Cikk keresés:    

Darabos László törött csuklóval menetelt a vb-döntőig

2022. 08. 22., írta: Krasznai Bence, fotót készítette: MG, cikket feltöltötte: Tollár Dániel

Elismerésre méltó nyarat tudhat maga mögött a Budapesti Honvéd SE három éve még szabadfogású birkózója, Darabos László, aki nemrégiben a kötöttfogású 110 kilogrammosok között U17-es Európa-bajnoki címet ünnepelt és világbajnoki ezüstérmet szerzett. Utóbbit ráadásul úgy, hogy a negyeddöntőben eltört a csuklója, amelyet később műteni kellett.

  • „A római vébén a második meccsen, az iráni Mohammad Dzsahangiri ellen tört el a kezem. Bekötöttük, rögzítettük, de ettől függetlenül hátráltatott. Aznap, az elődöntőben még dolgozott bennem az adrenalin, elnyomta a fájdalmat, persze nem teljesen. Másnap, a döntőben ugyanaz a kötés maradt rajta, de már akkora dudor nőtt a kezemre, mint egy teniszlabda. Édesapám és a nevelőedzőm beszélgetett arról, hogy így ne álljak ki, de ez esélytelen volt, egy percig sem jutott eszembe, hogy feladjam” – emlékszik vissza a korosztályos világbajnokságon történtekre Darabos László.

Súlyos sérülése ellenére az aranycsatában szoros mérkőzésen, 1–1-gyel, korábban szerzett ponttal kapott ki a török Cemal Bakirtól.

  • „Akkor nagyon csalódott voltam, mert másképp is felépíthettük volna a taktikát. De ha azt nézem, hogy lényegében fogni sem tudtam, így jutottam döntőbe, majd ezüstérmes lettem, akkor elégedett lehetek ezzel az eredménnyel” – vélekedik Laci.

A finálé után egyből, még Olaszországban elmentek a kórházba, csuklótörést diagnosztizáltak nála. Azt azonban már csak itthon vették észre, a kéztőcsontja olyannyira elmozdult, hogy műtétre szorul.

  • „Próbálták »visszatenni«, hogy elkerülhessük a beavatkozást, ám ez nem sikerült, mert »darabos« volt a törés és levált a csont. A Honvédkórházban műtöttek, ezúton is köszönöm dr. Mihály Zoltán és dr. Molnár Szabolcs segítségét.”

Lászlóra összesen négy hét kényszerpihenő vár, amelyből közel három már eltelt. 

  • „Ezen a héten már megkezdhetem a gyógytornát, és remélem, szeptember elején elkezdhetek edzeni. De egyáltalán nem sürgős, hiszen az engem érintő világversenyek lezajlottak. A legfontosabb az, hogy teljesen meggyógyuljak, aztán »nyomhatjuk«!”

Érdekesség, hogy Laci három évvel ezelőtt szabadfogásban nyert érmet életében először világversenyen – harmadik lett az U15-ös Eb-n.

  • „Szabadfogású klubban, Püspökladányban kezdtem birkózni. Az is jól ment, de jobban szerettem a kötöttfogást. Az Eb után Esztergomba költöztem, és egyből váltottam. A tavalyi világversenyek még nem sikerültek, mert volt néhány olyan berögzült szabadfogású alapmozdulatom, amelyek pont elegendőek voltak ahhoz, hogy veszítsek.”

Az idei évvel viszont már maradéktalanul elégedett:

  • „Ha januárban elém teszik a papírt, amelyen az áll, Eb-t nyerek és vb-ezüstérmes leszek, aláírom. Az Eb-n is nagyon jó formában voltam, bíztam magamban. A világbajnokság előtt bordasérüléssel bajlódtam, és a kéztörés is közbejött. Azt hiszem, ennek tükrében a maximumot kihoztam belőle. Utolsóéves U17-es vagyok, szóval jövőre már a juniormezőnyben versenyzem, száztíz kiló helyett százharmincban. Az erősítés és a tömegnövelés lesz a legfőbb feladatom. Már Budapesten készülök, folyamatosan a felnőttekkel edzek, ez nagyon sokat segít, rengeteget fejlődöm. Bízom abban, hogy jövőre is hasonlóan szép eredményeket érhetek el!”