Cikk keresés:    

Bácsi Péter első nagy bevetése

2019. 10. 08., írta: Tollár Dániel, fotót készítette: Internet, cikket feltöltötte: Tollár Dániel

A kétszeres világ- és kétszeres Európa-bajnok, háromszoros olimpikon Bácsi Péter, a szövetség „friss” szakmai igazgatójaként, új tisztségében az első nagy versenyén vett részt. A négy olimpiai kvótát és négy érmet hozó kazahsztáni világbajnokság siker – a szakmai igazgató számára is.

Bácsi Péter nem lehet elégedetlen a megszerzett olimpiai kvóták számával, igaz, ezt nem tekinti végleges állapotnak. A budapesti világbajnokság aranyérmesét visszatekintésre kértem, Nur-Szultán ürügyén.

Szakmai igazgatóként ez volt az első világversenyed, erre számítottál a kvótákkal kapcsolatban?

  • A négy kvóta volt a realitás. Ha maximalista lennék, akkor azt mondanám, hogy még egy-két, olimpiai részvételt jelentő helyezést a csapatunk megszerezhetett volna, de ha visszamegyünk az időben, és megnézzük, hogy a korábbi kvalifikációs világbajnokságokon hány kvótához jutottunk, akkor ez kifejezetten jó eredmény. Mindezt megkoronázta Lőrincz Tamás arany- és Lőrincz Viktor ezüstérme, nem beszélve Korpási Bálint bronzáról, tehát a kötöttfogás maximálisan hozta, amit kitűztünk a szakág elé. Szabadfogásban az új szerzeményünk, Iszmail Muszukajev kellemes meglepetést okozott a bronzérem megszerzésével. Tudtuk, hogy jó birkózó, de azért az mégis nagy dolog, hogy megverte az olimpiai bajnok georgiai Hincsegasvilit, legyőzte a török Eb-ezüstérmest, majd a bronzmeccsen nyert a világbajnoki címvédő japán Otoguro ellen. A szabadfogású csapatban még egy kvóta „bennragadt”, de így is jól szerepeltek. A nőknél Sastin Marianna ötödik helye felér egy éremmel, minden elismerésem az övé, hogy tavaly a gyermekszülés után előbb felkészült, majd elindult a budapesti vébén, most pedig újra nekifogott a munkának, és Nur-Szultánban remekül szerepelt. Hatalmas teljesítmény, hogy kiharcolta a negyedik olimpiai részvételét is.

Nyilvánvaló, hogy elsősorban szakmai szemmel kell nézned a válogatott teljesítményét, de az érzelmi oldal sem elhanyagolható. Marianna nagyjából a te korosztályodhoz tartozik. Figyelsz-e különös gonddal azokra, akik jóval 30 éves koruk felett tejesítenek kiemelkedően?

  • Tényleg nehéz pusztán szakmai szemmel néznem a szőnyeg mellől a versenyt, függetlenül attól, hogy éppen egy harminc fölötti vagy harminc alatti sportolóról van szó. Tavaly még mindannyiukkal együtt edzettem, ráadásul Mariannal valóban egy korosztályhoz tartozunk, három olimpián is együtt szerepeltünk versenyzőként, jöjjön hát a negyedik, de már egy kicsit más szereposztásban.

Számtalanszor emlegetett téma a magyar birkózásban a honosítás kérdése. Neked szegezik sokszor, hogy szükség van-e más országból érkező versenyzőre, aki a mi színeinkben küzd a jó helyezésért?

  • Igen, sokan kérdezik, hogy van-e létjogosultsága, de Iszmail Muszukajev világbajnoki bronzérme egy erős válasz, mert minőségi versenyző jött hozzánk. Ebből az egész magyar csapat profitálhat, hiszen egyrészt velünk fog készülni, másrészt a mi válogatottunk is többször megy majd ki Dagesztánba, hogy ott edzőtáborozzon. A szabadfogás nálunk kissé leszálló ágba került, és az a dolgunk, hogy felemeljük a fogásnemet, a honosítás az egyik lépése ennek. Természetesen nem ez a jövő útja, mert nyilván a saját fiataljainkat kell felhoznunk, de ez hosszabb folyamat, nem megy egyik pillanatról a másikra. Fontos, hogy legyen magyar (magyar) szabadfogású versenyző is az olimpián.

Hogyan érzed magad a szakmai igazgatói feladatkörben, hiszen a versenyeken vagy a versenyzőkkel való elfogadtatáson kívül akad számos adminisztrációs feladatod, az országot is járnod kell, tehát a „kellemes” és a nyűgös oldal egy időben jelen van a munkádban?

  • Mint említettem, sok esetben nehéz az érzelmi és a szakmai oldalt szétválasztani, mert pár hónapja még a szőnyegen egymásnak estünk, és most éppen őket kell irányítani. Ugyanilyen furcsa az edzőkkel, szövetségi kapitányokkal való kapcsolatom, például Sike András nemrég még az én munkámat irányította, de most már én felügyelem az övét, és a többi edzőét. Szerintem jól sikerült az elmúlt két hónap munkája, és remélem, hogy hosszú távon sem lesz semmilyen gond. Mindenesetre úgy érzem, hogy ez a sikeres világbajnokság jó belépő volt. 

Bácsi Péterre vár – egyebek között – a versenynaptár megtervezése, csarnokavatás, hazai versenyeken való részvétel, a válogatási elvek kidolgozása, és felkészülés a 2020-as évre, amelynek főleg az első fele lesz sűrű.

  • Már februárban sor kerül az Európa-bajnokságra, addigra ki kell alakítani a válogatott kereteket, majd kisvártatva jön a hazai rendezésű olimpiai kvalifikációs verseny, ahol minél több kvótát szeretnénk begyűjteni, ezután a világkvalifikáció következik, tehát viszonylag rövid időn belül több fontos verseny vár ránk – tette hozzá Péter.

A szakmai igazgató két-három további kvótában bízik, de bravúrkvótákban is reménykedik. Hisszük, hogy igaza lesz, hiszen Bácsi Péter a sikerre rendeltetett.