Cikk keresés:    

Magyar bronzérmek a Gymnasiadén

2022. 06. 07., írta: Tollár Dániel, fotót készítette: Internet, cikket feltöltötte: Tollár Dániel

Akárcsak négy éve Marokkóban, így ezúttal is bekerült a birkózás a Gymnasiade programjába, amelyet idén Franciaország normadiai régiójában rendeztek meg május végén.

A magyar birkózócsapat mindhárom szakágban képviseltette magát, sőt, mi több, két (bronz)érmet is nyert az egy hétig tartó középiskolások világjátékán.

A női versenyben az Újpest U17-es vb-bronzérmes birkózója, Kapuvári Liliána képviselte színeinket a 49 kilogrammosok között, és a dobogó harmadik fokáig meg sem állt.

Lili ugyan a spanyol elleni vereséggel kezdte a versenyt, a folytatásban azonban kazahot vert, majd az elődöntőben újabb vereséget szenvedett a törökkel szemben, viszont a bronzért már legyőzte az amerikait, harmadik lett.

Ugyancsak a dobogó legkisebb fokán végzett a kötöttfogású 110 kilogrammos László Koppány Simon is. A Ferencváros fiatalja a románt és brazilt legyőzve bejutott a súlycsoport elődöntőjébe, ahol ugyan vereséget szenvedett az ukrántól, a bronzmérkőzésen már nem hibázott, ismét felül múlta brazil riválisát és harmadik helyen zárt.

A női 53 kilogrammos Tapodi Rebekának és a szabadfogású 92 kilogrammos Veress Bencének sajnos nem sikerült bizonyítani, mindketten két vesztes mérkőzéssel idő előtt búcsúzni kényszerültek a Gymnasiadétól.

Női eredményeink:
49 kg: 3. Kapuvári Liliána (Újpesti TE)
53 kg: 9. Tapodi Rebeka (Kiskunfélegyházi BSE-KIMBA)

Szabadfogású eredményünk:
92 kg: 7. Veress Bence (Vasas SC)

Kötöttfogású eredményünk:
110 kg: 3. László Koppány Simon (FTC-KIMBA)

Az U17-es megmérettetésen Kismóni Móric nemzetközi bíróként képviselte Magyarországot.