Következő Esemény
Junior Európa-bajnokság - 1. nap
Németország, Dortmund - 2017-06-27 00:00

Junior Európa-bajnokság
Már csak 4 nap!  
  

Felnőtt kötött- és szabadfogású évadnyitó az I. Honvéd-kupán

 Fotó: MG  Írta: Tollár Dániel  Feltöltötte: Tollár Dániel 
 2017-02-11
 nyomtatás  ajánlás
Hosszú évtizedeket követően ismét visszatért a Budapesti Honvéd SE a magyar birkózás világába. A fővárosi szakosztály méghozzá egy rangos nemzetközi felnőtt válogatóval mutatkozhatott be, ahol a férfi birkózók mindkét fogásnemben felmérhették év eleji tudásukat. A délelőtt 10 órától kezdődő kötöttfogásúaknál 83, míg a délután 15 óra 30 perctől kezdődő szabadfogásúaknál 51 sportoló próbált szerencsét. A házigazdák előbbi szakágban lehengerlő győzelmet arattak a csapatpontversenyt tekintve, két elsőséggel és számtalan éremmel toronymagasan a dobogó legmagasabb fokán végeztek. Szabadfogásban pedig az ESMTK bizonyult a legeredményesebb szakosztálynak, egyetlen aranyérmüket Nagy Mihálynak köszönhették, aki ezúttal már a 86 kilogrammosok között lett első helyezett.

A versenyről Deák Horváth Péter részletes beszámolóját ITT lehet megtekinteni!

A kötöttfogású válogató győztesei:
59 kg: Torba Erik (Budapesti Honvéd SE)
66 kg: Krasznai Máté (Budapesti Honvéd SE)
71 kg: Korpási Bálint (BVSC-Ganz-Jászkisér)
75 kg: Lőrincz Tamás (Ceglédi SVE)
80 kg: Szabó László (Újpesti TE)
85 kg: Lőrincz Viktor (Ceglédi VSE)
98 kg: Varga Ádám (Újpesti TE)
130 kg: Majoros Ármin Mózes (ESMTK)

Kötöttfogású csapatpontverseny:
1. Budapesti Honvéd SE
2. ESMTK
3. Ceglédi VSE

A felnőtt kötöttfogású válogató verseny teljes eredménylistáját ITT lehet megtekinteni!

A szabadfogású válogató győztesei:
57 kg: Vilhelm Richárd (Újpesti TE)
61 kg: Molnár József (Kecskeméti TE)
65 kg: Lukács Norbert (Budapesti Honvéd SE)
70 kg: Gulyás Zsombor (Pénzügyőr SE)
74 kg: Szabó Noé (Vasas SC)
86 kg: Nagy Mihály (ESMTK)
97 kg: Szmik Attila (Budapesti Honvéd SE)
125 kg: Ligeti Dániel (Haladás VSE)

A felnőtt szabadfogású válogató verseny teljes eredménylistáját ITT lehet megtekinteni!

Szabadfogású csapatpontverseny:
1. ESMTK
2. Újpesti TE
3. Haladás VSE

A versenyeken közreműködő bírók: Péteri László (elnök), Pál Szabolcs, Palásti Tibor, Kismóni János, Weisz György, Lőrik Zsombor, Tóth János, Szabó Bence, Szél Dávid, Rögler Gábor, Szántóné Csánó Zsófia, Gogolák Ibolya (versenyiroda), Fék Szabolcs (versenyiroda). A Honvédban megrendezett válogatón az országos bírók vizsgán vettek részt.

Hírek  »



Támogatóink