Következő Esemény
Veterán országos bajnokság
BAZ MBSZ - 2019-09-07 10:30

Junior-világbajnokság
Már csak 0 nap!  
  

Takács István és Szőke Alex is junior Európa-bajnok Pontevedrában

 Fotó: MG  Írta: Tollár Dániel  Feltöltötte: Tollár Dániel 
 2019-06-03
 nyomtatás  ajánlás
Újabb magyar kötöttfogású aranyérmek Spanyolországban! Lévai Tamás után a 82 kilogrammos Takács István, majd a 97 kilogrammos Szőke Alex is megnyerte súlycsoportja döntőjét a junior Európa-bajnokságon. Takács az ötödik mérkőzésén, a fináléban az ukránt két perc alatt technikai tussal múlta felül, míg Szőke a negyedik csatájában, a német elleni döntőben igencsak megszenvedett, de a hajrában pontozással győzni tudott. A további három résztvevője, Török Tamás, Váncza István és Bak Gergely egy-egy győztes és vesztes mérkőzés után búcsúzott a viadaltól. Magyarország a kötöttfogású csapatpontverseny előkelő harmadik helyén zárta az Európa-bajnokságot. A 2019. évi junior Európa-bajnokság kötöttfogású versenyében 35 ország, 196 birkózója próbált szerencsét.

A magyar versenyzők mérkőzései:

Selejtezők:
67 kg: Váncza István - Genadi Szevdalinov (bolgár) 11-4
- a török jön a nyolc közé jutásért

72 kg: Bak Gergely - Jan Bozok (cseh) tus 2-1-nél
- orosz következik a nyolcaddöntőben

82 kg: Takács István - Szymon Szymonowicz (lengyel) 5-3
- az izraelit legyőző örmény jön a nyolcaddöntőben

97 kg: Szőke Alex - Taris Abilov (azeri) 9-0
- a litvánt legyőző török következik a négy közé jutásért

Nyolcaddöntők:
60 kg: Török Tamás - Omer Bicici (török) 4-3
- az örmény következik a negyeddöntőben

67 kg: Váncza István - Nijaz Arzumanov (azeri) 6-2
- a törököt és ukránt legyőző norvég következik

72 kg: Szergej Sztepanov (orosz) - Bak Gergely 7-0
- az oroszt az örmény pontozással verte, tehát Bak búcsúzott

82 kg: Takács István - Karen Hacsatrjan (örmény) 4-3
- a spanyolt és hollandot legyőző horvát következik

Negyeddöntők:
60 kg: Szahak Hovanniszjan (örmény) - Török Tamás 8-0
- az örményt pontozással verte a grúz a döntőbe jutásért, így Török kiesett

67 kg: Havaard Jörgensen (norvég) - Váncza István 7-0
- a norvégot a grúz technikai tussal verte, így Váncza kiesett

82 kg: Takács István - Karlo Kodric (horvát) 9-1
- a német jön a döntőbe jutásért

97 kg: Szőke Alex - Beytullah Kayisdag (török) 18-5
- a lengyel következik az elődöntőben

Elődöntők:
82 kg: Takács István - Lucas Lazogianis (német) 6-5
- a norvégot, bolgárt és oroszt legyőző ukrán következik a döntőben

97 kg: Szőke Alex - Gerard Kurniczak (lengyel) 4-2
- a grúzt és fehéroroszt legyőző német következik a döntőben

Döntő mérkőzések:
82 kg: Takács István - Vitalij Andrijovics (ukrán) 8-0
97 kg: Szőke Alex - Patrick Neumaier (német) 3-1


A keddi súlycsoportok végeredményei:

60 kg (17 induló)
Junior Európa-bajnok: Diego Cshikvadze (Grúzia)
2. Aszgar Alizada (Azerbajdzsán)
3. Szahak Hovanniszjan (Örményország) és Anaar Manszurov (Oroszország)
5. Miroszlav Szolovijan (Ukrajna) és Ivo Ilijev (Bulgária)
… 8. Török Tamás (Magyarország)

67 kg (26 induló)
Junior Európa-bajnok: Giorgi Sotadze (Grúzia)
2. Hajk Melikjan (Örményország)
3. Aker Al Obaidi (Ausztria) és Eldar Haszanav (Fehéroroszország)
5. Abdulvahab Aszajnov (Oroszország) és Haavard Jörgensen (Norvégia)
… 8. Váncza István (Magyarország)

72 kg (24 induló)
Junior Európa-bajnok: Malhasz Amojan (Örményország)
2. Mihai Petic (Moldova)
3. Pavel Puklavec (Horvátország) és Szergej Sztepanov (Oroszország)
5. Ihor Bicskov (Ukrajna) és Ismail Gun (Törökország)
… 10. Bak Gergely (Magyarország)

82 kg (20 induló)
JUNIOR EURÓPA-BAJNOK: TAKÁCS ISTVÁN (MAGYARORSZÁG)
2. Vitalij Andrijovics (Ukrajna)
3. Sztaniszlav Pszejunov (Oroszország) és Karlo Kodric (Horvátország)
5. Iliasz Pagkalidisz (Görögország) és Lucas Lazogianis (Németország)

97 kg (15 induló)
JUNIOR EURÓPA-BAJNOK: SZŐKE ALEX (MAGYARORSZÁG)
2. Patrick Neumaier (Németország)
3. Uladziszlav Pustasilav (Fehéroroszország) és Baytullah Kayisdag (Törökország)
5. Koka Garibadze (Grúzia) és Gerard Kurniczak (Lengyelország)

Kötöttfogású csapatpontverseny:
1. Oroszország 159 pont
2. Grúzia 151 pont
3. MAGYARORSZÁG 124 pont


A sorsolás:

60 kg (17 induló). Török Tamás (Ceglédi VSE)
A súlycsoport teljes sorsolását ITT lehet megtekinteni!

  • Nyolcaddöntő: Omer Bicici (török)

Az ágára sorsolt még: Juan Such (spanyol), Hovanniszjan (örmény), Cshikvadze (grúz), Savickas (litván), Israpilov (svájci), Szolovijan (ukrán).

67 kg (26 induló). Váncza István (FTC)
A súlycsoport teljes sorsolását ITT lehet megtekinteni!

  • Selejtező: Genadi Szevdalinov (bolgár)

Az ágára sorsolt még: Haszanav (fehérorosz), Simon (német), Fernandez (spanyol), Sotadze (grúz), Sanfilippo (olasz), Kesanidi (litván), Petic (moldovai), Gumilar (szlovén), Arzumanov (azeri), Komppa (finn), Makszijutenko (ukrán), Mertl (cseh), Basar (török), Jörgensen (norvég).

72 kg (24 induló). Bak Gergely (FTC)
A súlycsoport teljes sorsolását ITT lehet megtekinteni!

  • Selejtező: Jan Bozok (cseh)

Az ágára sorsolt még: Abuladze (grúz), Cetin (norvég), Gkirni (görög), Spets (svéd), Hulman (szlovák), Gun (török), Amojan (örmény), Rinaldi (olasz), Ganizade (azeri), Loser (német), Yli Hannukse (finn), Uibo (észt), Dzezov (bolgár), Sztepanov (orosz).

82 kg (20 induló). Takács István (BVSC-Zugló)
A súlycsoport teljes sorsolását ITT lehet megtekinteni!

  • Selejtező: Szymon Szymonowicz (lengyel)

Az ágára sorsolt még: Lazogianis (német), Ketonne (finn), Leitham (észt), Bandarenka (fehérorosz), hacsatrjan (örmény), Zstomirszki (izraeli), Kodric (horvát), Fernandez (spanyol), Guruli (grúz), Sterkenburg (holland).

97 kg (15 induló). Szőke Alex (ESMTK)
A súlycsoport teljes sorsolását ITT lehet megtekinteni!

  • Selejtező: Taris Abilov (azeri)

Az ágára sorsolt még: Kayisdag (török), Baranovas (litván), Jevdokimov (ukrán), Szuhov (orosz), Kurnicza (lengyel), Karadimos (görög).

Hírek  »



Támogatóink