Cikk keresés:    

Fél évszázad Túrkevén

2021. 01. 09., írta: Kurucz István/Deák Zsigmond, fotót készítette: RT, cikket feltöltötte: Tollár Dániel

Kiss Kálmán birkózó, edző, versenybíró, mesteredző 2021. január negyedikén szögre akasztotta a túrkevei edzőterem kulcsát, pontosabban átadta azt Juhász József edzőnek.

Több mint ötven évig volt a Túrkeve VSE birkózó-szakosztályának edzője! 1945-ben született Túrkevén, majd szakmunkásvizsgája után Budapesten dolgozott, és ifjúsági birkózóként került a Ferencvároshoz. Első edzői Dr. Papp László és Gáspár Ferenc voltak. Időközben behívták katonának Kalocsára, a katonai ideje alatt ott birkózott. 1962-től 1967-ig volt a Ferencváros versenyzője, majd az MTK-hoz igazolt át. 1969-ben megnősült, majd két gyermeke született, és 1969-től 2021-ig szülővárosában dolgozott trénerként. Ahogy visszakerült Túrkevére, Sallai Károly, az akkori birkózóedző adta át neki az edzőterem kulcsát ( akkor már alig volt edzés), ha gondolja, akkor folytassa Túrkevén a sportágat. Kálmán élt a lehetőséggel, rövid időn belül a megye, az ország egyik legerősebb birkózó-szakosztályát hozta létre. A több mint ötven év alatt igen neves és eredményes birkózókat nevelt ki, sokan kerültek fővárosi szakosztályokba, főleg a Ferencvárosba, s nemzetközi szinten is eredményes birkózók lettek.

A teljesség igénye nélkül néhány név közülük: Bíró László Európa-bajnok, vb- és Eb-ezüstérmes, olimpiai 6.; Fórizs János többszörös magyar bajnok, az 1996-os atlantai olimpia résztvevője; Kiss Sándor többszörös magyar bajnok, az 1992-es barcelonai olimpia résztvevője; Kiss Károly IBV-győztes, többszörös magyar bajnok; Rácz Károly többszörös magyar bajnok; valamint további kiemelkedő versenyzők, mint: Szarka Imre, Lakatos Győző, Kiss Ferenc. A Túrkeve nyert serdülő csapatbajnokságot, ifjúsági csb-n háromszor volt döntős és akadt egy 3. helyezése is.

Aktív pályafutásukat befejezve több versenyzőjéből lett bíró vagy edző, például Bíró László, Kiss Sándor, Lakatos Győző, Kiss Károly és jelenleg Túrkevén Juhász József. Kiss Kálmán több évtizeden keresztül minden évben edzőtáborokat szervezett, melyben alkalmanként társa volt Kaposvári Géza, az akkori Szolnok Megyei Birkózó Szövetség elnöke. Megkapta a Jász-Nagykun-Szolnok megyéért díjat, a felújított túrkevei Városi Sportcsarnok az ő nevét viseli. Példaértékű, országos szinten is kiemelkedő, eredményes munkát végzett. Bízunk benne, hogy Túrkevén továbbra is eredményesen működik ez az igazi magyaros sportág, hiszen az utódoknak volt és van kitől tanulnia!