Cikk keresés:    

Torba 45 másodperccel a vége előtt még vezetett, ám végül ötödik lett

2019. 10. 31., írta: Tollár Dániel, fotót készítette: MG, cikket feltöltötte: Tollár Dániel

Mindkét vigaszági mérkőzésén győzött, így Torba Erik révén lesz magyar érdekeltség a budapesti U23-as birkózó-világbajnokság hatodik versenynapjának esti programjában. A Honvéd Ej-ezüstérmese a grúz vereség után bolgárt, majd kazahot győzött le, a bronzcsatában pedig orosszal nézett farkasszemet. Erik 45 másodperccel a vége előtt még vezetett, ám ekkor az orosz akciózott és végül 6-3-al megnyerte Torba elől a bronzérmet. Eközben Rácz Richárd nem tudott javítani a vigaszágon, vereség után búcsúzott, akárcsak a pénteki napon záró Lévai Zoltán, Papp Bertalan és Érsek Róbert is.

A magyar versenyzők mérkőzései:

Selejtezők:
55 kg: Jemin Szefersaev (orosz) - Rácz Richárd 8-0
- az orosz a döntőig meg sem állt, Rácz vigaszágra került

63 kg: Levani Kavdzsaradze (grúz) - Torba Erik 7-5
- a grúz egészen a döntőig birkózta magát, így Torba vigaszágas lett

130 kg: Érsek Róbert – Georgij Gadzsinov (orosz) 3-2
- a japánt legyőző horvát következik a nyolcaddöntőben

Nyolcaddöntők:
77 kg: Lévai Zoltán – Mohamed Halil (egyiptomi) 7-1
- az iránit és kirgizt legyőző kazah következik a negyeddöntőben

87 kg: Papp Bertalan – Nicu Ojog (román) 6-0
- a kirgizt legyőző kubai jön a negyeddöntőben

130 kg: Érsek Róbert - Ante Milkovic (horvát) 6-1
- a török Yildirim jön a negyeddöntőben

Negyeddöntők:
77 kg: Tamerlan Sadukajev (kazah) - Lévai Zoltán 2-1
- a kazah nem került döntőbe, miután kikapott az orosztól, így Lévai kiesett

87 kg: Daniel Gregorich Hechavarria (kubai) - Papp Bertalan 5-0
- a kubait a grúz verte az elődöntőben, így Papp búcsúzott

130 kg: Osman Yilidirim (török) - Érsek Róbert tus 4-0-nál
- óriási meglepetésre a török nem került döntőben, így Érsek kiesett

Vigaszági mérkőzések:
55 kg: Norajr Hahojan (örmény) - Rácz Richárd 8-0
63 kg: Torba Erik - Nikalasz Szulev (bolgár) 5-1
63 kg: Torba Erik - Jemar Fidahmetov (kazah) 10-6

Bronzmérkőzés:
63 kg: Fadisz Valitov (orosz) - Torba Erik 6-3

---------------------------------------------------------------------------------------

A pénteki súlycsoportok végeredményei:

55 kg (19 induló). Döntő: Ogava – Sefersajev 4-3
U23-as világbajnok: Sota Ogava (Japán)
2. Jemin Sefersajev (Oroszország)
3. Ekrem Ozturk (Törökország) és Zaur Alijev (Azerbajdzsán)
5. Makszim Viszockij (Izrael) és Norajr Hahojan (Örményország)
... 19. Rácz Richárd (Magyarország)

63 kg (19 induló). Döntő: Dalhani – Kavdzsaradze 7-6
U23-as világbajnok: Mejszam Dalhani (Irán)
2. Levani Kavdzsaradze (Grúzia)
3. Makszim Nehoda (Fehéroroszország) és Fadisz Valitov (Oroszország)
5. Mehmet Ceker (Törökország) és TORBA ERIK (MAGYARORSZÁG)

77 kg (27 induló). Döntő: Opijev – Szakuraba 3-1
U23-as világbajnok: Iszlam Opijev (Oroszország)
2. Kodaj Szakuraba (Japán)
3. Tamerlan Sadukajev (Kazahsztán) és Serkan Akkoyun (Törökország)
5. Beka Mamukasvili (Grúzia) és Szajan Szajan (India)
... 13. Lévai Zoltán (Magyarország)

87 kg (26 induló). Döntő: Novikov – Hecurjani 6-1
U23-as világbajnok: Szemen Novikov (Ukrajna)
2. Gurami Hecurjani (Grúzia)
3. Daniel Gregorich Hechavarria (Kuba) és Kiril Maszkevics (Fehéroroszország)
5. Vaag Margarijan (Oroszország) és Ivan Huklek (Horvátország)
... 13. Papp Bertalan (Magyarország)

130 kg (19 induló). Döntő: Juszofijamadcsali – Pataridze (mérkőzés nélkül)
U23-as világbajnok: Aljakbar Juszofijamadcsali
2. Zvjadi Pataridze (Grúzia)
3. David Ovaszapjan (Örményország) és Osman Yildirim (Törökország)
5. Manszur Sadukajev (Kazahsztán) és Konsta Maeenpaeae (Finnország)
... 7. Érsek Róbert (Magyarország)

    

---------------------------------------------------------------------------------------

A pénteki versenynap programja:
10.30 – 16.00 Selejtező mérkőzések
17.15 – 18.00 Elődöntő mérkőzések
ÉLŐ: https://unitedworldwrestling.org/event/u23-senior-world-championships
A világbajnokság ideje alatt ingyenes a belépés a Ludovika Arénába!
---------------------------------------------------------------------------------------

A sorsolás:

55 kg (19 induló). Rácz Richárd (Orosházi SBK)
A súlycsoport teljes sorsolását ITT lehet megtekinteni!

  • Selejtező: Jemin Szefersaev (orosz)

Az ágára sorsolt még: Curcumia (grúz), Alijev (azeri), Bekbolatov (kazah), Koontz (amerikai), Hahojan (örmény), Freni (olasz), Halakurki (indiai), Zaverajlov (ukrán), Kolompár (szerb).

63 kg (19 induló). Torba Erik (Budapesti Honvéd SE)
A súlycsoport teljes sorsolását ITT lehet megtekinteni!

  • Selejtező: Levani Kavdzsaradze (grúz)

Az ágára sorsolt még: Acsilov (türkmén), Valitov (orosz), Ding (kínai), Liaugminas (litván), Szulev (bolgár), Roberts (amerikai), FIdahmetov (kazah), Correia (portugál), Talantbek (kirgiz).

77 kg (27 induló). Lévai Zoltán (Budapesti Honvéd SE)
A súlycsoport teljes sorsolását ITT lehet megtekinteni!

  • Nyolcaddöntő: Mohamed Halil (egyiptomi) vagy Matias Lipasti (finn)

Az ágára sorsolt még: Ovezdurdijev (türkmén), Nikiforidisz (görög), Mamukasvili (grúz), Opijev (orosz), Pogoszjan (örmény), Ilijaz Ulu (kirgiz), Sadukajev (kazah), Noruzi (iráni).

87 kg (26 induló). Papp Bertalan (BVSC-Zugló)
A súlycsoport teljes sorsolását ITT lehet megtekinteni!

  • Nyolcaddöntő: Nicu Ojog (román)

Az ágára sorsolt még: Gregorich (kubai), Ajtbekov (kirgiz), Hecurjani (grúz), Margarijan (orosz), Naszukava (japán), Szymonowicz (lengyel), Jegikjan (örmény), Musszin (kazah).

130 kg (19 induló). Érsek Róbert (Budapesti Honvéd SE)
A súlycsoport teljes sorsolását ITT lehet megtekinteni!

  • Selejtező: Georgij Gadzsinov (orosz)

Az ágára sorsolt még: Juszofijamd (iráni), Maenpaeae (finn), Richter (német), Kremenijev (ukrán), Yildirim (török), Orndorff (amerikai), Poonia (indiai), Milkovic (horvát), Bancsi (japán).