Következő Esemény
NB II-es csapatbajnokság | Nyugati, A csoport, oda- visszavágó
Érd, Velencei út 39-41. - 2017-10-19 16:30

U23-as világbajnokság
Már csak 34 nap!  
  

Medencében küzdöttek Kecskeméten a diákolimpiai bajnoki címekért

 Fotó: FSZ  Írta: Tollár Dániel  Feltöltötte: Tollár Dániel 
 2017-10-01
 nyomtatás  ajánlás
Szeptember utolsó napjait Kecskeméten töltötte a magyar utánpótlás birkózás színe-java. Pénteken a diák I-eseknek megfelelő III. korcsoportosok, míg szombaton a serdülők, azaz a IV. korcsoportosok csaptak össze a diákolimpiai bajnoki címekért. Az országos döntőkre a területi bajnokságokról lehetett részvételi jogot szerezni. A diákok az iskolájuk színeiben mérhették fel tudásukat vetélytársaikkal szemben.

Ezúttal nem a Messzi István Sportcsarnok adott otthont Kecskeméten rangos birkózó megmérettetésnek, hanem az Izsáki úton, a Mercedes Kosárlabda Akadémia csarnokában bonyolították le a III. és IV. korcsoportos szabadfogású diákolimpiai bajnokság döntőjét.

A helyszín napjainkban már a kosárlabda otthona, ám korábban uszodaként üzemelt, így a birkózószőnyegek közül kettőt a korábbi medencék területén helyeztek el. A mérkőzések összesen négy küzdőtéren zajlottak, igaz, szombaton az NB I-es csapatbajnokság B csoportjának odavágó mérkőzéseit is itt rendezte meg a Kecskeméti TE.

A két napos esemény során közel 350 versenyző fordult meg a Bács-Kiskun megyei székhelyen.


A III. korcsoportos szabadfogású diákolimpia bajnokai:
29 kg: Varga Barnabás (Gyöngyös, Egressy Béni Kéttannyelvű Ált. Isk.)
32 kg: Berki Richárd (Miskolc, Nyitott Ajtó Baptista Iskola)
35 kg: Mizsei Zoltán (Bp, Vajda Péter Ének-Zene Ált. és Sportisk.)
38 kg: Gombos Alex (Bp, Kandó téri Ált. Isk.)
42 kg: Reznyák Máté (Győr, Gárdonyi Géza Ált. Isk.)
46 kg: Rein Vilmos (Bp, Szentgyörgyi Albert Ált. Isk.)
50 kg: Komáromi Viktor (Abony, Somogyi Imre Ált. Isk.)
54 kg: Kis Krisztián (Vác, Gárdonyi Géza Ált. Isk.)
58 kg: Bakonyi Levente (Egerág, Ált. Isk.)
63 kg: Gellén Milán (Szombathely, Zrínyi Ilona Ált. Isk.)
69 kg: Szinay Csaba (Miskolc, Hermann Ottó Gimn.)
76 kg: Kiss Mátyás (Földes, Karácsony Sándor Ált. Isk.)
85 kg: Bazsó Adolf (Tokod, Hegyeskő Ált. Isk.)
+ 85 kg: Tóth Zsombor (Kaposvár, Lórántfi Zsuzsanna Ref. Ált. Isk.)

A III. korcsoportos szabadfogású diákolimpiai bajnokság teljes eredménylistáját ITT lehet megtekinteni!

A IV. korcsoportos szabadfogású diákolimpia bajnokai:
35 kg: Nagy Attila (Miskolc, Nyitott Ajtó Baptista Ált. Isk.)
38 kg: Orliczki Bendegúz (Miskolc, Diósgyőri Gimnázium)
42 kg: Vitek Amadeusz (Dorog, Zsigmondy Vilmos Szakgimnázium)
46 kg: Molnár Tibor (Kaba, Sári Gusztáv ÁMK)
50 kg: Zurai Rajmund (Miskolc, Hermann Ottó Gimnázium)
54 kg: Németh Milán (Bp, XXI. ker. Weisz Manfréd Szakgim.)
58 kg: Tösmagi Attila (Bp, XIII. ker. Bánki Donát Közlekedésgépészeti Szak. Gimn.)
63 kg: Rizmajer Márton (Bp, XI. ker. Budai Ciszterci Szent Imre Gimn.)
69 kg: Horváth Gyula (Bp, XX. ker. Baptista Külker. Szakgmin.)
76 kg: Tímár Máté (Bp, VI. ker. Színyei Merse Pál Gimn.)
85 kg: Pénzes Péter (Monor, József Attila Gimn.)
100 kg: Ubornyák Csaba (Kecskemét, Piarista Gimn.)
+ 100 kg: Deák Zoltán (Tata, Eötvös József Gimn.)

A IV. korcsoportos szabadfogású diákolimpiai bajnokság teljes eredménylistáját ITT lehet megtekinteni!

A versenyeken közreműködő bírók: Kismóni János (elnök), Bárdosi Sándor, Várvédy Zsolt, Sleisz Gabriella, Lagzi Kovács Bendegúz, Deme János, Szarka Imre, Mazula Erik, Kismóni Móric, Gogolák Ibolya (versenyiroda), Fék Szabolcs (versenyiroda).

Hírek  »



Támogatóink