Cikk keresés:    

Kuramagomedov Murad ötödik helyezésével zárult az Európa-bajnokság

2020. 02. 13., írta: Tollár Dániel, fotót készítette: Martin Gábor, cikket feltöltötte: Tollár Dániel

A római Európa-bajnokság utolsó versenynapján is volt magyar érdekeltség, miután a 74 kilogrammos Kuramagomedov Murad két győztes és egy vesztes mérkőzéssel a háta mögött a dobogó harmadik fokáért léphetett szőnyegre. A Tatabánya versenyzője az olimpiai bronzérmes, háromszoros Európa-bajnok török Demirtas ellen küzdhetett meg a bronzéremért, azonban 5-0-ra kikapott, így ötödik lett. Eközben a 86 kilogrammos Nagy Mihály egy-egy győztes és vesztes mérkőzés után, a 92 kilogrammos Tóth Bendegúz és a 125 kilogrammos Ligeti Dániel pedig az első forduló után búcsúzott a versenytől. A 2020. évi felnőtt Európa-bajnokság szabadfogású versenyében 33 nemzet, 181 birkózója érdekelt.

A szombati magyar versenyzők mérkőzései:

Selejtezők:
86 kg: Nagy Mihály – Uri Kalasnikov (izraeli) 4-3 |VIDEÓ|
- a svájcin túljutó orosz származású szlovák Makoev következik

92 kg: Aszlanbek Alborov (azeri) - Tóth Bendegúz 11-0
- a török 11-1-re verte az azerit, így Tóth kiesett

Nyolcaddöntők:
74 kg: Kuramagomedov Murad – Jakub Sykora (szlovák) - 10-0 |VIDEÓ|
- a franciát legyőző fehérorosz következik a negyeddöntőben

86 kg: Boris Makoev (szlovák) - Nagy Mihály 10-0
- a szlovákot az orosz verte az elődöntőben, így Nagy kiesett

125 kg: Baldan Cizsipov (orosz) - Ligeti Dániel 10-5 |VIDEÓ|
- az oroszt a grúz legyőzte, így Ligeti kiesett

Negyeddöntők:
74 kg (C545): Kuramagomedov Murad - Andrej Karpacs (fehérorosz) 6-2 |VIDEÓ|

Elődöntő:
74 kg: Frank Chamizo (olasz) - Kuramagomedov Murad 6-0

Bronzmérkőzés:
74 kg: Soner Demirtas (török) - Kuramagomedov Murad 5-0

--------------------------------------------

A szombati súlycsoportok végeredményei:

61 kg (14 induló)
Európa-bajnok: Alekszandr Bogomojev (Oroszország)
2. Beka Lomtadze (Grúzia)
3. Nikolai Okhlopkov (Románia) és Arszen Harutjunjan (Örményország)
5. Intigam Valizada (Azerbajdzsán) és Georgiosz Pilidisz (Görögország)

74 kg (21 induló)
Európa-bajnok: Frank Chamizo (Olaszország)
2. Magomedraszul Gazimagomedov (Oroszország)
3. Avtandil Kentcsadze (Grúzia) és Soner Demirtas (Törökország)
5. Miroszlav Kirov (Bulgária) és KURAMAGOMEDOV MURAD (MAGYARORSZÁG)

86 kg (22 induló)
Európa-bajnok: Artur Najfonov (Oroszország)
2. Myles Amine (San Marino)
3. Raszul Cihajev (Fehéroroszország) és Boris Makoev (Szlovákia)
5. Lasrs Schaefle (Németország) és Ahmed Magamajev (Bulgária)
... 13. Nagy Mihály (Magyarország)

92 kg (13 induló)
Európa-bajnok: Suleyman Karadeniz (Törökország)
2. Samuel Scherrer (Svájc)
3. Amarhadzsi Mahamedav (Fehéroroszország) és Aszlanbek Alborov (Azerbajdzsán)
5. Marzpet Galsztjan (Örményország) és Irakli Mcituri (Grúzia)
... 11. Tóth Bendegúz (Magyarország)

125 kg (18 induló)
Európa-bajnok: Geno Petriasvili (Grúzia)
2. Robert Baran (Lengyelország)
3. Baldan Cizsipov (Oroszország) és Dzsamaladdin Magomedov (Azerbajdzsán)
5. Olekszandr Hocjanivszki (Ukrajna) és Levan Berianidze (Grúzia)
... 10. Ligeti Dániel (Magyarország)

Szabadfogású csapatpontverseny:
1. Oroszország 186 ponttal
2. Azerbajdzsán 116 ponttal
3. Grúzia 95 ponttal
... 14. Magyarország 26 ponttal

--------------------------------------------

A szombati súlycsoportok sorsolásai:

74 kg (21 induló). Kuramagomedov Murad (Tatabányai SC)
A súlycsoport teljes sorsolását ITT lehet megtekinteni!

  • Nyolcaddöntő: Bowling (brit) vagy Sykora (szlovák)

Az ágára sorsolt még: Afa (francia), Karpacs (fehérorosz), Kapraev (román), Borzin (moldovai), Pavlov (ukrán), Andruse (észt), Chamizo (olasz), Demirtas (török), Olenczyn (lengyel), Gadzsijev (azeri).

86 kg (22 induló). Nagy Mihály (Sziget SC)
A súlycsoport teljes sorsolását ITT lehet megtekinteni!

  • Nyolcaddöntő: Kalasnikov (izraeli)

Az ágára sorsolt még: Erdin (török), Marszagisvili (grúz), Makoev (szlovák), Reichmuth (svájci), Magamaev (bolgár), Najfonov (orosz), Abakarov (azeri), Samusonoks (lett), Aibuev (francia), Ianulov (moldovai), Marcinkiewic (lengyel), Heino (finn).

92 kg (13 induló). Tóth Bendegúz (ESMTK)
A súlycsoport teljes sorsolását ITT lehet megtekinteni!

  • Nyolcaddöntő: Alborov (azeri)

Az ágára sorsolt még: Karadeniz (török), Iannattoni (olasz), Tcakulov (orosz), Rubaev (moldovai), Shala (koszovói), Mcituri (grúz).

125 kg (18 induló). Ligeti Dániel (Haladás VSE)
A súlycsoport teljes sorsolását ITT lehet megtekinteni!

  • Nyolcaddöntő: Cizsipov (orosz)

Az ágára sorsolt még: Danov (észak-macedón), Dziatko (fehérorosz), Hocjanivszki (ukrán), Malo (olasz), Cuba Vazquez (spanyol), Petriasvili (grúz).