Ezüst a zsákban – újra Budapesten a kötöttfogású válogatott
2017-11-13

Két versenyzőnk, a 80 kilóban (!) versenyző Lőrincz Tamás, valamint a 130 kilós Lám Bálint mindhárom mérkőzését megnyerte, de Korpási Bálint és Szabó László is közel állt a bravúrhoz. Mindenesetre Sike András szövetségi kapitány elégedetten értékelte Budapesten a moszkvai teljesítményünket:

  • Tényleg mindenkivel elégedett vagyok, mindannyian tudtak meccset nyerni, de nyilván ki kell emelni Lőrincz Tomi és Lám Bálint teljesítményét – mondta a szakember. – Tomi győzelmeinek értékét növeli, hogy nem is 75 kilóban, hanem a 80 kilogrammosok között nyert, és ez nagyon biztató a jövőre nézve, már csak azért is, mert az új súlycsoportokat tekintve ő majd 77 kilóban fog versenyezni.

Sike András utalt arra is, hogy minden válogatottból – így a miénkből is – hiányoztak kulcsemeberek, de ettől függetlenül le a kalappal a csapatunk előtt. Lőrincz Viktorral, Bácsi Péterrel, Kiss Balázzsal még erősebbek lehettünk volna. András az oroszok elleni döntő kapcsán hozzátette:

  • Két olyan meccset is vívtunk ellenük, amelyek talán ide is jöhettek volna. Az egyik ilyen a világbajnok Korpási Bálint mérkőzése volt a másik világbajnok Csingiz Labazanov ellen, amelyen nem született akció, és végül intésekkel dőlt el. Az oroszt hozták ki győztesnek... Szabó Laci sokáig 4-2-re vezetett az idei orosz bajnok Kodzokovval szemben, onnan tudott 6-4-re nyerni az orosz. Ha ez a két meccs megvan, akkor összességében 4-4 a végeredmény. A házigazdák kemény csapattal álltak szőnyegre, világbajnokokkal, érmesekkel, „csak” a sérült olimpiai bajnok Csakvetadze és a másik riói aranyérmes Vlaszov, valamint az Európa-bajnok Csehirkin hiányzott.

Lőrincz Tamás nemrég a 66 kilósok mezőnyében aratott zajos sikereket, majd az idén májusban az újvidéki Európa-bajnokságon már a 75 kilósoknál állt fel a dobogóra, Moszkvában pedig a 80 kilogrammosok között előbb grúz, majd fehérorosz elenfelét győzte le, és a végén csattant az ostor: a döntőben 3-1-re verte meg a súlycsoport jelenlegi világbajnokát, Ramazan Abacsarajevet, aki Budapesten lett aranyérmes!

  • Teljesen véletlenül alakult úgy, hogy a 80 kilóban fogok birkózni, ugyanis az utolsó pillanatban tudtuk meg, hogy nem hat súlycsoport lesz – amire készültünk -, hanem nyolc, és az volt a szerencse, hogy a 66-ba két embert neveztünk, Balatoni Bence felment 71-be, én pedig mentem a 80 kilósokhoz, Korpási Bálint 75 kilóban küzdött – mesélte Szöcsi az előzményeket. – Nahát, mondtam magamban, milyen pofátlanság ez részemről, hogy most 80 kilóbam birkózom, miután tavaly még csak 66-os voltam. Végül is úgy voltam vele, hogy legalább nem kell fogynom, gyerünk, nyomjuk a 80-at. Elég jól alakult az egész. A grúz – fehérorosz kettőst nem ismertem, elég kellemetlen ellenfelek voltak, kicsit megszenvedtem velük, de aztán a végén az orosz ellen alakult leginkább úgy, ahogyan én akartam. Nagyon örültem ennek a skalpnak, főleg a jövőt tekintve, de majd a 77 kiló lesz az én súlycsoportom. 

Világbajnoki címvédőt vertél meg. Hogyan viselkedett veled, tartott tőled, vagy esetleg kicsit lekezelt?

  • Kaptam tőle egy nagy fülest a meccs végén, hogy tudjam, hol a helyem – mondta Szöcsi a rá jellemző finom kajánsággal. - Ez azért azt jelzi, hogy nem volt boldog ezzel a számára bosszantó vereséggel. Én igen... Fontos volt, hogy rá tudtam kényszeríteni az akaratomat, a szünet után fél perccel megleptem, csináltam egy akciót, az előnyt pedig megtartottam a végéig.

Tudom, hogy nem szenvedsz önbizalomhiányban, de azért a 80 kilóban aratott három moszkvai győzelmed nyilván tovább erősít. Így van?

  • Azt mutatta, hogy van még keresnivalóm, tudok továbbfejlődni, és amíg ez így van, az arra biztat, hogy maradjak még egy kicsit, még menjek el edzőtáborba, még hozzam oda a táskámat, mert van még benne valami. Igen, valahogy ebben erősített meg a moszkvai verseny.

És mi lesz a budapestivel? A jövő évi világbajnokságra gondolok.

  • Addig mindenképpen megyek előre, szeretnék szőnyegre állni, ami pedig a tokiói olimpiát illeti, remélem, az sem marad ki a pályafutásomban...

Lám Bálint számára többszörösen is emlékezetes marad a moszkvai verseny, és nem kizárólag az elért eredmény, a megnyert három mérkőzés miatt. Úgy érzi, jó úton jár, és arról is mesél, milyen áldásos lehet, ha éppenséggel nincsen internet-hozzáférés. 

  • Annak örültem, hogy a nehézsúlyú szinthez mérve szépen tudtam birkózni – kezdte Bálint. – Taktikusan dolgoztam a szőnyegen, és betartottam azokat az edzői utasításokat, amelyeket itthon megbeszéltünk a klubomban, a Honvédnál. 

A három sikered közül az orosz elleni győzelmed a legértékesebb?

  • Azt nem tudom, de vele szemben volt a legnehezebb dolgom, az biztos, hogy őt éreztem a legjobbnak a három ellenfelemből. Óriási taktikai csatát vívtunk, ebbe a meccsbe fáradtam bele a legjobban, nekem az orosz ellen sokkal jobban kellett mennem, hogy engem ne intsenek meg.

Milyen úton jársz, sikerült-e végérvényesen „rendet raknod” a fejedben, a birkózással kapcsolatos gondolataidban?

  • Azt hiszem, jó úton járok, és ebben nagy segítségemre volt a Honvéddal jó kapcsolatban álló szabadbattyáni birkózó baráti kör. Velük is, és a Honvéd vezetőségével is sokat beszélgettünk. Rengeteget segítettek a vébé környékén felmerült nehézségek feloldásában, az ő közreműködésükkel átlendültem ezen az időszakon. Hozzáteszem, nagyon élénk a klubélet nálunk, hál’istennek.

Új folyamat indult el tehát Lám Bálint pályafutásában, hiszen egyszerre két csapat tanítja őt.

  • Úgy fogalmaznék, hogy ez már egy új időszámítás az én értelmezésemben. 

Tehát egyértelműen a tiéd a válogatott meze nehézsúlyban?

  • Ez még nem egészen így van. Jönnek majd a válogatók, amelyeket meg akarom nyerni, de majd a kapitány dönt, hogy valóban én leszek-e a válogatott a súlycsoportomban. Bízom benne, hogy a mostanában elért nemzetközi eredményeim alapot adnak arra, hogy bekerülhessek az Európa-bajnoki csapatba. 

Valóban, a moszkvai Európa Kupa érv lehet Bálint mellett, aki nemcsak ezért gondol vissza jólesőn az orosz fővárosban eltöltött hétvégére, hanem más miatt is.

  • Nem indultak biztatóan a dolgok, mert amikor kimentünk, a csapat egy része betegeskedett – folytatta az Eb-ezüstérmes óriás. – Én is lázasan utaztam oda, begyulladt, elfertőződött az egyik sebem, és például Szabó Lacika sem volt egészséges, de elvállaltuk, gondoltuk, hogy Moszkvában majd meggyógyulunk. Köhécseltünk jobbra-balra, az egyiknek ez fájt,a másiknak az fájt, egyszóval nem volt felhőtlen a hangulatunk, de ott történt valami. A meccseink között hosszú órák teltek el, birkóztunk, lejöttünk a szőnyegről, és a bemelegítő teremben várakoztunk, ott ültünk le. Csak hát akadt egy bökkenő: nem volt internet a teremben. Nem tudtuk használni a ketyeréinket, könyvet nem vittünk magunkkal, most akkor jön az unatkozás? Az történt, hogy elkezdtünk beszélgetni. Milyen furcsa ez a világ, kényszerűségből le kell tenned a telefonodat, és akkor egymás felé fordulunk. Fantasztikus hangulat kerekedett, beszélgettünk, jókat nevettünk, és meg kell mondanom, hogy végül ez lett az utóbbi évek legjobb hangulatú versenye. Nagyon-nagyon pozitív élményekkel jöttünk haza.

Hát, valahogyan így esett a „csapatépítő tréning”, pedig a társaság zöme évek óta együtt versenyez, együtt edzőtáborozik, de mégis. Hosszú évtizedekkel ezelőtt alakult, és azóta is működik egy kiváló énekegyüttes, amely a Vox Humana nevet viseli. Emberi hang. Hiányzik. A beszélgetés is – okostelefon nélkül. Van remény?...