Cikk keresés:    

A ceglédi „csikók” már száguldanának

2020. 04. 21., írta: Deák Horváth Péter, fotót készítette: Internet, cikket feltöltötte: Tollár Dániel

A Lőrincz-testvérek szűkebb pátriájában zajlik az élet. A Ceglédi VSE birkózó szakosztályánál az edzői csapat folyamatosan tervez, figyel, és próbálja jótékony mederbe terelni az ifjú versenyzők egészséges tettvágyát. Pap Ferenc vezető edző – a Lőrincz-fiúk nevelőedzője – a türelmetlen tanítványokkal és szülőkkel együtt várja a lehetőséget, hogy végre újra lehessen szőnyegen birkózni. Még várni kell…

Pap Ferenc elmondta, hogy a saját termükbe a fiatalok és a gyerekek egyelőre nem tudnak bejutni:

  • Oda most csak a felnőttek mehetnek be, és egyéni edzésterv alapján készülhetnek – mondta a szakember. – Lőrincz Tamás és Viktor együtt tud bemenni a terembe, rajtuk kívül a többi válogatott kerettag - mint például Kecskeméti Krisztián vagy Török Tamás -, kis csoportokban, párosával ugyancsak az edzőteremben gyakorolhat. Ők a válogatott edzőinek előírása szerint dolgoznak. Egy-egy pár még birkózni is tud, ezen kívül futnak, kondiznak, tehát szabad téren szintén van lehetőség elvégezni a tervezett munkát. A kisebbek otthon készülnek, nekik külön elkészítettük a programjukat. Természetesen az internetet hívtuk segítségül. A gyerekek egyelőre erősítenek, futnak, a fizikai állapotukat próbálják szinten tartani, az ő esetükben birkózásról most még szó sem lehet, marad az egyéni felkészülés lehetősége.

A neten sok-sok erősítő gyakorlat érhető el, tehát aki nagyon akarja, meg tudja találni azokat, de természetesen a ceglédi edzők is adnak útmutatást, ötleteket, gyakorlatokat, tette hozzá Pap Ferenc.

  • Reméljük, hamarosan minden visszatér a rendes kerékvágásba, a szülők is folyamatosan telefonálnak, hogy nem lehetne-e esetleg egy kicsit bemenni a terembe, vagyis a gyerekekben megvan az igény, de sajnos ez a fertőzésveszély miatt ez egyelőre megoldhatatlan. Még akkor sem szabad kockáztatnunk, ha egyébként állandóan fertőtlenítjük a termet. 

Nem könnyű megszervezni a munkát, és tegyük hozzá, hogy nemcsak Ceglédről, hanem a környező kistelepülésekről is szó van, hiszen onnan sokan járnak a centrumba edzésre, hangsúlyozta Ferenc. Nyársapáti, Csemő, Tápiószőlős, Ceglédbercel, Albertirsa, Tápiószele mind-mind a ceglédi vonzáskörzetbe tartozó helység.

  • Az eszközellátottság változó, tehát nagyon kreatívnak kell lenni, hogy megoldják az erősítést. A futás nem lehet gond, jelen pillanatban valahogyan így telnek a hétköznapjaink.

Hány birkózót kell összetartanotok?

  • Ha a felnőtt válogatottakról beszélünk, akkor az hat-nyolc embert jelent, rajtuk kívül negyven-ötven olyan versenyzőről – fiatalabbakról, gyerekekről – beszélünk, akik tisztességgel el is végzik a munkájukat. Négyen vagyunk edzők, és igyekszünk összefogni a társaságot.

A napirend úgy alakul, mintha normális oktatási rend lenne az iskolában?

  • Igen, az edzésekre a délutáni órákban kerül sor, mint máskor. Említettem, hogy valamiféle türelmetlenséget tapasztalok elsősorban a szülőktől, talán azért, mert Cegléden és környékén még nem robbant be a koronavírus, és amíg az ember a saját bőrén nem tapasztalja, akkor úgy látszik, hogy az egész egy kicsit megfoghatatlan, de hát nem szabad kockáztatni. Kíváncsi vagyok, hol fogunk tartani, amikor újra elkezdődhetnek a versenyek. Bárcsak már ott tartanánk…