Következő Esemény
EYOF - 2. nap
Azerbajdzsán, Baku - 2019-07-22 10:30

Kadet-világbajnokság
Már csak 8 nap!  
  

Darabos László bronzérmet nyert a szabadfogású serdülő Eb-n

 Fotó: MG  Írta: Tollár Dániel  Feltöltötte: Tollár Dániel 
 2019-06-27
 nyomtatás  ajánlás
Megvan az első magyar érem a lengyelországi Krakkóban, a 2019. évi serdülő Európa-bajnokság szabadfogású versenyében. A bronzérmet a püspökladányi Darabos László nyerte meg, miután a 85 kilogrammosok között három mérkőzést is megnyert, majd az elődöntőben kikapott, végül a bronzcsatában technikai tussal diadalmaskodott. Az U15-ös megmérettetésen az orosházi Fekete Bence került még vigaszágra, ám az 57 kilogrammosok között nem tudott javítani, újabb vereség után búcsúzni kényszerült.

A magyar versenyzők mérkőzései:

Selejtezők:
38 kg: Józsa Attila – Szavicki (fehérorosz) 10-9
- a bolgárt legyőző örmény jön a következő körben

41 kg: Berghi (moldovai) – Pauer Szabolcs 17-6
- a moldovait a grúz 13-12-re verte, így Pauer kiesett

44 kg: Zalikiani (grúz) – Gyurasits Máté 10-0
- grúzt a török 8-0-nál betusolta, így Gyurasits kiesett

52 kg: Mányik Dávid – Majchrzak (lengyel) tus 6-2-nél
- a lengyelt legyőző grúz következik

57 kg: Iszrajeljan (örmény) - Fekete Bence 12-0
- az örmény a döntőig meg sem állt, így Fekete vigaszágra került

62 kg: Rein Vilmos – Dzmitri (fehérorosz) 5-3
- az olaszt legyőző bolgár következik a nyolcaddöntőben

68 kg: Hajduch Nándor – Pacyna (lengyel) 8-1
- a lengyelt legyőző lett következik a nyolcaddöntőben

75 kg: Zsivnovszyk Péter – Nijazi (bolgár) tus 11-6-nál
- a finnt legyőző francia következik a nyolcaddöntőben

85 kg: Darabos László – Floro (olasz) 12-0
- a fehérorosz következik a nyolcaddöntőben

Nyolcaddöntők:

38 kg: Begojan (örmény) – Józsa Attila 10-0
- az örményt az orosz legyőzte a negyeddöntőben, Józsa kiesett

48 kg: Gombos Alex – Nowakowski (lengyel) tus 8-2-nél
- a törököt és grúzt legyőző azeri következik a negyeddöntőben

52 kg: Vanisvili (grúz) – Mányik Dávid 8-5
- a grúzt az orosz 6-0-nál betusolta, így Mányik kiesett

62 kg: Kosztadin (bolgár) – Rein Vilmos 7-2
- a bolgárt az elődöntőben győzte le a moldovai, így Rein kiesett

68 kg: Hajduch Nándor – Lukins (lett) 7-6
- a fehéroroszt és grúz legyőző orosz következik a negyeddöntőben

75 kg: Lagvilava (francia) – Zsivnovszky Péter tus 8-7-nél
- a franciát az elődöntőben a török győzte le, így Zsivnovszyk kiesett

85 kg: Darabos László – Szcefanenkav (fehérorosz) 10-0
- a szlovákot legyőző örmény jön a negyeddöntőben

Negyeddöntők:

48 kg: Agajev (azeri) – Gombos Alex 10-0
- az azerit az orosz 5-2-re verte, ezzel Gombos kiesett

68 kg: Betelmurzajev (orosz) – Hajduch Nándor 10-0
- az oroszt az ukrán győzte le az elődöntőben, így Hajduch kiesett

85 kg: Darabos László – Hacsatrijan (örmény) 12-2
- az ukránt, finnt és grúzt legyőző ukrán jön a döntőbe jutásért

Vigaszági mérkőzések:
57 kg: Szinickij (ukrán) - Fekete Bence 12-6

Bronzmérkőzés:
85 kg: Darabos László – Nokarisvili (grúz) 10-0

Kiesett:Józsa Attila (38 kg, Ceglédi VSE), Pauer Szabolcs (41 kg, Csepeli BC), Gyurasits Máté (44 kg, Győri AC), Gombos Alex (48 kg, Ferencváros TC), Mányik Dávid (52 kg, ESMTK), Fekete Bence (57 kg, Orosházi BE), Rein Vilmos (62 kg, Kertvárosi SE), Hajduch Nándor (68 kg, Szarvasi BSE), Zsivnovszyk Péter (75 kg, Sziget SC).

Hírek  »



Támogatóink