Következő Esemény
Junior női minősítési verseny
Budapest, Tatai út 85. - 2019-04-27 10:30

Junior Európa-bajnokság
Már csak 43 nap!  
  

Kiállítás és album a budapesti birkózó-világbajnokságról

 Fotó: MG  Írta: Deák Zsigmond  Feltöltötte: Tollár Dániel 
 2019-04-05
 nyomtatás  ajánlás
A Magyar Birkózószövetség (MBSZ) és a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia szervezésében, a budapesti Ari Kupsus Galériában megnyílt Adorján Attila festőművész „Ez a birkózás! – Tizenkét felejthetetlen pillanat a budapesti birkózó-világbajnokság történetéből” című kiállítása. Emellett bemutatásra került a festményekről készült művészeti album.

Az eseményt megtisztelte jelenlétével Nenad Lalovics, a Nemzetközi Birkózószövetség (UWW) elnöke, aki újfent kijelentette, hogy a 2018-as volt minden idők legjobb birkózó-világbajnoksága, többek között azért, mert ilyen „utóhatása” is van, mint ez a kiállítás és album. Németh Szilárd, az MBSZ elnöke üdvözölte a sport és a művészet találkozását, megköszönte a vb-szervezők munkáját, s örömmel jelentette ki, hogy a viadal óta háromszáz gyermekkel több birkózik, mint előtte. Szintén kiemelte a festményeken szereplő magyar kiválóságainkat (Barka Emese, Németh Zsanett, Sastin Marianna, Bácsi Péter, Lőrincz Tamás, Korpási Bálint, Kiss Balázs), akik szintén megtisztelték jelenlétükkel a megnyitót.

Adorján Attila festőművész elmondta, nagy hatással volt rá a világbajnokság, s köszönetet mondott azoknak a fotósoknak – Czagány Balázs, Koszticsák Szilárd, Martin Gábor, Róth Tamás, Jens Körner –, akiknek a tizenkét nagyszerű fényképe alapján a festményeket elkészítette. Adorján Attila munkásságát Szentandrási Zsuzsanna művészettörténész méltatta, ő írta az albumban olvasható két tanulmányt. A festményekhez kapcsolódó esszészerű szövegek Deák Zsigmond, a Magyar Birkózószövetség sajtófőnöke munkái. A tizenkét képet a jelenleg épülő Kozma István Magyar Birkózó Akadémia épületében állítják majd ki.

A budapesti birkózó-világbajnokság albumját ITT lehet megtekinteni!

Hírek  »



Támogatóink