Következő Esemény
Junior Európa-bajnokság - 1. nap
Németország, Dortmund - 2017-06-27 00:00

Junior Európa-bajnokság
Már csak 4 nap!  
  

A birkózásban kevés a sérülés!

 Fotó: MG  Írta: Deák Horváth Péter  Feltöltötte: Tollár Dániel 
 2017-04-10
 nyomtatás  ajánlás
A címben jelzett következtetésre jutottak az UWW (Nemzetközi Birkózó Szövetség) Orvosi és Antidopping Bizottságának munkatársai, akik között Dr. Molnár Szabolcs ortopéd-traumatológus főorvos is tevékenykedik. Egyben ő az MBSZ Orvosi Bizottságának vezetője is. Ahhoz a megállapításhoz, hogy a birkózás a legkevésbé sérülésveszélyes sportágak közé tartozik, a riói olimpia jelentette a döntő érvet. E vizsgálódással kapcsolatban jelent meg egy cikk az UWW honlapján.

Elöljáróban le kell szögezni, hogy a nemzetközi szövetség Orvosi Bizottsága a 2004-es athéni olimpia óta rendkívül alaposan elemzi és figyeli a sportágban előforduló sérüléseket. Az sérülések feltérképezésének eredményeit remekül fel lehet használni a sportág biztonságosabbá tételéhez, az egészség megóvásához.

A riói olimpián a szőnyegre lépett 352 birkózó 410 mérkőzésén mindössze 22 sérülés történt. A pontos statisztika kedvéért annyit még hozzá tehetünk, hogy ez 100 sportoló esetében átlagosan 6.2 sérülést jelent, illetve 100 meccset tekintve 5.4 sérülésről beszélhetünk. Ha szakágakra bontjuk a kérdést, akkor azt figyelhetjük meg, hogy a legkevesebb sérülés a nőknél történt, ezután a szabadfogás, majd a kötöttfogás következett.

A legáltalánosabb sérülés – mint azt gyakran látható – a bőr zúzódása, horzsolódása, felszakadása, és ezt elsősorban az arc, a homlok, a szemöldök szenvedi meg. A sorban a váll és a könyök ficam következik. Egyébként a sérülések zöme (csaknem 70 százaléka) az állóbirkózás közben keletkezik, amikor a fejek ütköznek össze, illetve a könyök vagy a térd ütődhet az ellenfél fejének, illetve arcának. 

A riói olimpián a sérülések 55 százaléka könnyűnek bizonyult, 27 százaléka közepesen súlyos, míg 18 százalék a komoly sérülések aránya, de emiatt mindössze négy mérkőzés fejeződött be idő előtt a játékokon. Mindenesetre senkit sem kellett kórházba szállítani az olimpia birkózó küzdelmei során.

Érdemes megfigyelni a javuló tendenciát a sportág történetében. Mind a londoni, mind a pekingi olimpiához képest Rióban volt a legalacsonyabb a sérülések aránya. Tény, hogy az UWW Orvosi Bizottsága tudományos alapossággal térképezi fel a kérdést, és a versenyszabályok megalkotásakor a szövetség figyelembe veszi az orvosi véleményeket is. A United World Wrestling azon kis számú nemzetközi szövetségek egyike, amely létrehozta a sérülések megfigyelésével foglalkozó, 2004 óta működő tervszerű programját. A cél egyértelmű: folyamatos odafigyeléssel tovább csökkenteni a sérülések számát a birkózósportban.

Hírek  »



Támogatóink