Cikk keresés:    

Szófiában is segíthetnek

2021. 05. 02., írta: Krasznai Bence, fotót készítette: RT, cikket feltöltötte: Tollár Dániel

Különleges megtiszteltetés érte a Magyar Birkózó Szövetség (MBSZ) orvosi bizottságának két tagját, Dr. Molnár Szabolcsot és Kőrösi Évát: a Nemzetközi Birkózó Szövetség (UWW) elnöke, Nenad Lalovics „szolgálatra szólította fel” őket.

„Mission order”, tehát „küldetésparancs” – ez állt a Nenad Lalovics által Dr. Molnár Szabolcsnak és Kőrösi Évának küldött levél címében. A két szakembernek a jövő csütörtökön, Szófiában kezdődő olimpiai világkvalifikációs versenyen van jelenése, mégpedig azért, hogy felügyeljék a koronavírus-járvány miatt alkalmazandó protokollt, s döntéseket hozzanak az „éles” helyzetekben. A választás azért esett rájuk, mert kiemelkedő munkát végeztek a márciusban, Budapesten rendezett európai ötkarikás kvalifikációs viadalon. 

  • „Magyarországon a harmadik hullám csúcsán rendeztük a versenyt, épp emiatt extra nyomás nehezedett ránk – emlékszik vissza Dr. Molnár Szabolcs. – Rendkívül szigorú, határozott és felelősségteljes döntéseket kellett hoznunk. Úgy, hogy végül egészségügyi és sportdiplomáciai probléma nélkül zártuk az eseményt, és ez fantasztikus. Mindent kontroll alatt tartottunk, a nemzetközi szövetség képviselői pedig látták, hogy ésszel dolgozunk, szóval felkértek minket arra, hogy utazzunk Bulgáriába, s ugyanazt a munkát végezzük, amelyet a fővárosunkban.”

A szakember orvosparancsnokként tevékenykedett a BOK-csarnokban, ahol valóban adódtak olyan helyzetek, amelyekben észszerűen kellett határozni.

  • „Az egyik, akár olimpiai éremre is esélyes török sportoló első helyszíni koronavírustesztje (PCR) pozitív lett – így Molnár. – Olyan birkózóról van szó, aki már dokumentáltan átesett a fertőzésen, és hetvenkét órán belül adott két negatív PCR-teszttel érkezett Magyarországra, szóval a szakmai eljárásrend szerint nem tekinthető fertőzöttnek. De mivel a mintája nem ezt bizonyította, automatikusan ki kellett volna zárni őt a versenyből. Szem előtt kell tartani, hogy a monitor előtt nem dönthetünk sportolói sorsokról. Felvettük az úgynevezett COVID-19 anamnesist, fizikális vizsgálatot és antigéntesztet (negatív eredménnyel) végeztünk. Még egy PCR-teszt készült, s az eredmény akkor már negatív lett… Folyamatosan változó szituációkhoz alkalmazkodtunk rögtön, s ítéltük meg helyesen a helyzeteket. Példát állítottunk a világnak. Már nagyon várjuk, hogy Bulgáriában is segíthessünk!”

Dr. Molnár Szabolcs kifejtette, ők dolgozták ki azt a védekezési protokollt, amelyet az UWW használ jelenleg a versenyek rendezésekor.

  • „Az MBSZ orvosszakmai háttere kiváló, remek csapat a miénk, csak birkózó múlttal rendelkező szakembereink vannak és erre rendkívül büszkék vagyunk!”