Cikk keresés:    

Értékes U17-es érmek Iránból

2022. 05. 11., írta: Tollár Dániel, fotót készítette: iwf.ir, cikket feltöltötte: Tollár Dániel

Két aranyat, egy bronzot és egy ötödik helyezést szereztek a magyar U17-es kötöttfogású birkózók Iránban megrendezésre kerülő korosztályos nemzetközi versenyen.

A Kozma István Magyar Birkózó Akadémia kötöttfogású növendékei közül heten, valamint a Budapesti Honvéd sportolói közül ketten képviselték Magyarország színeit az iráni-türkmén határnál elhelyezkedő Szarahsz városában megrendezett Rahim Aliabadi nemzetközi birkózóversenyen.

A színvonalas megmérettetésen a Magyar Birkózók Szövetsége alenöke, Bacsa Péter, valamint a KIMBA kurátora, Süle László és szakmai igazgatója, Lőrincz Tamás is tiszteletét tette.

A Szabó Martin és Cifferszky Ákos irányította együttesünk a teljes iráni mezőny mellett örmény birkózókkal szemben is kipróbálhatta magát az egyhetes tábort követően lebonyolított viadalon.

A mieink közül végül a kadet Eb-ezüstérmes Honvédos Lévai Levente a 65 kilogrammosok között aratott magabiztos győzelmeket és lett megérdemelten aranyérmes, míg a 110 kilogrammos súlycsoportban szintén Honvédos Darabos László bizonyult jobbnak ellenfeleinél.

Küldöttségünk harmadik érmét legkisebb versenyzőnk, a 48 kilogrammos csepeli Fige Levente érdemelte ki, aki a dobogó harmadik fokára állhatott fel. Ugyancsak közel járt a bronzéremhez a szentesi Cseh Balázs is, a 92 kilogrammos versenyző végül azonban kénytelen volt beérni az előkelő ötödik helyezéssel.

A magyar versenyzők eredményei:
48 kg: 3. Fige Levente
65 kg: 1. Lévai Levente
110 kg: 1. Darabos László
Kiesett: Gáspár Bálint (55 kg), Végh Máté (60 kg), Zóni Dániel (60 kg), Botos Dominik (71 kg), Kovács Olivér (80 kg).

A nemzetközi versenyen Rögler Gábor bíróként képviselte Magyarországot.