Következő Esemény
NB II-es csapatbajnokság | Nyugati, A csoport, oda- visszavágó
Érd, Velencei út 39-41. - 2017-10-19 16:30

U23-as világbajnokság
Már csak 34 nap!  
  
Tudósítások
Cikkek
Nagyvilág
Kitekintő
Sportmúzeum
Nyílt tér
Cikkek 2016-05-28 08:28
Amikor a kispesti Eötvös utcában megálltam egy pillanatra, hogy alaposan megnézzem a Kispesti Nehézatlétikai Sportiskola vadonatúj birkózótermét – egy elhanyagolt, kissé romos épületrészbe varázsoltak európai körülményeket -, jólesően elolvastam a bejárat fölött a feliratot: Klinga László Birkózóterem. Ekkor megszólított egy barátságos férfiú, a klub vezetője, Major Zoltán, és betessékelt. Az ajtón a széles fogantyún kívülről a „Tolni” felirat volt olvasható két egymást „toló” birkózó ábrája mellett, belül persze a „Húzni” játszotta a főszerepet. Zoltán mosolyogva jegyezte meg: „Elvégre birkózóteremben vagyunk…”
Sportmúzeum 2016-05-26 15:21
Ha alapul veszünk egy klasszikus, régi, tíztagú magyar birkózó-válogatottat, akkor tegyük oda hozzá gyorsan tizenegyediknek Palócz Rudolfot. A technikai vezetőt, a mindenest. Illetve: a Mindenest. Akinek halálhíréről értesülve Kocsis Ferenc olimpiai bajnokunk megjegyezte: „Ilyen ez. Jövünk, és megyünk.”
Cikkek 2016-05-26 12:42
A Magyar Edzők Társasága által Edzői Életműdíjjal kitüntetett Katona Géza a mostani szövetségi vezetést kiemelten szakosztálybarátnak nevezi.
Cikkek 2016-05-26 12:36
Németh Szilárd elnök jelenlétében a Magyar Birkózó Szövetség (MBSZ) vezetése keretösszetartást szervezett az olimpiára kijutott versenyzőinknek.
Tudósítások 2016-05-23 14:21
Az elmúlt évhez hasonlóan, a kiváló nemzetközi kapcsolatnak köszönhetően idén is meghívást kapott Magyarország a “Junior greco world-duals” elnevezésű utánpótlás kötöttfogású nemzetközi csapat- és egyéni versenyre. A Repka Attila és Simita Zsolt irányította alakulat remek mérkőzéseket vívtak Concordban, amiknek köszönhetően Skandinávia mögött az ezüstérmet vehették át a csapatversenyben.
Tudósítások 2016-05-23 09:53
Egy hetes isztambuli edzőtábor után Törökország fővárosában vett részt a 19. alkalommal megrendezett “Bajnokok” elnevezésű nemzetközi viadalon junior kötött- és szabadfogású válogatottunk. Birkózóink mindkét fogásnemben kitettek magukért, így két ezüst- és két bronzérem mellett két ötödik helyezést is begyűjtöttek a rangos eseményen.
Tudósítások 2016-05-21 15:57
Az előzetes nevezésektől és a várakozásoktól eltérően, mindössze csak százharmincan álltak rajthoz a 2016. évi serdülő kötöttfogású országos bajnokságon, aminek a tatabányai Földi Imre Sportcsarnok három szőnyege adott otthont. A megmérettetésen tizenhárom súlycsoportban avattak bajnokot.
Cikkek 2016-05-20 11:07
A Magyar Edzők Társaságának elnöksége jóváhagyta a dr. Kemény Dénes vezette Mesteredzői Kollégium javaslatát a 2016. évi Mesteredzői Díj, az Edzői Életmű Díj adományozására, valamint a 2016. évi „Az év edzője” és „Az év szövetségi kapitánya” címre. Köpf Károly, a Magyar Edzők Társaságának főtitkára arról tájékoztatta a mob.hu-t, hogy a Mesteredzői Díjra 22, az Edzői Életműdíjra 13 pályázat érkezett be idén. Mesteredzői díjat három, Edzői Életműdíjat négy szakembernek ítéltek oda. Utóbbiban Katona Géza munkáját is elismerték.
Tudósítások 2016-05-18 10:45
Nagyszabású nemzetközi versenyen vettek részt női birkózóink az elmúlt hétvégén. A németországi Dormagenben tizenhét versenyzőnk közül hárman állhattak dobogóra, mindhárman a kadet korosztályban, aranyérmet azonban egyikük sem tudott nyerni a számos országot felvonultató viadalon. Szekér Szimonetta ezüstérme mellett, Szél Anna és Elekese Emese bronzérmet szerzett, valamint több negyedik, ötödik és hatodik helyezettünk is lett. Az összesített csapatpontversenyben Magyarország a hatodik helyezést érte el.
Tudósítások 2016-05-17 13:20
A Dunaferr Sportegyesület és a Dunaújvárosi Birkózósport Alapítvány által került megrendezésre a 2016. évi veterán kötött- és szabadfogású országos bajnokság, ami egyben az első Tusják János Emlékverseny volt. A dunaújvárosi megmérettetésen 10 óra 30 perctől 130 kötöttfogású, majd azt követően 126 szabadfogású birkózó küzdhetett meg hét-hét kategóriában. A csapatpontversenyben a legjobban végül a Bajai Birkózó Club teljesített, elsők lettek, megelőzve a házigazda Dunaferr SE-t és az Érdi Spartacust is.

1  |  2  |  3  |  4  |  5  |  6  |  7  |  8  |  9  |  10  |  11  |  12  |  13  |  14  |  15  |  16  |  17  |  18  |  19  |  20  |  21  |  22  |  23  |  24  |  25  |  26  |  27  |  28  |  29  |  30  |  31  |  32  |  33  |  34  |  35  |  36  |  37  |  38  |  39  |  40  |  41  |  42  |  43  |  44  |  45  |  46  |  47  |  48  |  49  |  50  |  51  |  52  |  53  |  54  |  55  |  56  |  57  |  58  |  59  |  60  |  61  |  62  |  63  |  64  |  65  |  66  |  67  |  68  |  69  |  70  |  71  |  72  |  73  |  74  |  75  |  76  |  77  |  78  |  79  |  80  |  81  |  82  |  83  |  84  |  85  |  86  |  87  |  88  |  89  |  90  |  91  |  92  |  93  |  94  |  95  |  96  |  97  |  98  |  99  |  100  |  101  |  102  |  103  |  104  |  105  |  106  |  107  |  108  |  109  |  110  |  111  |  112  |  113  |  114  |  115  |  116  |  117  |  118  |  119  |  120  |  121  |  122  |  123  |  124  |  125  |  126  |  127



Támogatóink