Kiss Balázs hatalmasat küzdött a válogatón

2021. 04. 03., írta: Krasznai Bence, fotót készítette: MG, cikket feltöltötte: Tollár Dániel

A 38 éves világbajnok, Kiss Balázs remekül küzdött a budapesti Körcsarnokban kiírt kötöttfogású válogatón csütörtökön, amelyen az U23-as vb-aranyérmes Szilvássy Erikkel és a junior Eb-győztes Szőke Alex-szel nézett farkasszemet a májusi, szófiai világkvalifikációs versenyen való indulás jogáért. Hármuk csatájából végül a még utánpótláskorú Szőke került ki győztesen, Kiss a második helyen zárt, így ő utazhat az áprilisi, varsói Eb-re. A helyszínen azt is megkérdeztük tőle, az lesz-e pályafutása utolsó világversenye.

Az első meccsen Kiss Balázs legyőzte Szilvássy Eriket. Mivel a csepeli fiú ellen Szőke Alex is sikert ért el, szóval Kiss és Szőke között dőlt el, melyikük indulhat a májusi, szófiai világkvalifikációs versenyen. Egy mérkőzést „Balu” nyert, kettőt Alex, így az ifjú rivális lett a válogatott.

• „Érdekes, de szellemileg sokkal jobban elfáradtam, mint fizikailag. Mielőtt idejöttem, annyit kértem Istentől, hogy a huszonkilenc éves pályafutásom összes tapasztalatát kihozzam magamból. Ha a szívemre teszem a kezem, azt mondhatom, nem veszíthettem. És azt hiszem, nem is veszítettem. Tüske csupán az utolsó mérkőzés miatt maradt bennem; azt szerettem volna, hogy a bírók Alexet lássák passzívabbnak, emiatt nagyobb elánnal vágtam neki a meccsnek, s olyan fogást hajtott végre rajtam, amelybe nem szoktam beleesni. Taktikai hibát vétettem, s azzal el is dőlt a kimenetel. Minden tiszteletem Alexé, feltörekvő reménység, akit nagyon szeretek emberileg. Tiszta szívből kívánom, hogy megszerezze a kvótát Szófiában. Mindent beleadtam, ám ő jobbnak bizonyult, nincs szégyellnivalóm. Ez az élet rendje, a fiatalok előbb vagy utóbb beérik a náluk idősebbeket. Úgy vélem, ő méltó módon áll a helyemre ebben a súlycsoportban.”

Kiss Balázs kiemelte, néhány napra szüksége van ahhoz, hogy feldolgozza a történteket.

A varsói Európa-bajnokság lesz pályafutásod utolsó világversenye? – tettük fel a kérdést a helyszínen.

Balázs törölközővel a vállán ült, könnybe lábadt szemekkel kacagni kezdett, majd így felelt:

• „Csak azért nevetek, már a 2016-os, riói olimpia előtt is azt mondtam, az lesz karrierem utolsó világversenye. Ez öt éve volt, s már nem is tudom, hányadik reneszánszomat élem azóta. Tavaly egy évvel halasztották a tokiói játékokat, ám hosszas tanakodás után úgy döntöttünk a családommal, így is megpróbálom kiharcolni a részvételt. Az én esetemben tehát nem lehet tudni, mikor akasztom szögre a birkózócipőmet, de nagy valószínűséggel igen, a lengyelországi lesz az utolsó… Teljes erőbedobással készülök rá, valószínűleg már ma délután arra koncentrálok, csak előtte rendbe teszem a megkopott alkatrészeimet” – tette hozzá viccesen, majd kezet nyújtott, elköszönt, s felállt.

A székemre ültem, oldalra néztem, s annyit láttam, még mindig ugyanott áll, gondolkodik.

– Balázs, te nem szomorú vagy, meghatódtál! – kiáltottam oda.

Félmosollyal annyit felelt: „Igen!”