Következő Esemény
Birkózó Karácsonyi Party
Budapest, Danubius Hotel Arena - 2017-12-15 18:00

Karácsonyi birkózóparti
Már csak 0 nap!  
  

A piros-kék centrum dübörgése

 Fotó: Martin Gábor  Írta: Deák Horváth Péter  Feltöltötte: Honlap-szerkesztőség 
 2014-09-27
 nyomtatás  ajánlás
Egyszerre négy szőnyegen edzhetnek a Vasas birkózói a tavaly megújult Fáy utcai komplexumban. Szükség is van a nagy térre, mert több mint kétszáz óvodás is jár ide. Fodor György, a Vasas-centrum utánpótlás-szakmai vezetője a 2007-es korosztályra esküszik. Egyrészt mert sok az ügyes gyerkőc, másrészt meg ez az ideális életkor, amelyről indulva fel lehet építeni a versenyzőt.

Ha azt mondom, Vasas és birkózás, akkor nem is kell különösebben ecsetelni, hogy az ország egyik legeredményesebb szakmai műhelyéről beszélünk. Olyan bajnokokat adott a Vasas, mint Kozma István kétszeres olimpiai, háromszoros világbajnok vagy Hegedüs Csaba, a 100. magyar olimpiai arany büszke birtokosa. És persze, a többiek… A kétszeres olimpiai bronzérmes Bajkó Károly. Deák Bárdos Mihály Európa-bajnok, ötszörös vb-ezüstérmes, Virág Lajos vb-második, Bódi Jenő Európa-bajnok, Wöller Gergő Eb-bronzérmes. És persze a női szakág olyan kiválóságai, mint első világbajnokunk, Sastin Marianna vagy a vb-bronzérmes Barka Emese.
A dicsőségtáblán nemcsak az imént felsorolt nevek olvashatók, hanem a Vasas első bajnokáé, Szelky Ottóé is. Az országos bajnoki névsor elismerésre méltón hosszú, és egyelőre a taskenti világbajnokságon is rajthoz állt Varga Ádámmal zárul. A tábla megújult létesítményben látható a falon, mégpedig a Vasas Fáy utcai torna-, illetve edzőcsarnokában, amelyet tavaly januárban adtak át. A csarnokban jártunkkor ritka látvány tárult a szemünk elé. Magyarországon nem mindennapi, hogy egyszerre négy (!) szőnyegen edzhetnek a birkózók, márpedig ez a Vasas-centrum számára remek lehetőség.
A centrum utánpótlás-szakmai vezetője, Fodor György azt hangsúlyozta, mennyire fontos a gyerekek megnyerése, mert ugye, az üres küzdőterek mit sem érnek. Bódi Jenő szakosztály-igazgató is ennek a jelentőségét hangsúlyozta.
Két szőnyegen gyerekek gyűrték egymást, a másik két szőnyegen Ubrankovics Csaba vezetésével a felnőttek edzettek, és ha kell, szükség esetén akár még két szőnyeget le lehet teríteni. Ilyenkor, ősz elején meg lehet vonni a nyári hónapok mérlegét. És előretekinteni.
- Hihetetlenül mozgalmas nyáron vagyunk túl – mondta Fodor György. – Sok az ügyes gyerekünk, több mint harmincat igazoltam az idén, és csaknem a nulláról kellett újra felépíteni az egészet. Most sokan vagyunk a centrumban. Odáig jutottunk már, hogy szlovákiai csapatversenyen a második helyet szereztük meg. Szinte könnyekig meghatódtam, hogy visszatornáztuk magunkat erre a szintre.
A fejlődés szemmel látható, és a kulturált körülmények is vonzóak lehetnek a szülők számára, hogy a gyermekeiket bízvást ott lehet hagyni, jó helyen és jó kezekben lesznek, ha a birkózást választják. A Vasas-csarnokban nemzetközi serdülő és ifjúsági edzőtábort tartottak júliusban, amelyen horvátokat, szlovákokat, osztrákokat is vendégül láttak, a magyarokkal együtt hatvanöten vettek részt. Több ízben került sor centrumedzésekre is a nyáron, és ezeken a Vasashoz tartozó kiscentrumok, a József Nádor SE, az Eötvös DSE, továbbá az UTE is képviseltette magát. (A TFSE és a Mogyoród is ehhez a centrumhoz tartozik).
- Általános iskolai órákat tartok – folytatta a centrumvezető. – A szülőket levélben értesítem, ha valakit tehetségesnek látok, és meghívom edzésre.  A lehetőségeink közül hadd említsem még a párizsi nemzetközi diákversenyt, amelyen hagyományosan részt veszünk, 1987 óta járunk oda. Ami pedig a hazai helyeket illeti: huszonnegyedszer mentünk el a Pest megyei kisközségbe, Kocsérra, ahol fantasztikusan jók a körülmények, olcsó, remek a csarnok, az étkezés, augusztusban ott töltöttünk egy bő hetet.
Augusztus második felében a Balaton volt a főcsapás iránya, előbb Zánkán az Erzsébet-táborban is (ahol Komáromi Tibor az egyik szakmai vezető) voltak a Vasas birkózói, majd ezután Szántódon serdülő-ifjúsági edzőtábor zárta a valóban mozgalmas nyarat.
- Ha jól meggondolom, az igazi bázisunk nem más, mint az a több mint kétszáz óvodás, akik idejárnak hozzánk – tette hozzá az immár 28 esztendeje edzősködő szakember. – Nagyjából ötven általános iskolást számolhatunk még hozzájuk, akik ténylegesen is eljönnek edzésre, rendszeresen itt vannak, így teljes a kép.
Kuriózum Angyalföldön, hogy évről-évre megrendezik a kerületi óvodásbajnokságot. Rengeteg gyerek indult most is, és Fodor György hozzátette, hogy például a legtechnikásabb kisgyerek díja értékes távirányítású autó volt. A sorsolási számot egy-egy csokoládé rejtette, tehát aki számot húzott, az egyben meg is édesítette a saját életét. Azt vallják a szakemberek, hogy ha már hat-hét éves korukban a kézbe tudják venni a tehetségesnek vélt gyerekeket, akkor el lehet juttatni őket a legmagasabb szintre is.
A centrum vezetője esküszik a 2007-es (!) korosztályra, mondván, hogy egyrészt talált már csiszolatlan gyémántokat, másrészt van idejük arra, hogy a nagy alaptehetségük mellett fejlődjenek, versenyezzenek.
Elindult már az új tanév. A Vasas-centrum teljes erővel dübörög, mert a jelek szerint a Bódi Jenő, Fodor György, Ubrankovics Csaba, Illés Gergely, Németh István alkotta szakmai stáb irányításával újra a legmagasabb csúcsok felé közelíthet a Vasas – minden korosztályban.

Hírek  »



Támogatóink