Következő Esemény
Veterán országos bajnokság
BAZ MBSZ - 2019-09-07 10:30

Junior-világbajnokság
Már csak 0 nap!  
  

Fegyelmik után változott a csb-sorrend

 Fotó: Martin Gábor  Írta: Deák Zsigmond  Feltöltötte: Tollár Dániel 
 2016-02-23
 nyomtatás  ajánlás
A Magyar Birkózó Szövetség (MBSZ) hétfői elnökségi ülésén fegyelmi ügyeket is tárgyalt.

A  2015. évi csapatbajnoki döntőn külföldi játékosok jogellenes szerepeltetésével  összefüggésben lefolytatott elsőfokú fegyelmi eljárásokról szóló beszámolót követően késő este került sor az első fokon hozott döntések az érintettek fellebbezése okán történő felülvizsgálatára. Az elnökség, mint másodfokon eljáró fegyelmi szerv az eljárás alá vont  Csepel és az ESMTK kapcsán is helyben hagyta az elsőfokú fegyelmi  bizottság döntését.
A határozat indoklásában megállapította, miszerint a külföldi játékosok szerepeltetésével kapcsolatos igazolásokkal összefüggésben mindkét klub fegyelmi vétséget követett el. A Csepel esetében a vendégjátékosok külföldi licencengedélye nem állt a szabályok szerint a mérlegelés időpontjában az MBSZ rendelkezésére, az erzsébetieknél sajnálatos módon arra merült fel tény, adat, hogy az egyik, a csapatbajnoki döntőn indított ukrán versenyzőjük saját játékosként történő igazolásához hamis, vagy hamisított nemzeti szövetségi engedélyt illetve hamis személyi igazolványt használtak fel.
Az elnökség nyomozati jogkör hiányában nem vizsgálta, hogy ki vagy kik lehetnek felelősek a felmerült bűncselekmények elkövetéséért, ennek kivizsgálása érdekében a hátóságokhoz fordultunk. A döntés az érintett játékosok és a csapatbajnoki fordulón induló vendégjátékosok versenyeredményének megsemmisítése mellett büntetőpontok kiszabását rendelte el, melynek folyományaként változott a bajnoki verseny végső eredménye: első a Csepel (7 ponttal), második az ESMTK (5 ponttal), s harmadik marad a Vasas (0 ponttal).
 

Hírek  »



Támogatóink