Következő Esemény
Kadet kötöttfogású országos bajnokság
Budapest, Kruj Iván Sportcsarnok - 2017-10-28 10:30

U23-as világbajnokság
Már csak 30 nap!  
  

Vátzi Bálint magasra tette a lécet

 Fotó: Internet  Írta: Deák Horváth Péter  Feltöltötte: Tollár Dániel 
 2017-08-09
 nyomtatás  ajánlás
A Bp.Honvéd kötöttfogású versenyzője a 100 kilósok mezőnyében szolgáltatta a szenzációs eredményt: övé lett a kadet Európa-bajnoki aranyérem Szarajevóban, és jóllehet azóta már lefolyt némi víz a Dunán, Vátzi Bálintban most kezd tudatosulni, hogy mit is ért el, és ezentúl bajnokként emlegethetjük. Saját bevallása szerint izgult a versenyen, de ha ez ilyen eredménnyel jár, még jó adag izgalmat kívánunk neki.

Amikor Vátzi Bálint ismét felidézi magának a szarajevói kontinensbajnokságot, még mindig kicsit hitetlenkedik:

  • Igazából még mindig nem fogtam fel az egészet, nem nagyon számítottam rá, hogy el tudom ezt az eredményt érni – mondta a fiatalember. – Persze nagyon jó dolog ez, kellemesen érint, és megerősít abban, hogy megéri a sok-sok edzés, a kemény küzdelem. Mostanáig csak egyfolytában barátkozom a gondolattal, hogy Európa-bajnok lettem. 

Voltak kétségeid korábban azzal kapcsolatban, hogy egyáltalán megéri-e a rengeteg munka a szőnyegen?

  • Igen, voltak kétségeim nagyjából két évvel ezelőtt, de szerencsére a családom mindenben támogatott, és apa visszavezetett a helyes útra. 

Közvetlenül Szarajevo előtt milyen célt tűztél ki magad elé az Eb-re?

  • Az első ötbe mindenképpen be akartam kerülni, sőt az éremről is álmodoztam, de arra semmiképpen nem gondoltam, hogy megnyerhetem a versenyt. 

Négy mérkőzést kellett megnyerned a bajnoki cím megszerzéséhez. Mekkora lökést adott, hogy az elején a lengyel Anteszowskit nagy fölénnyel lépted le?

  • A felkészülési versenyeken kétszer is birkóztam vele, mindkétszer legyőztem (4-0, 6-0), egy fizikailag erős fickó, de láttam, hogy meg lehet dobni. Éreztem, hogy tartott tőlem – folytatta Bálint. - Az ukrán Jevdokimovot egyáltalán nem ismertem, a negyeddöntőben akadtam össze vele, és azt az edzői utasítást kaptam, hogy ne kapaszkodjak vele össze, csak hajtsam, fejre mozgassak, aztán csak menjen alá az egykar. Be is jött, letúrtam a szőnyegről. 

Az elődöntőben a litván keményebb dió volt?

  • Tartottam tőle egy kicsit, birkóztam már ellene itthon, a Fekete Gyémánt Kupán, ott kilenc másodperccel a vége előtt még vezetett, de sikerült megfordítanom a meccset. Ügyeltem rá, nehogy meglepjen Szarajevóban.

Törököt fogtál a végére. Milyen volt Atcival döntőt birkózni?

  • Kicsit túlizgultam az egészet, az első napon se apukám, se a bátyám nem volt ott, hogy szurkoljanak nekem, a döntőre viszont meglepetésre mégis eljöttek. Ez az egyik oldalról hatalmas lelkierőt adott nekem, másrészt viszont azon izgultam, hogy ne jöjjenek hiába. Nem jöttek hiába... A török sráccal már birkóztam Törökországban, ott 5-2-re megvertem, de nagyon erős volt, csak a végén tudtam megfordítanom a mérkőzést. Valljuk meg, hogy kicsit erősebb ágról érkezett a döntőbe, ráadásul kicsit aggódtam, hiszen török volt a főbíró. Szerencsére nem fért kétség a győzelmemhez, a vége felé már éreztem, hogy összeesik a kezeim között. 

Űzted, hajtottad?

  • Igen, ez történt, de fontos még megemlíteni, hogy az edzőtáborban ezt Szőke Alex-szel sokat tudtam gyakorolni, nagyon jó partner volt ehhez. A kadet mezőnyben ő az egyik legjobb – ha nem a legjobb -  a „hajtásban” a világon. 

Ilyenkor nem számít, hogy te 100 kilóban, ő pedig a 85 kilósok között versenyez?

  • Az a helyzet, hogy én 91 kilóval mértem be a 100 kilóba. Erősödni kell, és most újra nagyon keményen belevágtam a munkába, hogy a kadet világbajnokságon is sikerüljön jó eredményt elérni. A szarajevói az első Európa-bajnokságom volt, jó adag izgalommal, amit már előtte is éreztem, hiszen nem egy kis versenyről volt szó. 

Lehet, hogy fizikailag nem Vátzi Bálint volt a legjobb az Európa-bajnokságon, de fejben, koncentrációban igen. És persze abban is, hogy mindenkinél jobban akarta a sikert. Nem kertel: a szeptemberi, athéni kadet világbajnokságon szintén szeretne a dobogó legmagasabb fokára állni, de az érem mindenképpen kell neki. Állhatatosan harcol érte.

Hírek  »



Támogatóink