Cikk keresés:    

Immár jobban megéri strandbirkózni

2020. 07. 11., írta: Krasznai Bence, fotót készítette: Internet, cikket feltöltötte: Tollár Dániel

A Magyar Birkózó Szövetség (MBSZ) arról döntött a héten, hogy a strandbirkózás fellendítésének érdekében megemeli a július 18-án rajtoló pénzdíjas országos bajnoki sorozat helyezettjeinek járó olimpiai pontokat.

A nemzetközi szövetség (UWW) azon dolgozik, hogy a strandbirkózás bekerüljön az olimpiai programba. Ennek érdekében az újratervezett versenynaptárba ütemezte az úgynevezett Beach Wrestling Series-t romániai és görögországi állomással, a 2022-es dakari ifjúsági olimpián pedig már biztosan ott lesz a női és a férfi strandbirkózás is.

Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság sportigazgatója a magyar csapat vezetőjeként vett részt Dohában az első Strandvilágjátékokon tavaly, ahol a strandbirkózás is a programba került, így testközelben szemlélhette a küzdelmeket.

„A dohai esemény egyik legkellemesebb színfoltja a strandbirkózás volt. Látványos, könnyen érthető, jól követhető, nézőbarát szakága a birkózásnak. Szerette a közönség, a lelátón jó hangulat uralkodott” – mondta Fábián László. 

Az MBSZ mindent megtesz a szakág erősítésének érdekében, ezért az idén három helyszínből álló pénzdíjas országos bajnoki sorozatot szervezett: július 18-án az Esztergom-Kertvárosban, az Öböl Music Beachen, augusztus elsején Balatonfüreden, a Füred Kemping és Üdülőfaluban, augusztus 15-én pedig a budakalászi Lupa Beachen csaphatnak össze egymással a felnőtt, az U18-as és U14-es strandbirkózók. 

Előbbi két kategóriában ráadásul olimpiai pontok is járnak a legjobbaknak – erről is döntött a héten az MBSZ, amely megemelte a jutalmat.

 

Felnőtt és U18-as korosztályban a sorozat 3. állomásán az eredmények összesítésre kerülnek és kialakulnak a végleges magyar bajnoki helyezések, ahol a felnőtt súlycsoportokban az 1-3. helyezettek pénzdíjazásban részesülnek a következők szerint: I. hely: 100.000.-Ft, II. hely: 60.000.-Ft, III. hely: 40.000.-Ft.

A helyezések kiszámításánál pontegyenlőség esetén a döntőben mért kisebb súlyú versenyző javára dől el a helyezés. 

A rendelet szerint a következőképpen alakulnak a helyezésekért járó olimpiai pontok:
Felnőtt:
 1. hely 14 pont, 2. hely 10 pont, 3. hely 8 pont, 4. hely 6 pont, 5. hely 4 pont, 6. hely 2 pont.
U18-asok:
 1. hely 7 pont, 2. hely 5 pont, 3. hely 4 pont, 4. hely 3 pont, 5. hely 2 pont, 6. hely 1 pont.

A döntés miértjét az MBSZ szakmai igazgatója, Bácsi Péter magyarázza meg:

„A KSF-támogatás olimpiai pontokért is jár az egyesületeknek, szerettük volna, hogy a strandbirkózásért kapható pontok a korábbiaknál magasabbak legyenek – ezzel is törekedve a sportág értékének növelésére. A következő ifjúsági olimpián már ott van a programban, a terv pedig az, hogy bemutató sportágként jelen legyen 2024-ben, Párizsban. Emiatt fejlődni szeretnénk ebben a szakágban, persze ehhez az kell, hogy a klubokat és a versenyzőket egyaránt motiváljuk; nyilván ez támogatás formájában is megmutatkozhat.”

Fábián László is kifejtette véleményét a strandbirkózás lehetséges ötkarikás bemutatkozásáról:

„Jó gondolatnak tartom, hogy a nyári olimpia programjába is bekerüljön, kiváló kiegészítője lehet a birkózásnak. Úgy vélem azonban, hogy a tradícionális birkózás rangját meg kell tartani, hiszen már az ókori játékokon is népszerű volt, majd az újkori olimpiáknak is az egyik meghatározó, hagyományos, mindig jelenlévő sportága, amelyben ráadásul a magyaroknak is jelentős sikereik vannak. Továbbá sportszakmai kérdést vethet fel, kik is indulnának a strandbirkózó-versenyen… A kötött- és szabadfogásúakról nem gondolnám, és abban sem lennék biztos, hogy lenne-e elég sportoló, aki a hagyományos szakág mellett a strandbirkózást választaná. Valószínűnek tartanám, hogy a sportágban specializálódás lenne az olimpiai részvétel tekintetében, és biztos lennének olyanok, akik csak erre az új szakágra koncentrálnának az ötkarikás játékokon” – vélekedett az öttusázó olimpiai bajnok sportvezető.