Következő Esemény
Magyar Nagydíj, Polyák Imre EMV
Győr, Olimpiai Sportpark - 2019-02-23 10:30

Polyák Imre Emlékverseny
Már csak 1 nap!  
  

Nevezési rekord, több milliós vb-prémium!

 Fotó: RT  Írta: DZs/MTI  Feltöltötte: Tollár Dániel 
 2018-09-21
 nyomtatás  ajánlás
Egy hónappal a budapesti világbajnokság rajtja előtt jelentős érdeklődést vonzó sajtótájékoztatót tartott a Magyar Birkózó Szövetség (MBSZ) és a vb szervezőbizottsága. Az eddigi nevezések alapján minden idők legnagyobb birkózó-világbajnokságára kerül sor október 20. és 28. között a Papp László Budapest Sportarénában, ahol 101 ország 910 versenyzője biztosan indul.

Németh Szilárd, az MBSZ elnöke elárulta, hogy a tavalyi párizsi vb-n 75 ország 700 versenyzője szerepelt, ami jól mutatja a növekedést, hozzátéve, hogy szakáganként már tíz súlycsoportban zajlanak majd a küzdelmek. Mint mondta, Nenad Lalovics, a nemzetközi szövetség (UWW) első embere elvárja, hogy a mostani legyen minden idők legjobb vb-je, a magyar rendezők pedig mindent megtesznek ennek érdekében. A hat korábbi budapesti vb mindenesetre nagyszerűen sikerült. Németh Szilárd bejelentette, hogy a kormány támogatása révén az MBSZ jelentős pénzdíjban részesíti a hazai helyezetteket. A világbajnoki címért nettó nyolcmillió forint jár, a második helyezett négy, a harmadik három, az ötödik pedig egymillió forintot kap. Az edzők a felét, a nevelőedzők az ötödét kapják ennek az összegnek. A sajtótájékoztatón bemutatták a világbajnokokat megillető övet, valamint az érmek látványtervét is.

Bacsa Péter, a magyar szövetség ügyvezető alelnöke beszámolt a szervezők eddigi vb-t népszerűsítő tevékenységéről, illetve jelezte, hogy október 1-től indul be az intenzív kampány, mely során óriásplakátok kerülnek ki az utcára, illetve a televízióban és rádióban hirdetik a versenyt. Az alelnök hozzátette, hogy 12 kísérő eseménye lesz a vb-nek. Ilyen a nagyszabású nyitógála is, melynek a Kongresszusi Központ lesz a helyszíne, illetve a Hall of Fame-gála, melyen 22 új tagot iktatnak be a Hírességek Csarnokába, köztük két magyart, az olimpiai és Európa-bajnok Keresztes Lajost posztumusz, illetve az eddigi egyetlen magyar szabadfogású világbajnokot, Kovács Istvánt. Elhangzott, hogy a vb nyolcadik napján, október 27-én Orbán Viktor miniszterelnök és Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke a helyszínen tekinti meg a döntőket.

A médiaeseményen Komáromi Tibor szakmai alelnök kihirdette a vb-n induló magyar csapatot, melyben az ismert klasszisok mellett többek között a 2012-es londoni olimpián a szabdfogású 74 kilóban bronzérmes Hatos Gábor is szerepel, ezúttal a 92 kilósok között. Az egyetlen kérdőjel a női 59 kg-ban van, ahol Dollák Tamara és Bognár Erika a jövő héten Tatán válogatózik egymással.

A hivatalos magyar válogatott a budapesti birkózó-világbajnokságon:

Szabadfogás:
Edzők: Gulyás István, Mihail Haracsura
57 kg: Farkas Rajmund (Kecskeméti TE)
61 kg: Molnár József (Kecskeméti TE)
65 kg: Asarin Roman (ESMTK)
70 kg: Lukács Norbert (Budapesti Honvéd SE)
74 kg: Gulyás Zsombor (Pénzügyőr SE)
79 kg: Nagy Mihály (Sziget SC)
86 kg: Veréb István (Haladás VSE)
92 kg: Hatos Gábor (Budapesti Honvéd SE)
97 kg: Olejnik Pavlo
125 kg: Ligeti Dániel (Haladás VSE)

Női birkózás:
Edzők:
Ritter Árpád, Nagy Lajos
50 kg: Köteles Alexandra (Vasas SC)
53 kg: Dénes Mercédesz (Érdi Spartacus)
55 kg: Galambos Ramóna (Pécsi EAC)
57 kg: Barka Emese (Csepeli BC)
59 kg: Dollák Tamara (Újpesti TE) vagy Bognár Erika (Kecskeméti TE)
62 kg: Sastin Marianna (Vasas SC)
65 kg: Sleisz Gabriella (ESMTK)
68 kg: Wilson Vanessza (Vasas SC)
72 kg: Szmolka Nikoletta (Pécsi EAC)
76 kg: Németh Zsanett (Újpesti TE)

Kötöttfogás:
Edzők:
Sike András, Repka Attila, Majoros István
55 kg: Andrási József (Budapesti Honvéd SE)
60 kg: Torba Erik (Budapesti Honvéd SE)
63 kg: Váncza István (FTC)
67 kg: Krasznai Máté (Budapesti Honvéd SE)
72 kg: Korpási Bálint (BVSC-Ganz-Jászkisér)
77 kg: Lőrincz Tamás (Budapesti Honvéd SE)
82 kg: Bácsi Péter (FTC)
87 kg: Lőrincz VIktor (Budapesti Honvéd SE)
97 kg: Kiss Balázs (BVSC-Ganz-Jászkisér)
130 kg: Lám Bálint (Budapesti Honvéd SE)

Hírek  »



Támogatóink