik helyet sem tud felmutatni.

  • „Szabadfogásban az eredményeket elsősorban a honosított sportolóink érték el; hosszabb távú folyamatnak kell sikeresen működnie ahhoz, hogy a hazai versenyzők is felzárkózhassanak a nemzetközi élmezőnyhöz. Nem egyszerű a helyzetük; a világkupán láthattuk, hogy már a bolgár válogatott is számos orosz származású sportolót nevezett – nehéz olyan országot találni manapság, amelyben nincsenek honosított birkózók, és ez a folyamat sajnos nem kedvez a fogásnem fiatal magyar képviselőinek. Ami a hölgyeket illeti: el kell velük beszélgetnünk, hiszen a világ élmezőnye elszakadni látszik tőlük. Jóval többet kell dolgozniuk annak érdekében, hogy tartsák a lépést a legjobbakkal. Mentalitásban és munkában egyaránt hiányzik az a plusz, amellyel igazán kiemelkedő eredményeket érhetnének el – példát kell venniük a két klasszisról, Barka Emeséről és Sastin Mariannáról. Ha az ő hozzáállásukat követik, nem lesz baj.”

Nehéz megfogalmazni, pontosan milyen hatással van a járvány a magyar birkózásra, hiszen az még mindig tart.

  • „Egyelőre nincs átfogó képünk; a lemorzsolódás mértékét például lehetetlen felmérni, vannak olyan klubok, amelyek az iskolai teremstop miatt továbbra sem edzhetnek. Azt sem láthatjuk, a szakosztályok mennyire tudtak úrrá lenni a rendhagyó szituáción; az egyesületek döntő többségétől vannak visszajelzéseink, de pontos adatokat még nem rögzíthettünk. Versenyek nélkül mindenkit nehéz motiválni; néhány megméretést szerencsére megrendezhettünk idehaza, s habár foghíjas volt a mezőny, sokan vettek részt rajtuk és hasznosnak bizonyultak. A pandémia miatt a többi sportszövetséghez hasonlóan nálunk is húsz százalékos forrás elvonás történt , amit belső költségcsökkentéssel és a kevesebb nemzetközi versenyeztetéssel hidaltunk át, és a pontos gazdálkodás miatt év végére az egyesületeknek is csak ezt a húsz százalékos elvonást kellett elszenvedniük.”

Bacsa Péter nagy várakozással tekint a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia szakmai programjainak elindítására, amelyet 2020-ban adtak át: jelenleg a toborzóidőszak zajlik, a teljes értékű munka az idén áprilisban illetve szeptemberben rajtolhat.