Következő Esemény
Elek Tamás temetése
Budapest, Új köztemető, Kozma utca 8. - 2018-02-21 15:15

Kadet Európa-bajnokság
Már csak 61 nap!  
  

Szilvássy Erik U23-as világbajnok, Fritsch Róbert ezüstérmes

 Fotó: MG  Írta: Tollár Dániel  Feltöltötte: Tollár Dániel 
 2017-11-20
 nyomtatás  ajánlás
Két éremmel zárta a magyar kötöttfogású válogatott az első U23-as világbajnokság nyitónapját. A mieink közül Szilvássy Erik meccsről meccsre jobban birkózott, végül öt mérkőzést megnyerve világbajnok lett a 85 kilogrammosok között, míg csapattársa, a szintén Pénzügyőrös Fritsch Róbert négy győztes mérkőzés után csak a döntőben talált legyőzőre, ezüstérmes lett a 71 kilogrammosoknál. A nap további két magyarja közül a 75 kilogrammos Lévai Zoltán a negyeddöntőben, a 98 kilogrammos Török Zsolt pedig a selejtezőben búcsúzott.

   
Fritsch Róbert (71 kg), Lévai Zoltán (75 kg), Szilvássy Erik (85 kg), Török Zsolt (98 kg)

Az U23-as világbajnokságot hivatalos Facebook és Instagram-oldalunkon is percről percre tudósítjuk!
fb.com/magyarbirkozosport | instagram.com/wresthun


Talán a magyar kötöttfogású utánpótlás négy legeredményesebb versenyzője képviselte hazánk színeit a lengyelországi U23-as világbajnokság első napján. Remekül rajtoltak a srácok a 10 órakor kezdődő viadalon, hiszen Szilvássy Erik, Lévai Zoltán és Fritsch Róbert is megnyerte első mérkőzését. Egyedül a 98 kilogrammos Török Zsolt maradt alul, nagy iramot diktált a grúz ellen, de végül lecsípőzték és betusolták.

A folytatásban sorra jöttek a magyar győzelmek, Szilvássy görögöt, Fritsch oroszt, Lévai pedig finnt győzött le a nyolcaddöntőben. Bizakodva várhatta az edzői stáb a folytatást.

A negyeddöntőkben azonban csak Szilvássy és Frtisch maradt veretlen, Lévait meglepte a későbbi bronzérmes kirgiz, 2-1 arányban kikapott. A Pénzügyőr SE birkózói továbbra is rendíthetetlenek voltak. Előbb Szilvássy Erik győzte le a grúz Hecurjanit, majd Fritsch Róbert a török Dagot, ezzel mindketten bejutottak az esti fináléba. Eközben a másik két magyar legyőzői kikaptak, így ők búcsúzni kényszerültek a világbajnokságtól.

A 18 órakor kezdődő helyosztókon Fritsch Róbert mindent megpróbált megtenni annak érdekében, hogy megállítsa a hihetetlen erős felnőtt vb-ezüstérmes moldovai Cataragát, az ellenszert azonban nem találta meg, 5-0-ra kikapott, ezüstérmes lett Bydgoszczban.

Robit követte Szilvássy Erik fináléja. A 2016-os U23-as Európa-bajnoka kicsit megilletődötten kezdte meg a horvát Huklek elleni csatát, riválisa harciasságát azonban hamar a maga javára fordította. Szilva hagyta kitolatni magát a zónába, majd az ellenfél lendületét kihasználva hatalmas csapott szaltót dobott, amivel gyakorlatilag 4-0-ra meg is nyerte a mérkőzést.


Lévai Zoltán, kötöttfogású válogatottunk szakvezetője elégedett a nyitónapon látottakkal:
„Szilvássy Eriktől vártam az aranyérmet, nem jött el a német Kudla, a svédek Berg helyett azonban egy másik erős embert, Sandahl-t küldték. Mindent egybevetve vártam a kiemelkedő eredményt, Erik a Pytlasniski-emlékversenyen az olimpiai bajnokon is válldobást mutatott be, másrészt pedig a nemzetközi felnőtt eredményei az idén olyan jók voltak, hogy számíthattunk erre a világbajnoki címre. A felnőttekel készült, és utolsó éves U23-asként esélye volt arra, hogy világbajnok legyen. Felnőtt világklasszisokat vert meg, például az azeri Abbaszovot is legyőzte. Fritsch Robi 71 kilóban valami elképesztően nehéz ágon jutott be a döntőbe.  Minden meccsén szívét-lelkét bele kellett adnia, végig csúcsformát kellett mutatnia, nem volt lazának nevezhető meccse, legyőzte az oroszt, a törököt, de a lengyel és a finn sem volt könnyű eset, és végig kellett küzdenie a 6 perceket. Elkerülhetetlen volt, hogy a döntőben kikapjunk, a moldáv Cataraga csak a 16-ban kezdett, összesen három mérkőzést vívott, ebben akadt tusgyőzelem is, tehát eggyel kevesebb meccs, és jóval kevesebb perc a szőnyegen. Egy kis szerencse hiányzott, elégedett vagyok vele is, a világelitbe verekedte be magát.

A fiam, Zoli a múlt héten még 39 fokos lázzal egy vírussal küszködött, hasmenéssel nehezítve, nem tudott edzeni. Sajnos, így alakult, de ezzel együtt is az üzbég és a finn után  kirgiz ellenfelét is meg kellett volna vernie, ám nagyobb vállalkozókedvvel kellett volna küzdenünk a négy közé jutásért. Tényleg nagyon sajnálom.

Török Zsolt 98 kilóban jól birkózott, a grúz ellen a második menetben a kezében volt a győzelem, de egy technikai hiba miatt veszített, 1-1 után felvállalt egy derékra támadást, és rászaladt egy csípődobásra. Pedig Zsolti irányított. Előzetesen dobogós helyezést, fényes érmet reméltem vele kapcsolatban, de ha nem ő hoz érmet vagy nem Zoli, akkor Erik vagy Fritsch Robi áll fel a dobogóra. Olyan csapatunk van, amelyre a magyar birkózósport bízvást támaszkodhat a jövőben is, ők már biztosan a „pályán” maradnak, a jelenlegi felnőtt klasszisaink nyomába eredhetnek.”

Fritsch Róbert, a Pénzügyőr U23-as Eb-ezüstérmese immár világbajnoki második helyezettnek is mondhatja magát. Nagyon kemény ellenfeleket győzött le, de mégis – talán érthető – maradt benne hiányérzet.
"Életem második világversenye volt a bydgoszcz-i vébé, és nagyon sokat jelent számomra az ezüstérem, de az is biztos, hogy pár nap múlva sokkal jobban fogok örülni ennek a dobogós helyezésnek. Tényleg jól mentek a dolgok egész nap, de ha már az ember ott van a döntőben, akkor nyerni akar. Kicsit keserédes ez az ezüst... Négy komoly mérkőzésem volt a döntő előtt. A lengyel fiúval kezdtem, vele már birkóztam kontrollmeccseket, örültem, hogy vele nyitottam. Aztán jött az orosz Ahmedov, akivel kapcsolatban tudtuk, hogy nem szabad kinyúlni, okosan kell birkóznom, ezután következett a finn srác, ő kadet világbajnok volt, de túlléptem rajta is. A török Murat Dag ellen korábban nem birkóztam, most a döntőbe jutásért harcoltam, stabilnak éreztem magam, négypontos akciót is végrehajtottam ellene, és ez megkönnyítette a győzelmemet. A döntőben a moldáv Cataragával birkóztam. Nagyon lenn van a súlypontja, és ilyen emberrel ritkán küzdök, szokatlan volt. Így sikerült...”


A magyar versenyzők mérkőzései:

Selejtezők:
71 kg: Fritsch Róbert - Mateusz Nowak (lengyel) 3-1
- az orosz-kazah mérkőzés győztese lesz a nyolcaddöntőben Robi ellenfele

75 kg: Lévai Zoltán - Aszror Muhitdinov (üzbég) 8-0
- jöhet a kínait 2-0-ra legyőző finn a nyolcaddöntőben

85 kg: Szilvássy Erik - Eividas Stankevicius (litván) 2-1
- következik a junior vb-bronzérmes görög, aki 10-1-re verte a spanyolt

98 kg: Kukuri Kircshalia (grúz) - Török Zsolt tus 5-1-nél
- a grúzt az orosz Golovin 4-0-nál betusolta, ezzel Zsolt kiesett a versenyből

Nyolcaddöntők:
71 kg: Fritsch Róbert - Rina Ahmedov (orosz) 4-0
- a finn Lipasti lesz Robi következő ellenfele

75 kg: Lévai Zoltán - Temo
Halmesmaeki (finn) 6-1
- a fehéroroszt 7-0-ra legyőző kazah következik a negyeddöntőben

85 kg: Szilvássy Erik - Dimitriosz Cekiridisz (görög) 2-0
- jön az U23 Eb-bronzérmes, többszörös junior világ- és Európa-bajnok azeri

Negyeddöntők:
71 kg: Fritsch Róbert - Matias Lipasti (finn) 5-0
- a döntőbe jutásért a török Dag lesz Robi ellenfele

75 kg: Jeszen Aszanov (kirgiz) - Lévai Zoltán 2-1
- a kirgizt a török Fatih Cengiz verte meg az elődöntőben, így Lévai kiesett

85 kg: Szilvássy Erik - Iszlam Abbaszov (azeri) 3-2
- a döntőbe jutásért a grúz Hecurjani lesz Szilvássy ellenfele

Elődöntők:
71 kg: Fritsch Róbert - Murat Dag (török) 6-1
- a világbajnoki címért a vb-ezüstérmes moldovai Cataraga következik majd

85 kg: Szilvássy Erik - Gurami Hecurjani (grúz) 3-0
- az aranyéremért a horvát Huklek ellen kell küzdenie Szilvássynak

Döntő mérkőzések:
71 kg: Daniel Cataraga (moldovai) - Fritsch Róbert 5-0
85 kg: Szilvássy Erik - Ivan Huklek (horvát) 4-0


Az 1. versenynap végeredményei:

71 kg
(22 induló)
U23-as világbajnok: Daniel Cataraga (Moldova)
2. FRITSCH RÓBERT (MAGYARORSZÁG)
3. Farsad Belfakeh (Irán) és Murat Dag (Törökország)
5. Riccardo Abbrescia (Olaszország) és Rinat Ahmedov (Oroszország)

75 kg (25 induló)
U23-as világbajnok: Fatih Cengzi (Törökország)
2. Gela Bolkvadze (Grúzia)
3. Pajam Bovejri Pajani (Irán) és Jeszen Aszanov (Kirgizisztán)
5. Mirasz Barsilikov (Kazahsztán) és Naszir Haszanov (Azerbajdzsán)
… 8. Lévai Zoltán (Magyarország)

85 kg (25 induló)
U23-AS VILÁGBAJNOK: SZILVÁSSY ERIK (MAGYARORSZÁG)
2. Ivan Huklek (Horvátország)
3. Toni Matsomäki (Finnország) és Iszlam Abbaszov (Azerbajdzsán)
5. Ruszlan Mahomedov (Ukrajna) és Gurami Hecurjani (Grúzia)

98 kg (23 induló)
U23-as világbajnok: Alekszandr Golovin (Oroszország)
2. Matti Kuosmanen (Finnország)
3. Fatih Baskoy (Törökország) és Abudurehsziti Alimudzsijang (Kína)
5. Michail Joszifidisz (Görögország) és Bopembe Szicsev (Fehéroroszország)
… 20. Török Zsolt (Magyarország)

A csapatpontverseny állása az első napot követően:
1. Törökország
2. Magyarország
3. Grúzia


A sorsolás:

71 kg (22 induló). Fritsch Róbert (Pénzügyőr SE)
A súlycsoport teljes sorsolását ITT lehet megtekinteni!

  • Selejtező: Mateusz Nowak (lengyel) | Egyetemi-világbajnokság ötödik helyezettje (2016).

Az ágára sorsolt még: Lipasti (finn), Christen (svájci), Ahmedov (orosz), Kujanisov (kazah), Mossing (amerikai), Hakobjan (örmény), Jamamoto (japán), Dag (török), Ahamlijev (fehérorosz), Puklavec (horvát), Kerchiyev (svéd), Zoidze (grúz).

75 kg (25 induló). Lévai Zoltán (Budapesti Honvéd SE)
A súlycsoport teljes sorsolását ITT lehet megtekinteni!

  • Selejtező: Aszror Muhitdinov (üzbég) | Felnőtt Ázsia-bajnokság ötödik helyezett (2015)

Az ágára sorsolt még: Kolcovs (lett), Aszanov (kirgiz), Berdijev (fehérorosz), Kucoridisz (görög), Halmesmaeki (finn), Zsang (kínai), Kajcukov (orosz), Mariea (román), Jabiku (japán), Kamenjasevic (horvát), Galkinas (litván), Haszanov (azeri), Porter (amerikai), Cengiz (török).

85 kg (25 induló). Szilvássy Erik (Pénzügyőr SE)
A súlycsoport teljes sorsolását ITT lehet megtekinteni!

  • Selejtező: Eividas Stankevicius (litván) | Kadet-világbajnoki ötödik helyezett (2011).

Az ágára sorsolt még: Fallahhamida (iráni), Dimitrov (bolgár), Abbaszov (azeri), Siokava (japán), Cekeridisz (görög), Gasca Fresna (spanyol), Hecurjani (grúz), Juszupov (orosz), Torgomjan (örmény), Dzmitricsenk (fehérorosz), Szunil (indiai), Mucolgov (kazah), Stankocs (szerb), Metwally (egyiptomi).

98 kg (23 induló). Török Zsolt (Ferencvárosi TC)
A súlycsoport teljes sorsolását ITT lehet megtekinteni!

  • Selejtező: Kukuri Kircshalia (grúz) | U23-as Európa-bajnoki ezüst- és bronzérmes (2016, 2015).

Az ágára sorsolt még: Smith (amerikai), Szicsev (fehérorosz), Sever (német), Nogajev (szlovák), Golovin (orosz), Milov (bolgár), Szumit (indiai), Szaveta (ukrán), Alimudzsijang (kínai), Hosszein (iráni), Diaz Ramos (kubai), Fridrikas (litván), Krajewski (lengyel).

Hírek  »



Támogatóink