Cikk keresés:    

Letették az abonyi birkózó-edzőcsarnok alapkövét

2021. 10. 08., írta: MTI, fotót készítette: KA, cikket feltöltötte: Tollár Dániel

A Magyar Birkózószövetség (MBSZ) elnökének, Németh Szilárdnak és Sárfalvi Péter helyettes államtitkárnak jelenlétében pénteken letették Abonyban a helyi birkózó-edzőcsarnok alapkövét.

Németh Szilárd beszédében kiemelte, hogy 2010 előtt erről az alapkőletételről „még álmodni sem lehetett volna”, de 2010 után a kormány stratégiai ágazattá nyilvánította a sportot, és az azóta, „nem kis ellenszélben” meghozott döntéseknek köszönhető a mostani abonyi fejlesztés is.

  • „Nemcsak birkózócsarnokot építünk itt, hanem tornatermet is, tehát azt a létesítményt, amelyet majd délutánonként a birkózók vesznek birtokukba, délelőtt a gyerekek használhatják" – idézte Németh Szilárd szavait az MTI. 

Az elnök hozzátette, hogy az abonyi iskola az egyik legnagyobb erőforrás-tartaléka lesz a magyar birkózásnak.

A szövetség elnöke emlékeztetett rá, hogy a sportág nagy hagyományokkal rendelkezik Abonyban, a település szülötte többek között Varga János olimpiai, világ- és Európa-bajnok birkózó, a Nemzet Sportolója is, akiről a jövőben elnevezik az abonyi létesítményt.

  • „Ez a csarnok kétszárharmincöt millió forintért épül fel, ebből több mint kétszázmillió forint a magyar kormány támogatásával került ide, és itt kell kiemelnem, hogy 2015 óta hétmilliárd forint érkezett a Magyar Birkózó-szövetséghez infrastruktúrafejlesztésre” – mondta Németh Szilárd.

Az MBSZ elnöke arról is beszámolt, hogy az abonyi csarnokban 40 gyermek birkózhat két szőnyegen, a létesítmény teljes területe több mint 300 négyzetméter lesz.