Cikk keresés:    

Magyar sikerek a strandbirkózó-világrangsorversenyen

2022. 05. 29., írta: Tollár Dániel, fotót készítette: Internet, cikket feltöltötte: Tollár Dániel

Több, mint tíz ország birkózói, köztük öt magyar versenyző is homokba szállt a törökországi Ortaca városban megrendezett idei első UWW-s strandbirkózó-világrangsoron. A magyar küldöttség négy érmet és egy különdíjat is szerzett.

Sükösd Attila vezetésével öt válogatott versenyzőnk is szerencsét próbált az idei első strandbirkózó-világrangsorversenyen Törökországban, a Sarigerme strandon.

A felnőtt megmérettetésen a nőknél Réczi Bianka (50 kg), Szabó Nikolett (60 kg) és Felhő Viktória (70 kg) képviselte a magyar színeket, míg a férfiaknál Vida Csaba (80 kg) és Püspöki Patrik (90 kg) révén volt érdekeltség.

A hölgyeknél az 50 kilogrammos Réczi Bianka a hat fős mezőnyben egy törököt legyőzött a csoportmérkőzései során, ugyanakkor a junior Európa-bajnok románnal nem bírt, akárcsak egy újabb török versenyzővel az elődöntőben, valamint az indiaival a bronzcsatában, így negyedik lett.

A tatabányai versenyző a dobogóról ugyan lecsúszott, azonban ennek ellenére sem maradt díj nélkül, hiszen az ő akcióját választották a női verseny legszebb dobásának.

Egy súlycsoporttal feljebb az U23-as Eb-ötödik Szabó Nikolett a tizenegy fős mezőnyben románt és franciát győzött le a csoportmérkőzések során, a törökkel azonban nem bírt, viszont így is csoportelsőként jutott tovább, hiszen körbeverés alakult ki. Az elődöntőben az indiai túl nagy falatnak bizonyult a Fradi birkózójának, a bronzcsatában azonban a románt sikerült ismét legyőzni.

Felhő Viktória a nyolc fős kategóriában előbb a marokkóinál, majd a franciánál bizonyult jobbnak, ugyanakkor a román legyőzte őt, ám mivel az elődöntőben törököt múlt felül, így fináléba jutott, ahol a román másodjára is megverte, ezüstérmet szerzett.

Női eredményeink:
50 kg: 4. Réczi Bianka
60 kg: 3. Szabó Nikolett
70 kg: 2. Felhő Viktória

A férfiak versenyét a kecskeméti Vida Csaba remekül kezdte a tizenhárom fős súlycsoportban. A junior Eb-harmadik szabadfogású birkózó előbb görögöt, majd indiait, ukránt és tadzsikot győzött le a döntőbe vezető úton.

A fináléban a világ- és Európa-bajnoki bronzérmes grúz Nika Kentadzse sajnos jobbnak bizonyult Csabinál, aki így kénytelen volt beérni az ezüstéremmel.

Szintén a dobogó második fokára állhatott fel a tíz fős mezőnyben versenyző Püspök Patrik is. A bajai birkózó azerit, grúzt és indiait múlt felül a csoportban, majd az elődöntőben a törökkel is elbánt, azonban a fináléban az azerit nem tudta még egyszer legyőzni.

Férfi eredményeink:
80 kg: 2. Vida Csaba
90 kg: 2. Püspöki Patrik

A törökországi strandbirkózóversenyen Sleisz Gabriella nemzetközi bíróként képviselte Magyarországot.