Következő Esemény
NB I. csapatbajnoki visszavágó és helyosztók
Budapest, Dózsa György út 53. - 2018-11-24 10:30

Extraliga csapatbajnokság
Már csak 4 nap!  
  

Budapesti szösszenetek anno 3. – Sastin Marianna

 Fotó: MG  Írta: Deák Horváth Péter  Feltöltötte: Tollár Dániel 
 2018-09-12
 nyomtatás  ajánlás
Mi is történt 2013-ban a Papp László Budapest Sportarénában? „Mindössze” annyi, hogy Sastin Marianna világbajnoki aranyérmet szerzett – elsőként a magyar birkózónők közül! Most pedig - egy Olivér nevű kisfiú büszke anyukájaként - újra budapesti világbajnokságra készül. Öt év telt el a két verseny között. A 2013-as esztendő keservesen indult számára, néha a csillagokat látta a begyulladt vállai miatt, de kora ősszel már ott állt az Aréna szőnyegén, hogy végigsöpörjön a mezőnyön.

Nagy volt a tét, az addig megszerzett hét felnőtt világversenyes érme közül már csak az arany hiányzott. Az 59 kilogrammosok döntője őrült izgalmasan alakult. Marianna így idézte fel a pályafutása legnagyobb sikeréhez vezető út legutolsó fejezetét.

Készen álltam a küzdelemre, és azon a szeptemberi napon úgy mentem fel a szőnyegre, hogy jöhet bárki, én azt összeverem. Kirobbanó formában birkóztam. A döntő azért is volt emlékezetes és különleges, mert az egész budapesti világbajnokságon akkor vezettek ellenem először, ráadásul negyven másodperccel a vége előtt. Úgy alakult, hogy 2-2-re egyenlített a bolgár ellenfelem, és Tajbe Juszein az utolsó akciójával győzelemre állt. Szerencsére viszonylag hamar, húsz másodpercen belül újra megszereztem a vezetést. Igazából 2-2-nél sem estem kétségbe, hiszen birkózásban a negyven másodperc nagyon hosszú idő. Egyszerűen meg sem fordult a fejemben, hogy vesztesen hagyjam el a szőnyeget. Kizárt dolognak tartottam, mert amikor Tajbe egyenlített, kinéztem az órára, megnyugodtam, hogy van még idő, és ezután még egyszer el tudtam dobni. El is dobtam, és abban a pillanatban kiszakadt belőlem egy üvöltés. Húsz év munkája volt benne abban a dobásban, és abban a döntőben. Utána két-három nap is eltelt, mire leülepedett bennem, és felfogtam, hogy úristen, én egy világbajnoki döntőt nyertem meg!”

Hírek  »



Támogatóink