A Presztízs Sport beszélgetett az olimpiai bajnok Majoros Istvánnal
2017-11-10

“Rovantunkban egy-egy híres magyar sportszemélyiséget faggatunk pályafutása legemlékezetesebb pillanatairól, mégpedig öt melléknév “bűvkörében”. Így aztán magtudhatjuk, kinek melyik sportélménye volt a legkeményebb, legkeserűbb, legkiválóbb, legkiborítóbb és legkalandosabb. Ez alkalommal Athén olimpiai bajnoka, az Európa-bajnok és világbajnoki bronzérmes birkózóklasszis, Majoros István mesélt mérföldkőnek tekinthető pillanatairól.

1. KEMÉNY - a fogcsikorgatva kiharcolt siker
2004. április 28-29., Újvidék (Szerbia), kötöttfogású birkózó olimpiai kvalifikációs torna, 55 kg, 3. hely

Hát igen, keményből körülbelül nyolcezer darab volt. A pályafutásom versenyeinek és meccseinek a hetven-nyolcvan százaléka ilyen, de ez maradt meg a leginkább. Nagyrészt szovjet utódállambeli versenyzőkkel kellett birkóznom, és az első három meccsen nem lehetett kikapni, mert akkor ugrott a kvóta, és ez nagy teher volt. A másik, ami miatt ez megmaradt, az a fogyasztás, tizenhárom kilót kellett fogynom két hét alatt. A közép- és a kis súlyú birkózókon körülbelül négy százalék zsír van - egy átlagemberen 28-30 -, ezért ezért nekünk folyadékból kell fogyni, amit körülbelül úgy kell elképzelni, mint egy növényt, mely nem kap vizet, és emiatt kiszárad. Majd a mérlegelés után már a másnapi első meccsre 6-8, akár 10 kilót is fel lehet szedni, mert ez mind folyadék. Az első fordulóban, még a szovjet utódállambeliek előtt birkóztam egy indiaival, akiről azt hittem, hogy szerényebb képességű. Mint kiderült, elég ügyes srác volt, nyögvenyelősen vertem meg 3-0-ra. Majd jött egy orosz, 4-2-vel győztem le egy döcögős meccsen, a kvótáért pedig egy kazah versenyző ellen nyertem a legkisebb különbséggel, 2-1-re. Ezután annyira örültem a kvótának, hogy kicsit leengedtem, és kikaptam egy török fiútól a döntőbe jutásért. Hiba volt, nem szoktam ilyet csinálni. Végül pedig egy grúzt vertem meg, és így lettem bronzérmes. Egy ilyen versenyen 40-50 percenként vannak a mérkőzések, és olyan terhelést kap az ember, hogy azt lehetetlen kipihenni, ráadásul ott volt előtte még a fogyasztás is, úgyhogy itt fizikailag nagyon elfáradtam a végére.

2. KESERŰ - amikor nehéz volt felállni a padlóról
2000. szeptember 24-27., Sydney (Ausztrália) XXVII. nyári olimpiai játékok, kötöttfogású birkózás, 58 kg, 18. hely

Inkább versenyt mondok, mert a meccseken azért  túlteszi magát az ember, és próbálja elfelejteni. Sydney-be már Európa-bajnokként érkeztem, és az volt az elvárásom magammal szemben, hogy dobogón végezzek. Mondjuk, az 58 kilós mezőny abban az időben nagyon erős volt, de ettől függetlenül nagy eredményre készültem. Ehhez képest két forduló után búcsúzni kényszerültem, így a futottak még mezőnyében végeztem. Az embernek mindig az olimpia a legfontosabb, úgyhogy ez nagy csalódás volt. Talán többet edzettem a kelleténél, szerintem nem tartottam elég pihenőt, ezért a formába hozás sem úgy sikerült, ahogyan kellett volna. Az utolsó két hétben úgy voltam vele, hogy nem pihenek, és ez aztán a visszájára fordult. Az olimpia után még az is megfordult a fejemben, hogy abbahagyom. Persze ez hirtelen harag volt, de ez sokaknál előfordul, mert azt szokták mondani, hogy négy évet készül az ember egy olimpiára, ami nem igaz, mert tízéves korától készül, és ez kicsit több, mint négy év. Ezért aztán ha lemegy egy olimpiai ciklus, amit becsülettel végigdolgozik az ember, és nem sikerül, akkor van olyan, hogy dacból úgy gondolja, hogy abbahagyja. Aztán aludtam rá egyet-kettőt, és úgy voltam vele, hogy kivárom még Athént, ott pedig hál’ istennek, sikerült nyernem.

3. KIVÁLÓ - amikor egyszerűen minden sikerült
2000. április 14., Moszkva (Oroszország), kötöttfogású birkózó-Európa-bajnokság, 58 kg, 1. hely

Az ilyen nagyon ritka, főleg a nem ciklikus sportokban, ahol nem ugyanazt a mozgásformát végzed folyamatosan. Itt minden kiszámíthatatlan: az ellenfél - hogy milyen lábbal kel fel -, hogy én milyen formában vagyok, egyáltalán fekszik-e a stílusa. Ezért ez egy kicsit más. Nekem kétszer-háromszor volt ilyen világversenyem, közülük az egyik a moszkvai Európa-bajnokság volt, ahol mindenkit szinte simán vertem, és Európa-bajnok lettem. Ráadásul a korszak - súlycsoporttól függetlenül - magasan kiemelkedő két birkózója, Hamza Yerlikaya és Armen Nazaryan egyaránt részt vett az Eb-n (mindketten kétszeres olimpiai bajnokok és többszörös világbajnokok). Utóbbi velem volt egy súlycsoportban, és sikerült őt a döntőben megvernem. Ott tényleg minden klappolt. Ehhez az állapothoz nagyon sokat kell edzeni, és igazából a formaidőzítésen meg a fogyasztáson múlik. Ha ez a kettő sikerül, akkor nagy átlagban jól birkózik az ember. De ezt nagyon nehéz összehozni, hiszen fogyasztásnál nem nagyon tudsz figyelni a formaidőzítésre, mivel azzal foglalkozol, hogy egyáltalán túléld. Ha mégis sikerül mindkettő, akkor tényleg nagyon jó minden.

4. KIBORÍTÓ - amikor gyorsan emelkedett a vérnyomás
2000. szeptember 24-27., Sydney (Ausztrália) XXVII. nyári olimpiai játékok, kötöttfogású birkózás, 58 kg, 18. hely

Ez azért érdekes, mert persze sok ilyen kiborító dolog volt, de én akkor mindig magamban kerestem a hibát. Volt ugyan, hogy a bírók olyat ítéltek, ami nekem nem tetszett, de úgy voltam vele, hogy ha háborgok, akkor legközelebb egy versenyen visszaadják, tehát nem foglalkoztam ezekkel. Magamra persze sokszor dühös voltam, de erre megint csak az olimpiát kell mondanom, mert a saját hibámból túl sokat edzettem a végén. Egy grúztól és egy iránitól kaptam ki, előtte három hónappal megvertem mindkettőjüket. Fásult voltam, és nem tudtam koncentrálni, emiatt akkor nagyon dühös voltam magamra, de az is jó tanulópénz volt.

5. KALANDOS - amikor az őrület volt az úr
2006. szeptember 25 - október 1., Kanton (Kína) birkózó-világbajnokság, kötöttfogás, 55 kg., kiesés a harmadik mérkőzésen

Ez volt az utolsó versenyem. Kaotikus volt a rendezés, a kínaiak nem nagyon érezték a ritmust. Vége volt a délelőtti programnak, elmentem abba a szállodába ebédelni, ahol laktunk. A busznak három órakor kellett visszaindulnia a verseny helyszínére, mivel fél ötkor kezdődött a délutáni program. Elindultunk háromkor, és fél ötkor még a buszon ültem. A német, akivel birkóztam volna - és akit nagy valószínűséggel megvertem volna - ott állt a szőnyegen, én meg a buszon várakoztam. Komáromi Tibor, a szövetségi kapitány enyhén volt mérges csak… Öt perccel lekéstem a mérkőzést, addig már szólítottak háromszor, és mivel nem jelentem meg, a szabályoknak megfelelően kihirdették a győztest, így a buszon búcsúztam el a pályafutásomtól. Ráadásul úgy, hogy nem az én hibám volt, hanem a rendezésé. Huszonkét év alatt indultam pár száz meccsen, és csak egyszer fordult elő ilyen, mégpedig a legutolsón. Úgy éreztem, ez már jelzésértékű: lehet, hogy fent valaki azt akarja, hogy hagyjam abba a birkózást. Mondták a csapatból, hogy miért nem szálltam le a buszról, erre azt válaszoltam, hogy akkor még most is utcaseprő lennék Kinában, mert eltévedtem volna. Olyan sikátorok vannak, hogyha leszállok, biztosan soha nem találok vissza a szállodába. Kicsit balfácánok voltak a rendezésben, de még az is lehet, hogy tanultak belőle, hiszen aztán az olimpiát nagyon jól megcsinálták."