Következő Esemény
Junior szabadfogású minősítési verseny
Kaposvár - 2019-03-24 10:30

Felnőtt Európa-bajnokság
Már csak 20 nap!  
  
Tudósítások
Cikkek
Nagyvilág
Kitekintő
Sportmúzeum
Nyílt tér
Tudósítások 2015-08-14 09:36
Háromból két versenyzőnk is részt vehetett a brazíliai junior-világbajnokság második női versenynapjának helyosztó mérkőzésein. Az 55 kilogrammosok között Galambos Ramóna fantasztikus birkózással, kazah, orosz és dominikai ellenfeleit legyőzve döntőbe jutott, ott azonban a japán Irie bő egy perc után két vállra fektette, így az Eb-ezüst mellé vb-ezüstöt nyert. A 63 kilogrammosoknál Szabó Eliána kedvező sorsolásnak köszönhetően egy vereséggel bronzért birkózhatott, ám nem sikerült győznie a svéd Persson ellen, 3-0-ra kikapott, így ötödik lett. A nap harmadik magyar birkózóját, a 72 kilogrammos Száraz Vivient a nyolcaddöntőben kanadai tusolta be és ejtette ki a versenyből.
Tudósítások 2015-08-13 08:37
Nem sikerült a bravúr a női 67 kilogrammosok között Sándor Klaudiának, miután a német junior Európa-bajnok, kadet világ- és Európa-bajnok Amann 7-0-ra legyőzte őt a súlycsoport nyolcaddöntője során. A folyatásban a németnek sem volt könnyű dolga, hiszen azzal az azerivel kellett megbirkóznia, akit az isztambuli junior Európa-bajnokság döntőjében győzött le. A mérkőzés most fordítva végződött, sőt, az azeri ezúttal tussal nyert, ami egyben a mai nap egyetlen magyar résztvevőjének a kiesését jelentette.
Cikkek 2015-08-12 11:48
Közel fél évvel ezelőtt, Losonczi Ottó, Pesterzsébet Díszpolgára, az ESMTK Birkózó Szakosztály Elnöke újabb sportágfejlesztési ötlettel állt elő. A Kruj Iván Sportcsarnok mellett, egy Fitt-park megépítését tűzte ki célul Pesterzsébeten.
Tudósítások 2015-08-12 00:20
Közép-európai idő szerint 23 órától kezdődtek meg a junior-világbajnokság második kötöttfogású versenynapjának helyosztó mérkőzései. A mieink közül a 55 kilóban Torba Erik elsőként csapott össze a bronzéremért török ellenfelével, ahol hátrányból sikerült fordítani, végül utolsó akcióval 2-2-re győzött. A második magyar érdekeltség a 84 kilóban Papp Bertalan volt, aki egy az egyben lemásolta Torba bronzmeccsét, hiszen ő is hátrányból fordított, 2-2-re megnyerte a vb-bronzérmet. A dorogi trió ezzel az isztambuli Eb-t követően a világbajnokságon is három bronzérmet gyűjtött be. A szerdai nap folyamán a 66 kilogrammosok között Losonczi Ottó két győzelmet követően a negyeddöntőben kapott ki, majd a vigaszágon megintették a török Eb-győztes ellen, 7-6-ra kikapott és búcsúzott a versenytől.
Cikkek 2015-08-11 16:32
Nyugodtan mondhatjuk, hogy a Szabadkán megrendezett kadet Európa-bajnokság nemcsak a szőnyegen, hanem a szőnyeg mellett, kicsit a kulisszák mögött, de mégis a nyilvánosság előtt is hozott magyar elismertséget. Ne is áruljunk tovább zsákbamacskát, arról van szó, hogy az Eb szervezői felkérték Simita Zsoltot, szövetségünk szakreferensét, vállaljon oroszlánrészt a verseny előkészítéséből, lebonyolításából. Adja hozzá minden tapasztalatát, lendületét, szakértelmét a szervezéshez. Örömmel jelentjük: Simi sikert aratott!
Tudósítások 2015-08-10 23:34
Két bronzmérkőzésen is érdekeltek voltunk a Brazíliában zajló junior-világbajnokság első versenynapján. Három kötöttfogású birkózónk közül a 74 kilogrammos Lévai Zoltán a vigaszágon harcolta ki a bronzmérkőzést, amit végül 3-2 arányban sikerült megnyernie japán ellenfelével szemben, így az elmúlt évhez hasonlóan, idén is junior-világbajnoki bronzérmes lett. Másik bronzcsatánkat a 96 kilogrammos Török Zsolt vívta, ám a már felnőtt korosztályban is debütáló hondurasi versenyzőtől vereséget szenvedett, ötödik lett. A nap harmadik magyar versenyzője Andrási József volt, akinek nagyon erős sorsolás jutott, grúztól kapott ki a nyolcaddöntőben, majd vigaszágra került, de ott sem sikerült javítania, azeritől szenvedett vereséget és búcsúzott a versenytől.
Sportmúzeum 2015-08-10 08:28
Rendhagyó módon most nem versenyző, hanem egy szakember kerül sorra hagyományos rovatunkban, hiszen ő is számos aranypillanatnak volt tevékeny részese. A kötöttfogás szakágvezetője 2007 tavaszán vette át a felnőtt kötöttfogású válogatott irányítását Komáromi Tibor után, és bízvást állíthatjuk, hogy Struhács György vezetőedzői munkássága során a fogásnem nagyon szép sikereket aratott az elmúlt nyolc esztendőben. Világbajnoki, olimpiai és Európa-bajnoki érmeket, közöttük aranyérmeket hoztak haza birkózóink, miközben a szőnyeg széléről éppen ő irányította Lőrincz Tamást, Bácsi Pétert, Kiss Balázst, Módos Pétert, Lőrincz Viktort, és a többi kötöttfogású kiválóságot. Struhács György nem felejtette el megemlíteni edzőtársait, Takács Ferencet, a régi „fegyvertársat”, és természetesen Repka Attilát sem, akivel új sikerek felé indulnak. Las Vegas, Rió, aztán ki tudja, merre vezet majd az út, kívánjuk, hogy jó messzire jussanak.
Cikkek 2015-08-09 16:00
Jövő kedden már a brazíliai Salvador da Bahia városába költöznek a világ junior birkózói, hiszen ott kerül megrendezésre a 2015. évi korosztályos világbajnokság. Magyarország három szakágban, tizennégy versenyzővel és négy edzővel vesz részt a világversenyen, köztük hat kötött-, öt szabadfogású és négy női birkózó. Az időeltolódásnak köszönhetően a selejtezőmérkőzések közép-európai idő szerint mindennap 15 órától kezdődnek, míg az esetleges magyar érdekeltségű helyosztókért bizony jócskán éjszakázni kell, hiszen lesz, hogy hajnali fél egykor kezdődnek az éremért való küzdelmek.
Tudósítások 2015-08-08 18:55
Két bronzmérkőzésen is érdekeltek voltunk a szabadkai kadet Európa-bajnokság zárónapján. Elsőként a 46 kilós Váncza István lépett harcba a bronzéremért, ám sajnos orosz ellenfele jóval erősebbnek bizonyult nála, 8-0-s győzelemmel elvitte a bronzérmet. Váncza ezzel a tavalyi évhez hasonlóan idén is ötödik lett. A második csatánkat Érsek Róberttől vártuk, aki a 100 kilóban némettel csapott össze. A mérkőzés valami hihetetlen gyorsan véget ért, hiszen Robi remek váll dobást követően két pörgetést is végre hajtott, így 8-0-s győzelemmel a kötöttfogású nehézsúly egyik bronzérmese lett. A nap folyamán a negyeddöntőben esett ki Kecskeméti Ferenc és Gégény Dominik, míg a selejtezőknél búcsúzott Lévai Tamás.
Cikkek 2015-08-08 09:46
Az előző évhez hasonlóan idén is lehetőség nyílik birkózó edzői képesítést nyújtó képzések támogatására a rendelkezésre álló keret erejéig. Ezen támogatás előzetes igényfelméréséhez kapcsolódóan, a következő adatok megadása szükséges a jelentkezéshez:

1  |  2  |  3  |  4  |  5  |  6  |  7  |  8  |  9  |  10  |  11  |  12  |  13  |  14  |  15  |  16  |  17  |  18  |  19  |  20  |  21  |  22  |  23  |  24  |  25  |  26  |  27  |  28  |  29  |  30  |  31  |  32  |  33  |  34  |  35  |  36  |  37  |  38  |  39  |  40  |  41  |  42  |  43  |  44  |  45  |  46  |  47  |  48  |  49  |  50  |  51  |  52  |  53  |  54  |  55  |  56  |  57  |  58  |  59  |  60  |  61  |  62  |  63  |  64  |  65  |  66  |  67  |  68  |  69  |  70  |  71  |  72  |  73  |  74  |  75  |  76  |  77  |  78  |  79  |  80  |  81  |  82  |  83  |  84  |  85  |  86  |  87  |  88  |  89  |  90  |  91  |  92  |  93  |  94  |  95  |  96  |  97  |  98  |  99  |  100  |  101  |  102  |  103  |  104  |  105  |  106  |  107  |  108  |  109  |  110  |  111  |  112  |  113  |  114  |  115  |  116  |  117  |  118  |  119  |  120  |  121  |  122  |  123  |  124  |  125  |  126  |  127  |  128  |  129  |  130  |  131  |  132  |  133  |  134  |  135  |  136  |  137  |  138  |  139  |  140  |  141  |  142  |  143  |  144  |  145  |  146  |  147  |  148  |  149  |  150  |  151  |  152  |  153  |  154  |  155  |  156  |  157  |  158  |  159  |  160  |  161  |  162  |  163  |  164  |  165  |  166  |  167  |  168  |  169  |  170  |  171  |  172  |  173  |  174  |  175  |  176  |  177



Támogatóink