Következő Esemény
Birkózó Karácsonyi Party
Budapest, Danubius Hotel Arena - 2017-12-15 18:00

Karácsonyi birkózóparti
Már csak 0 nap!  
  
Tudósítások
Cikkek
Nagyvilág
Kitekintő
Sportmúzeum
Nyílt tér
Tudósítások 2015-08-27 19:23
Három versenyzőnk közül a 60 kilogrammos Elekes Emese tudta megnyerni első mérkőzését, ám a folytatásban ő is kikapott. Vigaszágra az 52 kilogrammos Bognár Erika került, de nem sikerült javítania, kiesett a versenyből, akárcsak Elekes Emese és Nagy Bernadett is, akiknek legyőzői nem jutottak a fináléba. A mieink számára ezzel véget ért a női világbajnokság Szarajevóban.
Cikkek 2015-08-27 09:18
Barka Emese Las Vegas-ban a 60 kilósok között léphet szőnyegre, ami nem olimpiai súlycsoport, de lehet, hogy éppen ez nyithat új távlatokat a Vasas klasszis birkózójának pályafutásában. Mindenesetre áttört egy gátat, hiszen eddig sem világ-, sem Európa-bajnokságon nem állhatott még fel a dobogó legfelső fokára, de Bakuban, az Európa-játékokon megtört a jég: 58 kilóban az ő tiszteletére játszották el a magyar himnuszt
Tudósítások 2015-08-26 20:26
Három versenyzőnk közül az 56 kilogrammos Dollák Tamaráért szoríthattunk a szarajevói kadet-világbajnokság első női versenynapjának helyosztóin. A szegediek Eb-bronzérmes birkózója bár vereséggel kezdte a napot, ám a vigaszágon javított, kétszer is győzött, így bronzéremért birkózhatott, végül 2-0-s vereséget szenvedett egy azeritől, ötödik lett. A nap további két magyarja közül a 49 kilóban Szekér Szimonetta azerit győzött le, majd ismét kikapott a német Európa-bajnoktól, aki nem jutott döntőbe, így Szekér búcsúzott. A 40 kilogrammosok között Eb-bronzérmet szerző Molnár Nikoletta ezúttal 43 kilóban próbált szerencsét, ám erős sorsolást követően két vereséggel búcsúzott a világbajnokságtól.
Cikkek 2015-08-26 14:06
Ez igen, világbajnokunk, Sastin Marianna robog, „habzsolja” az évet. Minszk, Baku, Madrid, Dormagen, a diadalok helyszínei. Sikert sikerre halmozott, de számára a legfontosabb talán, hogy a Barka Emese elleni három körös válogatót is megnyerte, és ez kaput nyitott az 58 kilósok között az olimpiai részvételi jog megszerzése felé.
Tudósítások 2015-08-25 21:36
Kismóni Botond nagyon szépen menetelt a 85 kilogrammosok között, kettőt is nyert, ám az elődöntőben négy másodperccel a vége előtt kiléptette osztrák ellenfele, így a bronzcsatával kell megelégednie. Ott, a már jól ismert cseh Chalupa volt az ellenfele, akit 4-1 arányban sikerült legyőzni, így Botondé lett a bronzérem. A nap további négy magyarja közül mind a négyen egyet-egyet birkóztak és ezzel kiestek a versenyből.
Cikkek 2015-08-25 09:32
Egyértelmű, hogy az egyre érettebben gondolkodó Dénes Mercédesz az Érdi Spartacus birkózó-szakosztályának ékköve. A még mindig csak 21 esztendős lány sporttörténelmet írt 2010-ben azzal, hogy ő lett az első magyar női birkózó, aki világversenyen aranyérmet szerzett hazájának. Kadet Európa-bajnoki címet Szarajevóban. Azóta már a felnőtt Európa-bajnoki ötödik helynél jár, de hiszi, hogy sokkal, de sokkal feljebb jut. Erősödnie kell a 48 kilóból érkező Mercinek , és ehhez kellő türelem szükségeltetik.
Sportmúzeum 2015-08-24 21:33
Varga János olimpiai, kétszeres világ-, és kétszeres Európa-bajnokot és Kiss Ferenc kétszeres Európa-bajnok, kétszeres világbajnoki ezüstérmes, olimpiai bronzérmest, mesteredzőket tüntettek ki augusztus 20-a alkalmából.
Tudósítások 2015-08-24 21:24
A 100 kilogrammosok között a dorogi Érsek Róbert fantasztikusan menetelt, kirgiz, orosz, cseh és kazah ellenfele sem tudta legyőzni a döntőig vezető úton, így a kadet-világbajnoki címért birkózhatott. A fináléban azonban a nála jóval érettebb iráni egy kiléptetéssel és intéssel jobbnak bizonyult nála, 2-0-ra legyőzte, Robi ezzel világbajnoki-ezüstérmet szerzett. A nap további négy magyarja közül vigaszágra került az 54 kilós Kecskeméti Ferenc és a 63 kilós Lévai Tamás is, ám előbbit orosz, utóbbit örmény győzte le, így mindketten kiestek, akárcsak az egy-egy vereséggel búcsúzó Kecskeméti Krisztián és Bak Gergely is.
Cikkek 2015-08-24 20:35
A Magyar Birkózó Szövetség 4-5 olimpiai kvóta megszerzését várja a válogatottól a szeptember 7-én kezdődő Las Vegas-i olimpiai kvalifikációs világbajnokságon.
Cikkek 2015-08-24 11:51
Augusztus utolsó hétvégéjére esik a 2015. évi kadet-világbajnokság. A bosznia-hercegovinai vb-n Magyarország három szakágban 24 birkózóval képviselteti magát. Kötöttfogásban teljes csapattal, női birkózásban hat fővel, míg a szabadfogású fiúknál nyolc versenyzővel leszünk jelen. A küzdelmek kedden 10 órától a kötöttfogású birkózókkal kezdődnek meg!

1  |  2  |  3  |  4  |  5  |  6  |  7  |  8  |  9  |  10  |  11  |  12  |  13  |  14  |  15  |  16  |  17  |  18  |  19  |  20  |  21  |  22  |  23  |  24  |  25  |  26  |  27  |  28  |  29  |  30  |  31  |  32  |  33  |  34  |  35  |  36  |  37  |  38  |  39  |  40  |  41  |  42  |  43  |  44  |  45  |  46  |  47  |  48  |  49  |  50  |  51  |  52  |  53  |  54  |  55  |  56  |  57  |  58  |  59  |  60  |  61  |  62  |  63  |  64  |  65  |  66  |  67  |  68  |  69  |  70  |  71  |  72  |  73  |  74  |  75  |  76  |  77  |  78  |  79  |  80  |  81  |  82  |  83  |  84  |  85  |  86  |  87  |  88  |  89  |  90  |  91  |  92  |  93  |  94  |  95  |  96  |  97  |  98  |  99  |  100  |  101  |  102  |  103  |  104  |  105  |  106  |  107  |  108  |  109  |  110  |  111  |  112  |  113  |  114  |  115  |  116  |  117  |  118  |  119  |  120  |  121  |  122  |  123  |  124  |  125  |  126  |  127  |  128  |  129  |  130  |  131  |  132  |  133  |  134



Támogatóink