Következő Esemény
II. korcsoportos szabadfogású diákolimpia
Hajdúszoboszló, Rákóczi utca 60. - 2017-09-23 10:30

U23-as világbajnokság
Már csak 61 nap!  
  

Kedves Barátaim!
Az új elnökség megválasztásával egyben új időszak is kezdődik a hazai birkózótársadalom életében, mert meggyőződésem, hogy más alapokra kell helyeznünk a birkózósportot.  Ebben a munkában mindenkinek az együttműködésére számítok – a kis szakosztályoktól kezdve a nagy klubokig, hiszen tudjuk, hogy számos lényeges kérdés a műhelyekben dől el.

Ezt a szakmai tevékenységet még inkább segítenünk, támogatnunk kell. Az a szándékom, hogy a múlt eredményeinek, nagy bajnokainak megbecsülése mellett teremtsük meg a jelen birkózóinak, edzőinek a legideálisabb feltételeket, legyen szó az életpályamodellről vagy éppen a termek, csarnokok felújításáról.  Mindannyian szeretnénk, hogy a birkózás Magyarországon sokkal népszerűbb legyen, a sportágat és világklasszis sportolóinkat is minél szélesebb körben ismertessük meg az emberekkel. Ezt kulcsfontosságú kérdésnek tartom.

Kívánom magunknak a további sikereket. Amikor egy magyar birkózó feláll egy világversenyen a dobogóra, azt elsősorban magának köszönheti, ő harcolta ki, hogy a minél fényesebb érmet a nyakába akasszák. Azt hiszem azonban, hogy a vele, mellette dolgozó kis szakmai csapat nélkül nem juthatna ilyen messzire.

Erre számítok most, egy egyéni sportág csapatszellemére. Ahogy mondani szokták, egyedül nem megy. Csak Veletek!
Köszöntelek benneteket, és jó munkát kívánok a megalakuló elnökség nevében is.

Németh Szilárd
a Magyar Birkózó Szövetség elnöke



Támogatóink