Következő Esemény
Területi kötöttfogású diákolimpiai bajnokság
Kaba, Kossuth utca 2. - 2018-09-08 10:30

Junior-világbajnokság
Már csak 34 nap!  
  
Tudósítások
Cikkek
Nagyvilág
Kitekintő
Sportmúzeum
Nyílt tér
Cikkek 2017-10-30 12:12
A Magyar Birkózó Szövetség ügyvezető alelnöke mögött mozgalmas napok állnak. Az idei nyárutó fő eseménye, a párizsi világbajnokság – és más versenyek – mellett (után) már gőzerővel megkezdődtek a jövő évi, budapesti vébé előkészületei is. A szervező bizottság elkezdte a munkáját, és éppenséggel a 2018-as világbajnokság kézzel fogható, érzékelhető előjele volt az a magyar pavilon, amelyet a párizsi Bercy-arénában állítottak fel. Bacsa Péter a minap az UWW hivatalos küldöttségét is fogadta, és kalauzolta Budapesten. A nemzetközi szövetség emberei a világbajnokság kapcsán jöttek el fővárosunkba.
Tudósítások 2017-10-30 09:47
Tizenöt szakosztály vett részt a 2017. évi felnőtt NB II-es csapatbajnokságban. A klubok a szeptemberi sorsoláson négy csoportba lettek szétosztva, a csoportmérkőzésekre októberben került sor. A nyugati régióban az Érd és a Budapesti Honvéd, míg a keletiben a Kertváros és a Nagyszénás diadalmaskodott. A négy csoportgyőztes négyes körmérkőzések során küzd majd meg az osztály bajnoki címéért.
Tudósítások 2017-10-28 16:58
A pesterzsébeti Kruj Iván Sportcsarnokban egy híjján száz birkózó felvonulásával rendezték meg a 2017. évi kadet kötöttfogású országos bajnokságot. A tizenegy súlycsoportban versenyző ifi birkózók két szőnyegen harcoltak a bajnoki érmekért. Az aranyérmeket tekintve a házigazda ESMTK hármat tartott otthon, kettőt nyert a Ferencváros, míg a egy-egy első helyezés jutott az Esztergomnak, a Balkánynak, az Orosházának, a Kecskemétnek, a Kaposvárnak és a BVSC-nek. A csapatpontversenyben az ESMTK végzett az élen, megelőzve a második Ceglédet, és a hármadik Ferencvárost.
Cikkek 2017-10-26 21:14
EKG mérés, stroke rizikóbecslés, véroxigénszint mérés, hirtelen szívmegállás rizikóbecslés. Mindezt egy perc alatt a Sanatory Med Hungary Kft által ajánlott WIWE készülékkel.
Cikkek 2017-10-26 21:02
Október elején, a Magyar Birkózó Szövetség rendkívüli közgyűlését követően a fővárosi Magyar Sport Háza konferecia termében került kisorsolásra a szövetség két kisbusza, amire pályázhattak a birkózó szakosztályok.
Sportmúzeum 2017-10-26 08:01
A Magyar Olimpiai Bizottság fair play bizottsága – amely idén ünnepli alapítása 50. évfordulóját – idén is átadta elismeréseit az arra érdemeseknek, akik valamely cselekedetükkel a sportszerűség eszméjét hirdették.
Cikkek 2017-10-25 09:52
Hosszú kálváriát, vállműtétet, szenvedést követően Dénes Mercédesz, az érdiek kitűnősége végérvényesen visszatért, pedig már sokan lemondtak róla. Biztató volt, hogy a szezon elején, szeptemberben Egerben megnyerte az egyetemi és főiskolai országos bajnokságot az 55 kilósok között, de a nemzetközi visszatérés a minap Ukrajnában, a Vladimir Sztadnik – emlékversenyen történt meg. Ukrán ellenfelei még pontot sem csináltak rajta, és így diadalmaskodott az 53 kilogrammosok mezőnyében.
Kitekintő 2017-10-24 22:46
Nenad Lalovics, a Nemzetközi Birkózó Szövetség (UWW) elnöke Szocsiban, a Világifjúsági és diáktalálkozón járt, és a dagesztáni birkózást emlegette követendő példaként. Természetes, hogy a szerb sportvezetőt Mihail Mamiasvili, az UWW befolyásos alelnöke kalauzolta a fekete-tengeri városban.
Sportmúzeum 2017-10-24 22:38
A Mozgásban kultúra! elnevezésű sorozat keretében a kétszeres olimpiai bajnok Kozma István után a magyar birkózás egy másik nagy egyénisége, a versenyzőként, edzőként és sportvezetőként is sikeres Matura Mihályról nyílt emlékkiállítás az Angyalföldi József Attila Művelődési Központban.
Tudósítások 2017-10-21 19:23
Akárcsak az elmúlt hónapban a diákolimpia, így október 21-én a kadet szabadfogású és női országos bajnoságnot is a Mercedes Kosárlabda Akadémia sportcsarnokában rendezte meg a Kecskeméti TE. A dupla bajnokságon szépszámmal gyűlekeztek a versenyzők, huszonkét súlycsoportban száhetvenöt birkózó szállt harcba a bajnoki címekért. Női birkózásban a Ferencváros, a férfiaknál pedig a Csepel bizonyult a legeredményesebb csapatnak.

1  |  2  |  3  |  4  |  5  |  6  |  7  |  8  |  9  |  10  |  11  |  12  |  13  |  14  |  15  |  16  |  17  |  18  |  19  |  20  |  21  |  22  |  23  |  24  |  25  |  26  |  27  |  28  |  29  |  30  |  31  |  32  |  33  |  34  |  35  |  36  |  37  |  38  |  39  |  40  |  41  |  42  |  43  |  44  |  45  |  46  |  47  |  48  |  49  |  50  |  51  |  52  |  53  |  54  |  55  |  56  |  57  |  58  |  59  |  60  |  61  |  62  |  63  |  64  |  65  |  66  |  67  |  68  |  69  |  70  |  71  |  72  |  73  |  74  |  75  |  76  |  77  |  78  |  79  |  80  |  81  |  82  |  83  |  84  |  85  |  86  |  87  |  88  |  89  |  90  |  91  |  92  |  93  |  94  |  95  |  96  |  97  |  98  |  99  |  100  |  101  |  102  |  103  |  104  |  105  |  106  |  107  |  108  |  109  |  110  |  111  |  112  |  113  |  114  |  115  |  116  |  117  |  118  |  119  |  120  |  121  |  122  |  123  |  124  |  125  |  126  |  127  |  128  |  129  |  130  |  131  |  132  |  133  |  134  |  135  |  136  |  137  |  138  |  139  |  140  |  141  |  142  |  143  |  144  |  145  |  146  |  147  |  148  |  149  |  150  |  151  |  152  |  153  |  154  |  155  |  156  |  157



Támogatóink