Következő Esemény
Diák I-es kötöttfogású országos bajnokság
Zalaegerszeg - 2019-03-30 10:30

Felnőtt Európa-bajnokság
Már csak 12 nap!  
  

Bácsi Péter: a csúcsot másodszor Budapesten mászta meg

 Fotó: MG  Írta: Tomka/Cseszregi/DHP  Feltöltötte: Tollár Dániel 
 2018-11-16
 nyomtatás  ajánlás
Szédítő magasságokba jutott ismét Bácsi Péter, a Ferencváros kötöttfogású csillaga. Immár kétszeres világbajnoknak mondhatja magát, Taskent (2014) után Budapest tisztelgett neki. Ha ehhez hozzátesszük, hogy kétszeres Európa-bajnok, akkor teljes a kép, de ne feledjük a két ötödik helyezést sem az olimpiai játékokon. Péter a Sportvilág című műsor vendége volt a héten. Cseszregi Balázs és Tomka Tivadar beszélgetett vele. Ebből az élő beszélgetésből szemezgetünk honlapunkon.

  • Úgy érzem, hogy most a világbajnokságon az első három meccsemet uraltam annak ellenére, hogy mindannyiszor 2-1-re győztem, ami a számokat tekintve minimális győzelemnek látszik. Döcögősen indultak a dolgok, de nem voltam akciókényszerben. Az elődöntő hozta meg a fordulópontot, mert akkor éreztem, hogy ez az én világbajnokságom – fejtegette Bácsi Péter. – Az volt a siker kulcsa, hogy végig tiszta fejjel tudtam küzdeni, és ennek köszönhetem, hogy mind az elődöntőben, mind a döntőben megfordítottam a mérkőzést.

A hazai környezet azt adta, amit vártál?

  • Többet kaptam, mint amit vártam. Nem érzékeltem minden részletet, mert olyan extázisban voltam. Azt azért láttam-hallottam-éreztem, hogy egyszerűen felrobban az aréna, olyan volt, mintha a föld felett lebegtem volna. Szeretném ezt még egyszer átélni, akár külső szemlélőként is, és újra rácsodálkozni.
  • Tartottam tőle, hogy a két mérlegeléssel kapcsolatos új szabályhoz kicsit nehezebben fogok alkalmazkodni, de ez a világbajnokság rácáfolt a félelmeimre, 82 kilóra kellett lefogynom nagyjából 86 kilóról. Nagyon odafigyeltem erre, és annyira jól sikerült, hogy közben még étkezést sem kellett kihagynom, és pontosan ezért nagyon jól éreztem magam. A döntő előtti éjszakán nagyon jól aludtam, ki tudtam pihenni magam, napközben is pihentem, és csak este fél kilenckor kezdődött a döntő.
  • Korpási Bálinttal voltam egy szobában, ami jó előjelnek bozonyult, hiszen négy évvel ezelőtt Taskentben is ugyanez történt, és akkor világbajnok lettem. Most sem alakult másképp. Azt sajnálom csak, hogy Bálintnak nem sikerült kiharcolnia az első helyet, hajszálon múlott, ezüstérem lett belőle. 
  • A döntő előtti este nagyon megviselt, amikor a párom felhívott, és a kisfiam azt zokogta a telefonba, hogy „apával akarok aludni!”. Ez nagyon felkavart, de szerencsére utána elmentünk együtt a családommal egy hétre pihenni, hogy az elszalasztott pillanatokat bepótoljam…

A beszélgetést teljes terjedelemben meghallgathatják, ha rákattintanak a mediaklikk.hu oldalra, megkeresik a Kossuth rádió műsorát. Hétfő, november 12. Sportvilág (kezdés: 20.12)

 

Hírek  »



Támogatóink