Újra emelt fejjel – Lőrincz Viktor belelendült
2019-06-11

Lőrincz Viktor nagyon eltökélt, a tokiói olimpiáig meg sem akar állni. 

  • Elég nehezen találtam magamra a pesti vébé után – kezdte kis sóhajjal Viktor. -  Nagyon akartam bizonyítani, és ahogyan mondani szokás a nagy akarásnak nyögés lett a vége. „Rágörcsöltem” az egészre, és újra meg kellett találnom a motivációt, ami végül is könnyen ment, hiszen folyamatosan ott lebeg a szemem előtt a tokiói olimpián való részvétel lehetősége. Eszembe jutottak a nagy bajnokok, például Tamás, a testvérem. Hány és hány mélypontjuk volt? A nagy bajnokok a magaslatokról lesüllyednek a hullámvölgybe, de éppen az teszi őket naggyá, hogy újra meg újra képesek a csúcsra jutni. Képesek saját maguknak és a szakmának is bebizonyítani, hogy van visszaút a csúcs felé. Ilyen egyéniség Tomi mellett például Bácsi Peti is, aki a 2013-as vébé előtt megsérült, utána 2014-ben világbajnok lett, aztán Rióban kiharcolta az ötödik helyet. Arról nem is beszélve, hogy a pályafutása végén újra világbajnoki címet szerzett. A testvérem nagy sikereit, és a mélypontokat testközelből nézhettem végig, például a balsikerű riói olimpiát, de utána felment 77 kilóba, és újra hozta az érmeket. Az ő példájukból próbálok meríteni, én is olyan nagy bajnok akarok lenni, mint ők.

Az idén csak a feladatokra koncentrál, és ennek is köszönheti, hogy 2019-ben már három nemzetközi rangsorversenyt tudott megnyerni.

  • A következő állomás az Európa-játékok Minszkben, amelyet a világbajnokság főpróbájának tekintek – folytatta Viktor. – Szép sorjában akarok haladni.

Volt-e olyan, aki a budapesti világbajnokság után elparentált?

  • Biztos vagyok benne, hogy volt olyan, de az is biztos, hogy szemtől-szemben ezt soha nem mondta meg nekem senki. Nagyon jól ismerem az emberek reakcióit, hogy miképpen állnak az egészhez akkor, ha sikeres vagy, és mit mondanak, ha valami nem sikerül. Szerencsére a hozzám közel állók – például a klubom, a Honvéd – végig mellettem álltak, támogattak, amikor nem jött össze a budapesti világbajnokság. Nekem ez sokat számít, meg persze az is, hogy én mit akarok.

Melyik volt az első csalhatatlan jele annak, hogy Lőrincz Viktor 2019-ben ismét megújult? Talán a győri Magyar Nagydíj, amelyet az év elején megnyertél?

  • A három rangsor viadal közül egyértelműen a Magyar Nagydíj volt a legerősebb verseny, az pedig különösen fontos, hogy hazai pályán tudtam győzni. Ez egy alapvetően  új motiváció csak úgy, mint a másik két pontszerző verseny. Új úton indultunk el az edzőimmel, és ezek már visszajelzések akkor is, ha egyelőre a világversenyeken még nem tudtam bizonyítani a sikerességét. Nem vagyok annyira görcsös, mint tavaly, csak eltökélt, mert szeretném megmutatni, hogy a 2018-as Lőrincz Viktor más, mint a megújult idei. Nagyon sokat beszélgettünk erről Tomival, ami szintén segített abban, hogy felszabadultabban tudjak szőnyegre lépni. Vannak olyan fogások, amelyeket már évekkel ezelőtt is csináltam, de valahogyan nem fektettem rájuk elegendő hangsúlyt. Most újra elővettük ezeket, próbálgatom őket, és remekül működnek az új dolgokkal együtt. Állásból és lentről is jönnek az akciók, és  jórészt nem intéssel dőlnek el a meccseim. Korábban volt egy időszakom, amikor rendre az intések játszottak szerepet a mérkőzéseimen, de ezeket szeretném minimálisra csökkenteni. Elkerülném azokat a helyzeteket, amelyekben volt részem bőven, azaz ne a bírók kezében legyek. A bírók -  ha tetszik, ha nem - hozzátartoznak a birkózáshoz, de csak akkor tudok velük megküzdeni, ha egyértelmű akciókkal döntöm el a mérkőzéseket, és akkor ők nem tudnak belenyúlni a küzdelembe.

Teljesen egyértelmű, hogy a kazahsztáni világbajnokságon az olimpiai részvételi jog megszerzése az elsődleges cél, már csak azért is, mert akkor nyugodtan lehet egy éven át készülni a tokiói játékokra, nem kell feszülten végigcsinálni az alapozást. Lőrincz Viktor megcélozza a világbajnoki címet, de a dobogónál semmi esetre sem akarja alább adni.