Cikk keresés:    

Figyelem, jöttek a magyarok!

2020. 01. 19., írta: Deák Horváth Péter, fotót készítette: UWW, cikket feltöltötte: Tollár Dániel

Veni, vidi, vici. Jöttem, láttam, győztem. A szállóigévé vált három szót az ókori római birodalom egyik legnevesebb uralkodójának, Julius Ceasar-nak tulajdonítják. Állítólag mindössze ennyit tartalmazott az a szűkszavú latin nyelvű hadijelentés, amelyet a császár a római szenátusnak küldött Krisztus előtt 47-ben a zelai ( ma török terület) csata után, amelynek során a hadvezér legyőzte Pharnakész pontoszi királyt. Veni, vidi, vici – mondhatná a legújabb kor két birkózó kiválósága, Lőrincz Viktor és Lévai Zoltán is. Rómába mentek, arannyal jöttek.

Honlapunkon már méltattuk az Európa-bajnok, világbajnoki ezüstérmes Lőrincz Viktor sikerét, aki páratlan módon zsinórban a hatodik UWW-rangsorversenyről hozta el az aranyérmet a 87 kilós kötöttfogásúak között. Ezúttal négy mérkőzés, négy győzelem úgy, hogy az ellenfelei nem tudtak akciópontot csinálni ellene. A Bp.Honvéd birkózója néhány nappal a római viadal után felelevenítette a történteket:

  • Jobb lett volna, ha ez a páratlan sorozat mondjuk a világ- vagy Európa-bajnokságokon történik, de persze ez is nyilván fontos, különösen az olimpiai évben, amikor a szokásosnál is nagyobb jelentőséget kaphat a kiemelés kapcsán – mondta Viktor. – Ezért is szeretném megtartani a pozíciómat.

A római verseny miben segített még?

  • Ehhez is, mint minden versenyhez, úgy álltam neki, hogy nyerjek.  Újra sikerült, bár azt nem mondhatom, hogy életem formájában birkóztam. Nem most kell a nagy forma, majd augusztus 4-én… Tokióban… Rómában nem úgy jöttek az akciók, ahogyan kellene, de az alapozásból érkezve minden évben az első verseny ilyen nehezen indul be. Most kezdődik az úgynevezett élesítés az Európa-bajnokságra, és ott már majd szeretnék jobb formába kerülni. Sok mindent ki tudtam próbálni a pontszerző sorozatban tavaly is, valahogy összeálltak a dolgok, és egyfajta pozitív visszaigazolást kaptam azzal, hogy rendre az első helyen végeztem. Csiszoljuk a mozgást, az akciókat, úgy érzem, rendben lesz minden az olimpiára.

Ha összevetjük a Rió előtti helyzetedet a jelenlegivel, akkor most jobban állsz, mint négy évvel ezelőtt?

  • Baráti társaságban pont arról beszélgettünk, hogy milyen volt az akkori és a mostani Lőrincz Viktor. Szerintem azóta megérett a birkózásom arra, hogy komoly eredményt tudjak elérni Tokióban. Rió előtt is bennem volt a lehetőség, de most plusz dolgokat tudtam hozzátenni a munkához.. igen…mind mentálisan, mind fizikailag értem be, értem meg. A tokiói formám jobb lehet, mint Rió előtt volt.

Lévai Zoltán, az U23-as korosztály kétszeres Európa-bajnoka fejest ugrott a felnőtt mezőnybe, és ha már így alakult, Lőrincz Tomi utódja annak rendje s módja szerint meg is nyerte a római Ranking Series pontgyűjtő rangsorversenyt!

  • Sikerült megnyernem az első úgymond felnőtt versenyemet, ami azért fontos, mert többé már nem szerepelek az utánpótlás korosztályban – mondta Zoli. – Magamnak is bizonyítanom kell, hogy ott a helyem, és emiatt ezt a győzelmet mérföldkőnek tekintem. Édesapámmal is arról beszélgettünk, hogy ha valamit el akarok érni, akkor már most ott kell lennem az élcsoportban.

Melyik mozzanatot vagy mérkőzést emelnéd ki?

  • Arra vagyok büszke, hogy két olyan török versenyzőt tudtam legyőzni, akiktől korábban már kikaptam, Basar, a döntőbeli ellenfelem korábban tussal vert meg, most én tusoltam őt, így legalább kvittek vagyunk.

Ez egy remek évkezdés volt a 77 kilósok között. Hogyan alakul a folytatás? Például az Európa-bajnokság benne van a pakliban?

  • Sike András szövetségi kapitány engem jelölt a csapatba. Ebben a súlyban ketten vagyunk olyanok a hazai mezőnyben, akik a nemzetközi nagy versenyeken érmet tudunk szerezni. Ugye, elindultam a Ranking Series- versenyen, és azért nem álltam a szőnyegre – Lőrincz Viktor és Torba Erik sem – a hétvégi válogatón, mert mi indulunk majd az Európa-bajnokságon. Számomra ez egy új, fontos lehetőség.

Ennyit tehát a főpróbáról, hiszen a februári Európa-bajnokságra is olasz fővárosban kerül sor. Veni…vidi…vici…hiába, minden út Rómába vezet…