Következő Esemény
Kadet kötöttfogású országos bajnokság
Budapest, Kruj Iván Sportcsarnok - 2017-10-28 10:30

U23-as világbajnokság
Már csak 28 nap!  
  

Aggodalmak eloszlatva – remeklő női kadet szakasz

 Fotó: Internet  Írta: Deák Horváth Péter  Feltöltötte: Tollár Dániel 
 2017-08-13
 nyomtatás  ajánlás
Szatmári Zsolt, a kadet lányok szakvezetője a szarajevói Európa-bajnokság előtt kicsit aggódott – főleg a sérülések miatt -, de most már kisimult vonásokkal gondolhat vissza a szereplésre. A négy érmet nem kell magyarázni, magukért beszélnek.

A szakember arra utalt, hogy voltaképpen azok a versenyzőink szereztek érmet a bosnyák fővárosban, akik már korábban is álltak dobogón, de ez előzetesen semmire sem volt  garancia. Túl az esetleges sérüléseken akadt más is, ami nehézséget okozott:

  • Az érmesek közül az 52 kilós Szekér Szimonettának és a 70 kilós Nagy Berninek elég komoly súlyfeleslegtől kellett megszabadulnia, (Szimonettaa 8 kilót adott le) és ebben az egészben még a reggeli mérlegelés is külön feladatot jelentett – fejtegette Szatmári Zsolt. – Berni nem volt könnyű helyzetben, hiszen vállsérüléssel bajlódik, a lengyelországi edzőtáborban rásérült, és csak az utolsó pár edzést tudta olyan intenzitással végigcsinálni, hogy le is fogyjon, de hát ezért nem hibáztathatjuk. Képességei alapján a döntőben lett volna a helye, de mindent figyelembe véve nemcsak az ő, de mindenkinek az eredményével elégedett lehetek. Szél Anna hihetetlen profizmussal készült, mindig korán lefeküdt aludni, nagyon odafigyelt az étkezésére. Kicsit attól tartottam, hogy a nagy akarás leblokkolja őt, de végül a döntőben adódó nehéz pillanatokban a szakmai segítségen túl rendkívül sokat számított a szép számú magyar szurkolósereg, mert átlendítette Annát a holtponton. 

Az aranyérem megszerzése után többi dobogós helyezésre már némileg úgy tekintett a szakvezetés, hogy ami ezen kívül következett, az már hab volt a tortán. 

  • Ahogy mondani szokás, nagyon idejött minden – folytatta Szatmári Zsolt. – Sok olyan mérkőzést nyertünk, amelyet döntetlenről fordítottunk a mi javunkra. Nyilván szükséges volt ehhez a jó taktika felállítása, de az is, hogy ezt a taktikát a lányok hideg fejjel tudják megvalósítani. Erre jó példa Bognár Erika taktikai fegyelme, aki 17 éves létére felnőtt módra összpontosított. Az első menetben végig vezettek ellene, de ő jól tudta azt, hogy még nem szabad elindulnia, mert erős az ellenfele, és nem biztos, hogy akkor még le tudja vinni, de amikor kell, akkor megcsinálja. Ugyancsak megemlíthetem Szimonetta bronzmeccsét az olasz lány ellen. Az olasz gyakorlatilag végig vezetett ellene, Szimonetta pedig a végén csinálta meg azt, amivel döntetlenre alakította a mérkőzést,  és ez a győzelmét jelentette. Fantasztikus érzés volt ezekkel a lányokkal együtt lenni, le a kalappal előttük – tette hozzá a vezető edző.

Sikeres Európa-bajnokság, különleges emberekkel, ezekkel a szavakkal összegezte  a szarajevói „kalandot” Zsolt. A versenyt egy észak-lengyelországi edzőtábor előzte meg (sok esővel, kevesebb verőfénnyel), és bizony a Szatmári Zsolt – Farkas Gábor edzőkettősnek főképp lelkileg kellett felráznia a társaságot. Az utolsó felkészülési héten Tatán már pihentebbek, frissebbek voltak a lányok. 

  • Tudom, hogy sikeres csata után sok a hős, szokták mondani - nevette el magát Zsolt -, de úgy érzem, hogy tényleg sikerült jó döntéseket hoznunk. Nagy élmény volt az is, amikor odajött hozzánk az ukrán csapat edzője, és elismeréssel vegyes csodálkozással gratulált nekünk. Csak csóválta a fejét, és mondogatta, hogy négy érem...magyarok...ez igen! Sokat kellett küzdenünk ezért, de megérte.

Szatmári Zsolt már a szeptemberi világbajnokságra tekint, most három hét tatai felkészülés következik. A szakvezető az első néhány nap egyik fő feladatának azt tekinti, hogy újra felpörgesse a lányokat, és elmagyarázza nekik: az isten szerelmére, nehogy megelégedjenek az Európa-bajnoki érmekkel. Nehéz ügy, hiszen egy hónapon belül kétszer csúcsformába kerülni emberes feladat, de ezek a lányok már Szarajevóban is bebizonyították: a lehetetlent mint fogalmat, ki lehet törölni a szótárból.

Hírek  »



Támogatóink