Cikk keresés:    

Lesz még jobb is! – az U23-as világbajnokság margójára

Mindhárom szakmai vezető a remélt, ám elmaradt dobogós helyezésekről is beszélt a múlt héten lezajlott budapesti U23-as világbajnokság kapcsán. Reálisnak is tűnt a várakozás, és most sokakban maradt hiányérzet.

A szabadfogásúak küzdelmeivel kezdődött el a vébé a Ludovika Arénában. Érdekesség, hogy a csapat edzői, Gulevszkij Konsztantyin és Bánkuti Zsolt mellett a szakág szövetségi kapitánya, Dvorák László is segédkezett a szőnyeg sarkában. No meg persze, figyelt, hiszen ebből a csapatból alakulhat ki a közeljövő felnőtt válogatott kerete.

  • Kicsit felemás érzések kavarognak bennem, mert ennél eredményesebb szereplést vártam – mondta a kapitány. – Összességében mégis látok előrelépést, főleg az ezt megelőző időszakhoz képest…

Dvorák László kicsit ingatta a fejét, amivel csak azt próbálta megerősíteni, hogy többre számított, de…

  • …de azt azért el kell mondjam, hogy akik kiestek, azoknak nem szégyenteljesen kellett lekullogniuk a szőnyegről. Igenis voltak olyan mérkőzéseink, amelyeken érmes helyezést elérő komoly emberekkel fel tudtuk venni a harcot, ki-ki meccseket vívtunk velük. Ami ezen felül bizakodással tölt el, az az, hogy a srácok aktívan próbáltak birkózni, nemcsak a bekkelésre spekuláltak, hanem volt egyéni akciók, megvillanások is. Ezt biztató jelnek tartom.

Tehát rend lett a fejekben? A honosított fiúk hoztak efféle egészséges szemléletet, ami a vállalkozó kedvet megnövelte?

  • Néhány hónapnyi kapitányi munka távlatából ezt nem tudom pontosan megmondani, de az biztos, hogy valamennyit ők is hozzátettek az egyéniségükből. Mindenesetre felrázták a többieket, akik látták, hogy jött ez a két-három pali, aki odateszi magát, így hát nekik is oda kell tenniük magukat. Mi is – a szakmai stáb tagjai -  sokat beszélgettünk a fiúkkal, és ennek a hatása már valamelyest látszik.

Adott tíz súlycsoport, felnőtt szövetségi kapitányként kik azok, akikre számítani lehet akár már a nagyon közeli jövőben is?

  • Nagy fantáziát látok a 74 kilós Murad Kuramagomedovban, ő érmeket is szerezhet hamarosan, a magyar srácok közül Tóth Bendegúzt tudnám kiemelni, benne is komoly lehetőségek rejlenek, de nem írnám le Szurovszki Patrikot, Antal Danit vagy akár a nagyon fiatal Budai-Kovács Marcit, aki számára ez a vébé elsősorban a tapasztalatszerzésről szólt, de láttam benne azt az akarást, amely elvezethet a nagy eredmények eléréséhez.

Bizonyos helyzetekben hiányzott versenyzőnkből a reagálás gyorsasága, de emellett melyek azok a szakmai dolgok, amelyekben mindenképpen fejlődnünk kell?

  • A legfontosabb az, hogy erőben, fizikai erőben tudjunk fejlődni, de talán ezt a legkönnyebb elérni az erőfejlesztéssel. A birkózótudásssal kapcsolatban azt mondhatom, hogy a srácok eddig még nem kerültek ilyen helyzetekbe, mint a világbajnokságon, ezért nem tudtak jó döntést hozni a szőnyegen. Ha erőben fejlődünk, az meghozza az önbizalmat is, és ha lesz önbizalom, akkor bátrabban fogunk vállalkozni, és ha bátrabban vállalkozunk, akkor hozunk jó döntéseket is.

Ki kell „költöznünk” Dagesztánba, Oroszország más részeire vagy Ukrajnába, hogy előrébb lépjünk?

  • Ezt azért nem mondanám. Nyilván el kell mennünk oda is, hiszen erről szól minden, hogy járd a világot, a versenyzők szerezzenek minél több tapasztalatot. Mi sem maradunk itthon állandóan, de nem feltétlenül az a siker kulcsa, hogy kiköltözzünk külföldre.