Következő Esemény
Területi kötöttfogású diákolimpiai bajnokság
Kaba, Kossuth utca 2. - 2018-09-08 10:30

Junior-világbajnokság
Már csak 31 nap!  
  

Információk a veterán-világbajnokságokkal kapcsolatban

 Fotó: Martin Gábor  Írta: MBSZ  Feltöltötte: Tollár Dániel 
 2016-06-03
 nyomtatás  ajánlás
Szeretnénk a megfelelő előkészületeket megtenni minden területen, hogy a veterán birkózóink megfelelő információval rendelkezzenek világbajnokság részvételével kapcsolatban. A Magyar Birkózó Szövetség az utánpótlás és felnőtt birkózók mellett a veterán versenyzőkre is komoly figyelmet fordít.A veterán birkózók felkészítését Katona Géza és Toma Mihály irányítja majd, de nevezni, a szövetségben kell!

A Magyar Birkózó Szövetség az utóbbi évben is a korábbihoz képest magasabb támogatást adott a VB indulóknak és ezt ebben az évben is vállalja. A támogatás biztosítja, hogy minden induló UWW (FILA) licencét – tehát az induláshoz szükséges dokumentumot – az MBSZ által megkaphassa. Ezen felül egy objektív korábbi eredményeken alapuló további támogatást is biztosít, melynek a részletei kidolgozás alatt vannak.

  1. Minden résztvevő UWW (FILA) licencét (versenykártyáját) a Magyar Birkózó Szövetség finanszírozza!
  2. Az eddigi veterán VB-ken elért eredmények alapján további támogatásra lesznek jogosultak azok a versenyzők, akik a korábbi években eredményesen szerepeltek.

A világbajnokságon indulni szándékozó veteránjainktól várjuk a jelentkezést a következő adatokkal:

Név, korcsoport, fogásnem, súlycsoport, egyesület!

Jelentkezési határidő: 2016. 07.15.!

Kérjük a következő e-mail címekre (mindkettőre) küldjétek a jelentkezéseteket 
Katona Géza: gezics@freemail.hu   és az MBSZ: kalencsikm@birkozoszov.hu

Aki mindkét fogásnemben indulni szeretne, külön jelezze!

Az induló versenyzőknek a 2016. évi UWW licencéről maguknak kell gondoskodni, illetve ezt jelezni a szövetség munkatársainak.  

A közös edzésekre való igényt a megbízott veterán csapatvezetővel Katona Gézával kellene egyeztetni. 

A válogatott edzői feladatait Katona Géza mellett Toma Mihály látja el és augusztustól heti rendszerességgel szeretnénk közös edzéseket tartani, az immár korszerűen felújított budapesti Körcsarnokban.

Kérünk minden indulni szándékozó versenyzőt, hogy a saját régiójában illetve a klubjában keresse az edzés lehetőségeket, hogy felkészülten tudjunk a világbajnokságon a magyar színekhez és tradíciókhoz méltón szerepelni.

Kapcsolat :  
E-mail: Katona Géza  gezics@freemail.hu    
Telefon: Katona Géza : 06 20 9438721
Telefon Toma Mihály : 06 30 9408622

Hírek  »



Támogatóink