Cikk keresés:    

Serdülő Eb-válogató három szakágban a KIMBA-n

2021. 05. 01., írta: Tollár Dániel, fotót készítette: Internet, cikket feltöltötte: Tollár Dániel

A csepeli Kozma István Magyar Birkózó Akadémián rendezték meg az év első válogató versenyét, melyre a serdülő korosztályban került sor. Szombaton a lányok mellett kötöttfogású fiúk mérték össze tudásukat, míg vasárnap a szabadfogású fiúké volt a főszerep.

Május első napjáig kellett várni a 2021-es év első válogatójára, melyet a rohamosan közeledő serdülő Európa-bajnokságra írt ki az MBSZ szakmai bizottsága. A szombati megmérettetésen a lányoknál 52-en, a kötöttfogású fiúknál pedig 124-en, míg vasárnap a szabadfogásúaknál 106-an próbáltak szerencsét.

A lányoknál többnyire egy-egy mérkőzések, valamint körmérkőzések döntöttek az érmek sorsáról, a fiúknál azonban több kategóriában is népes mezőny gyűlt össze.

A kiosztott aranyérmekből végül a lányoknál kettőt-kettőt az OSBK, az Érd és a DVTK vihetett haza, míg a kötöttfogású fiúknál a Diósgyőr ugyancsak duplázni tudott, valamint az ESMTK a Vasas és a Budapesti Honvéd csapata szintén két arannyal gazdagodott. Másnap a szabadfogású fiúk versenyében az ESMTK, a Vasas és az Újpest is két győztest ünnepelhetett.

A sportesemény azon résztvevői, akik nem rendelkeztek védettségi igazolvánnyal, vagy 48 óránál nem régebbi negatív PCR teszttel, azoknak kötelező helyszíni gyorsteszten kellett átesniük.

A női súlycsoportok győztesei:
33 kg: Macsári Krisztina (Orosházi SBK)
36 kg: Wlach Tifani (Esztergomi BSE)
39 kg: Szűcs Letícia (Orosházi SBK)
42 kg: Kapuvári Liliána (Újpesti TE)
46 kg: Czeglédi Emese (FTC)
50 kg: Kósik Evelin (Diósgyőri VTK)
54 kg: Kaszás Elza (Érdi Spartacus)
58 kg: Baljer Kitti (Érdi Spartacus)
62 kg: Pupp Viktória (DKSE)
66 kg: Kollár Alexandra (Dorogi NC)
+ 66 kg: Huszár Regina (ESMTK)

Csapatpontverseny:
1. Orosházi SBK 28 pont
2. Érdi Spartacus 14 pont
3. Diósgyőri VTK 12 pont

A serdülő női válogató teljes eredménylistáját ITT lehet megtekinteni!

A kötöttfogású súlycsoportok győztesei:
38 kg: László Mózes (ESMTK)
41 kg: Zsitovoz Petro (ESMTK)
44 kg: Fige Levente (Csepp-L)
48 kg: Tótok Péter (Vasas SC)
52 kg: Gáspár Bálint (Bócsai BLSE)
57 kg: Józsa Attila (Budapesti Honvéd)
62 kg: Czuczor Dominik (Budapesti Honvéd)
68 kg: Oross Ádám (Diósgyőri VTK)
75 kg: Veress Bence (Vasas SC)
85 kg: Bíró Balázs (Diósgyőri VTK)
+ 85 kg: Kovács Márk (Dorogi NC)

Csapatpontverseny:
1. ESMTK 44 pont
2. Vasas SC 22 pont (több aranyérem)
3. FTC 22 pont

A serdülő kötöttfogású válogató teljes eredménylistáját ITT lehet megtekinteni!

A szabadfogású súlycsoportok győztesei:
38 kg: Donkó Lehel (Abonyi BC)
41 kg: Jaszinszkij Jurij (ESMTK)
44 kg: Olasz Bende (ESMTK)
48 kg: Arszunkaev Ahmad (Vasas SC)
52 kg: Szilágyi György (Újpesti TE)
57 kg: Scheuring Vilmos (FTC)
62 kg: Laposa Márk (Újpesti TE)
68 kg: Pőcze Bence (Kanizsai BSE)
75 kg: Veress Bence (Vasas SC)
85 kg: Cseh Balázs (Dr. Papp László BSE Szentes)
+ 85 kg: Fábián Bálint (Haladás VSE)

Csapatpontverseny:
1. ESMTK 34 pont
2. Vasas SC 24 pont
3. Csepeli BC 22 pont

A serdülő szabadfogású válogató teljes eredménylistáját ITT lehet megtekinteni!

A versenyeken közreműködő bírók: Szabó Bence (elnök), Asztalos Bálint (elnök), Szántóné Csánó Zsófia, Csík Annamária, Szél Dávid, Lőrik Zsombor, Makula Tamás, Lukács Imre, Kismóni Móric, Kajtán Olivér, Major Sándor, Várvédy Zsolt, Szarka Imre. Versenyiroda: Starosciák Tamás, Kajtán Petra, Tollár Dániel.