Következő Esemény
Elek Tamás temetése
Budapest, Új köztemető, Kozma utca 8. - 2018-02-21 15:15

Kadet Európa-bajnokság
Már csak 61 nap!  
  

FTC siker Egerben a diák szabadfogású csapatbajnokságon

 Fotó: TD  Írta: Tollár Dániel  Feltöltötte: Tollár Dániel 
 2017-12-09
 nyomtatás  ajánlás
Kettő híján az összes kvalifikált csapat részt vett a fantasztikus hangulatú diák szabadfogású csapatbajnoki döntőn, ahol hihetetlen kiélezett csapattalálkozókat követően a Kiss Sándor és Széles József irányította Ferencváros énekelhette a bajnokcsapat, bajnokcsapat rigmusokat. Második lett az ESMTK, míg harmadik a Dorogi NC.

A novemberi területi csapatbajnokságokról összesen tizenkilenc szakosztály szerzett részvételi jogot a diák szabadfogású országos csapatbajnoki döntőre. A feljutottak közül tizenheten részt is vettek a csapatversenyen, amelyet az Egri Városi Sportiskola rendezett meg a helyi Körcsarnokban.

A mérlegelést követően öt darab három és egy kettő csapatos csoportra lettek osztva az együttesek, akik körmérkőzések során döntöttek el a csoporton belüli helyezéseket. Az elődöntőbe bejutó hat csoportgyőztes újabb csoportokra lettek sorsolva (két darab hármasra), ahol újfent körmérkőzések döntötték el a helyosztók beosztását.

Az ötödik-hatodik helyért végül a Ceglédi VSE és a  Haladás VSE küzdhetett meg, közülük a ceglédiek bizonyultak jobbnak, így ők végeztek az ötödik helyen Egerben.

A bronzcsatában a Dorogi NC és a Vasas SC fiataljai voltak érdekeltek, remek csatákat követően végül a dorogiak örülhettek és állhattak fel a dobogó harmadik fokára.

A 2017. évi bajnoki címért szintén tehetséges birkózópalánták küzdhettek. Gyakorlatilag megismétlődött az idei Budapest-csapatbajnokság fináléja, hiszen az egyik csoportból az ESMTK, a másikból pedig a Ferencváros versenyzői kerültek be a döntőbe. Akárcsak a többi mérkőzésen, így itt is remek, igazi csapatbajnoki hangulatban zajlottak az összecsapások, amikből végül a zöld-fehérek jöttek ki jobban, ők vihették haza az idei csapatbajnoki címet.


A helyosztók végeredményei:
Döntő: Ferencvárosi TC - ESMTK 28-22
3-4. helyért: Dorogi NC - Vasas SC 34-18
5-6. helyért: Ceglédi VSE - Haladás VSE 42-11

A 2017. évi diák szabadfogású csapatbajnokság végeredménye:
Bajnokcsapat: Ferencvárosi TC (Edzők: Kiss Sándor, Széles József. Versenyzők: Mizsei Bátor, Kohut István, Galambos Krisztofer, Bolyti Bence, Scheuring Vilmos, Scheuring Márton, Mucsi Attila, Toplak Zalán, Hegyi Aladár, Bíró Endre, Kudelász Hunor, Révész Dániel, László Koppány Simon.)
2. ESMTK
3. Dorogi NC
4. Vasas SC
5. Ceglédi VSE
6. Haladás VSE
A további helyezetteket
ITT lehet megtekinteni!

A versenyen közreműködő bírók: Tóth János (elnök), Szántóné Csánó Zsófia, Kismóni János, Szarka Imre, Kismóni Móric, Pászthy Tamás, Lakatos András, Jászkai Imre, Fék Szabolcs (versenyiroda), Tollár Dániel (versenyiroda).

Hírek  »



Támogatóink